Az orosz külügyminiszter ígéretet tett Magyarország energiaellátásának garantálására
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ígéretet tett Magyarország energiaellátásának garantálására, így továbbra is folyamatos lesz a földgáz, a kőolaj és a nukleáris fűtőanyagok szállítása - emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban.

"Anno az ENSZ is azért jött létre, hogy a nehéz kérdésekről tudjanak beszélni azok az országok, amelyek konfliktusban vagy akár háborúban is állnak egymással, és úgy látom, hogy ez a hét ebből a szempontból megint elveszett, mert a nyugati vezetők és az orosz vezetők között nem jött létre olyan egyeztetés, amely annak a reményét hozná el, hogy a háború hamarosan véget érjen" - tette hozzá.
Szijjártó Péter aláhúzta, hogy az egyik legfőbb téma az ukrajnai háború volt, s ennek kapcsán ismertette újfent a magyar álláspontot.
"Elmondtam, hogy Magyarországnak az az érdeke, hogy a háború minél előbb véget érjen. Elmondtam, hogy mi, magyarok is veszítünk emberéleteket ebben a háborúban, ezért az azonnali tűzszünetet és a béketárgyalások mielőbbi megkezdését szorgalmazzuk" - hangsúlyozta.
"Szergej Lavrov kolléga is arról tájékoztatott, hogy Oroszország készen áll arra, hogy tárgyaljon a békéről. Nyilvánvalóan számos részletet kell tisztázni. Én őszintén remélem, hogy egyszer létrejönnek azok a körülmények, amelyek mind Ukrajna, mind Oroszország számára világossá teszik, hogy a tárgyalóasztalnál kell keresniük minél előbb a megoldást" - folytatta.
"Magyarország továbbra is határozottan kiáll tehát a béke mellett, és minden létező alkalmat felhasználunk arra, hogy ezt az álláspontunkat a háborúban álló felekkel is közöljük" - szögezte le.
A miniszter ezt követően arról tájékoztatott, hogy téma volt a kétoldalú energetikai együttműködés is, és orosz hivatali partnere afelől biztosította, hogy hazája teljesíteni fogja szerződéses kötelezettségeit.
"Nyugodtak lehetünk Magyarország energiaellátásának tekintetében. Mind a kőolaj-, mind a földgázszállítások tekintetében a leszerződött mennyiségeket a leszerződött időpontban folyamatosan szállítani fogják, és ugyanígy tesznek a nukleáris fűtőanyaggal is" - jelentette ki.
"Tehát Magyarország energiaellátása továbbra is biztonságban van, és ennek garantálását ígérte Szergej Lavrov" - összegzett.
Kitért a paksi bővítés állására is, mondván, hogy a munkálatok előrehaladása továbbra is azt a reményt hozza magával, hogy 2030-ra működőképes állapotban lesznek az új blokkok. Illetve tudatta, hogy idén eddig 3,3 millió tonna kőolaj érkezett Oroszországból, és összesen 4,2 milliárd köbméternyi földgáz.
A tárcavezető megerősítette, hogy a felek érdekeltek az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) működésének fenntartásában, az ugyanis mostanra az egyetlen platform maradt Európában a Kelet és Nyugat közötti párbeszéd számára.
Továbbá érintette az új orosz állami tankönyv ügyét is. "Elmondtam Szergej Lavrovnak, hogy az 1956-os forradalom a magyar történelem egyik legfelemelőbb eseményét jelenti, amikor magyar emberek hősökké váltak, kiálltak az ország szabadságáért, szuverenitásáért, kiálltak a túlerővel szemben és harcoltak, ezért számunkra ezen emberek fasisztának minősítése egészen egyszerűen elfogadhatatlan, és ez egy olyan kérdés, amelynek még a megvitatásába sem vagyunk hajlandók belemenni" - közölte.
"Szergej Lavrov arról biztosított, hogy ebben az ügyben Putyin elnök legutóbbi nyilatkozata az irányadó" - tette hozzá.
Tájékoztatása szerint ezenfelül a gazdasági együttműködés fenntartásáról is tárgyaltak mindazokon a területeken, amelyek nem érintettek a szankciókkal.
Végül kifejtette, hogy a béketeremtéshez, az öldöklés beszüntetéséhez beszélni kell egymással, és fenn kell tartani a kommunikációs csatornákat. "Ha ezt nem tesszük meg, akkor feladjuk a béke reményét is, és mi ezt nem szeretnénk" - mondta.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) találkozója Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel New Yorkban 2023. szeptember 22-én. MTI/KKM
Forrás: mti.hu
(2023.09.22.)