Az időseket éheztetik, miközben a migránsokat szállodákban helyezik el Svédországban
Az ország déli részén található Eslöv város önkormányzata által fenntartott idősek otthonában az idősek tej nélküli zabkását kapnak reggelire, miközben az illegális bevándorlókat szállodákban szállásolja el a városvezetés.

Évek óta tartanak a történetek arról, hogy sokak által méltatlannak tartott módon hogyan spóroltak az idősek gondozásán a települések, nem ritkán átlépve a teljes elhanyagolás határát. Sok esetben pedig az is előfordult, hogy az idősek nem tudtak kommunikálni a svédül nem beszélő személyzettel.
Persson elmondta, szomorúnak tartja, hogy az idősek, és sok esetben a demenciában szenvedők szembesülnek azzal, hogy tej nélkül kell zabkását enniük. Ugyanakkor az ápolószemélyzetet is kritizálja, akiknek szerinte körbe kellett volna szaladgálniuk, hogy megnézzék, nem maradt-e egy kis tej valamelyik másik osztályon, amit nélkülözni tudnának.
A svédországi idősotthonokban komoly problémákat okoz a képzett személyzet hiánya is, nem egy esetben megdöbbentő ügyek láttak napvilágot.
Az önkormányzat által a házi gondozó szolgálat keretében kirendelt Omar Alabiadi például, aki 2012-benkerült Svédországba, majd 2019-ben megkapta a svéd állampolgárságot zaklatta a rábízott idős nőt. Az idős asszony szerint a férfi arra használta ki a házaspár otthonában töltött időt, hogy zaklassa őt.
Az asszony úgy érzi, hogy Alabiadi tolakodó és inkább személyes, mint szakmai jellegű tevékenységeket végzett vele. Azt állítja, hogy a szíriai a melleiről kezd el beszélni. Nem sokkal később Alabiadi állítólag megölelte a nőt, és felhajtotta a ruháját is.A rendőrségi vizsgálat szerint Alabiadi megszorította a nő mellét és mellbimbóit, de azt is megkérdezte, hogy van-e még tej a melleiben. A látogatás után a nő elmondta a fiának az esetet, aki feljelentette Omar Alabiadit a rendőrségen, és az önkormányzat házi gondozó szolgálatának vezetőjénél is.
Karoline Mindal-Wejlemot a szolgálat vezetője a rendőrségi kihallgatáson elmondta, hogy Alabiadit a rendőrségi nyomozás idejére felmentették a munkavégzése alól. Emellett pedig kiemelte, hogy a mikor megkérdezte a férfit az esetről, azt válaszolta, hogy az idős hölgy mellét csak egy alkalommal érintette meg.
A 88 éves asszony a rendőrségen elmondta, hogy megrázta az eset, és hogy nem érzi magát biztonságban a saját otthonában.
Nem ez volt az első eset, amikor a bevándorló hátterű szociális munkások atrocitásokat követtek el az idősek ellen.
Svédországban korábban három embert felfüggesztettek az állásából, miután egy szociális otthon egyik lakóját úgy hagyták magára, hogy az idős lakónak a saját ürülékében kellett feküdnie. Az esetről készült jelentésből kiderült, hogy az otthon személyzete ugyan járt a szobában, de több órán keresztül nem segített az idős lakónak, annak ellenére, hogy tudtak az állapotáról.
Egyébként olyan sok ápoló hiányzik a svéd idősotthonokból, hogy bevándorlókkal kellett feltölteni az intézményeket. Több ilyen otthonban is gondot okoznak a migránsok, akik dolgozni sem akarnak és arra sem hajlandók, hogy megtanuljanak svédül. A bevándorlók minden bizonnyal csak azért vállalnak ilyen munkát, hogy jogosultak legyenek az állami támogatásokra.
Csakhogy ennek éppen az idősotthonok lakói isszák meg a levét, akiket megfosztottak attól a minőségi ellátástól, amelyet már korábban megszokhattak. Újabb és újabb botrányok robbannak ki a svéd idősotthonokban (nem) dolgozó bevándorlók miatt.
Nemrég az Umea településen található egyik idősotthonról derült ki, hogy az időseket rettegésben tartják a bevándorlók, amióta az intézményben eltörölték a svéd nyelvtudással és a képzettséggel kapcsolatos követelményeket.
A svéd sajtó szerint az időseket válogatott módszerekkel terrorizálják a migránsok, amikor éppen nincs türelmük az idősek gondozásához. Az általuk bevezetett büntetések egyike az volt, hogy az otthon lakóit arra kényszerítették, hogy a saját ürülékükben aludjanak, mert nem cserélték ki az ágytálakat vagy pelenkákat. Ezek azonban csak a jéghegy csúcsát jelentették, sok más panasz is érkezett az idősek részéről. A személyzet türelmetlen, ingerlékeny, különösen a demenciában szenvedőkkel szemben, nem értenek a munkájukhoz, és lehetetlen velük kommunikálni, mert nem értik a svéd nyelvet.
A dolgozni nem akaró migránsok sok esetben az idősek gyógyszereinek berendelésével sem foglalkoznak, máskor pedig nem segítenek a tisztálkodásban, helyette a zuhanyzóban vagy a WC-ben hagyják őket.
Forrás: V4NA
(2023.09.20.)