A szétesésnek nagyunk szemtanúi
Az ukrajnai háború eszkalálódásának veszélye egyre nő, ezért is van szükség azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra - jelentette ki a honvédelmi miniszter pénteken Budapesten. Kimondta: a nemzetközi közösség döntése vezetett ahhoz, hogy a háború egy globális konfliktussá eszkalálódott.

A másik két felszólaló Brendan McNamara védelmi elemző és Martin Gurri egykori CIA-elemző, A nyilvánosság lázadása című könyv szerzője volt, akik egyetértettek a honvédelmi miniszterrel abban, hogy a béke a legfontosabb.
A honvédelmi miniszter a harmadik világháború kitörésének lehetőségéről elmondta, hogy amíg nyílt fegyveres konfliktus van, addig a háború eszkalációjának esélye rendkívül nagy.
"Most láthatóan azért csökken a háború intenzitása, mert a felek katonailag nem tudnak megbirkózni egymással, de a mögöttük álló erők és a fegyveres megoldás iránti elszántság nem segíti elő a világbékét" - mondta.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint a nemzetközi közösség döntése vezetett ahhoz, hogy a háború egy globális konfliktussá eszkalálódott.
A nem túl gyorsnak tűnő, intenzív ukrán ellentámadás nagyobb reakciót válthat ki. Ez a pontos oka annak, hogy "mi mindig a béke oldalán álltunk", a fegyverszünet és a béketárgyalások oldalán - emelte ki.
A honvédelmi miniszter méltatta a NATO-t: kijelentette, egy dolog biztos, mégpedig az, hogy a NATO működik. Kifejtette, hogy amikor a háború kitört, a NATO gyorsan cselekedett, és az ezzel elkezdődött folyamatnak Magyarország is részese.
Brendan McNamara a beszélgetésen kijelentette: nem lát senkit, aki megpróbálná enyhíteni az ukrajnai konfliktust, vagy tárgyalást kezdeményezne a tűzszünetről.
"Ehelyett úgy tűnik, hogy csak nagyobb hatótávolságú fegyvereket küldenek, amelyek csapást mérhetnek Oroszországra és Ukrajnára egyaránt" - tette hozzá.
"Strukturális értelemben az, amit most átélünk, kevésbé szól a szövetségek hatalmas, központosított tömbjeiről, amelyek a 20. században egymással küzdöttek. A szétesésnek vagyunk szemtanúi, amely 1990 körül kezdődött, amikor Magyarország elnyerte szabadságát. Legjobban az érintett országok belső szétesésétől kell félnünk" - mondta Martin Gurri.
A CIA egykori elemzője szerint mindenkinek értenie kell, hogy a konfliktusok megelőzésének legjobb módja az, ha erősek vagyunk, ha vannak szövetségeseink, és soha nem adjuk át magunkat a pániknak.
Sid Moorthy, a beszélgetés házigazdája, az amerikai Brendan McNamara védelmi elemző, Martin Gurri ex-CIA-elemző és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (b-j) a Brain Bar fesztivál Küszöbön a háború (Violence next door) című panelbeszélgetésén a Magyar Zene Házában 2023. szeptember 22-én. MTI/Bruzák Noémi
Forrás: mti.hu, gondola.hu
(2023.09.23.)