Elkészült Pikóék túlárazott miniparkja - ön venne ilyet 3 millióért a kertjébe?
Összesen hat minipark lesz Józsefvárosban, az első a Szigony utcában készült el, és nemrég a Molnár Ferenc téren is felállítottak egy ilyen létesítményt, éppen egy nagyméretű igazi fás park mellett. Igaz, annak rendbetétele nem a globalista polgármester nevéhez fűződik. 2019-től parkőr sem védi, így ellepték az alkholisták. A projekt összköltsége 18 millió forint, azaz egy-egy ilyen hűsítő pontnak nevezett dologra 3 millió forint jut.

„A terv célja, hogy kísérleti jelleggel olyan magaságyásokat telepítsen az önkormányzat, amelyek egyszerre szolgálnak ülőfelületként és nyújtanak árnyékot a közlekedőknek. A becsült költség néhány darab mikropark telepítését, továbbá ezek egyéves fenntartási költségét fedezi. A telepítésre kerülő mikroparkok pontos számának meghatározása a kiválasztott helyszínek pontos vizsgálatát követően lehetséges” – áll az önkormányzat oldalán.
Innen derül ki az is, hogy a mikroparkok minimum elvárása, hogy legyenek benne magaságyásban szárazságtűrő növények, ülőalkalmatosság és lehetőleg szelektív hulladékgyűjtő. Ahogy az önkormányzat fogalmaz: „a rendelkezésre álló keret adta lehetőségek figyelembevételével alábbi funkciók kiépítése javasolt: biciklitárolási lehetőség, információs pont, kutyakakizacskó-tároló, kutyapisilde (mikroparktól közelében), ivókút.
Aztán ahogy az Józsefvárosban megszokott, a Rév8 Zrt. – akárcsak a Szeszgyár utca felújításánál – és a projektet megvalósító CoolCo tervezőcsapat közösségi tervezést tartott, azaz a környéken élőkkel „gondolkodtak közösen” az ötlet megvalósításán. „Az inspiratív nap tapasztalatai alapján a helyi lakosok minél több zöldet, ivóvízvételi lehetőséget, forgalomtól elzártságot hangsúlyozták. Ezeket a lehetőségeinkhez mérten beépítjük a végső megjelenésbe” – számoltak be arról, hogy mire is vágynának a józsefvárosiak. Na nézzük, mi lett ebből!
Pikóék „hűsítő sarka” egy háromüléses kis fabodega, amit egy ponyva lenne hivatott a napsütéstől védeni. A megálmodott ivókútnak, kerékpártárolásnak, kutyapisildének, információs pontnak és kutyakakizacskó-tárolónak nyoma sincs, de még a saját maguk által kitűzött minimumelvárásnak sem felel meg, hulladékgyűjtőt ugyanis nem szereltek bele. Az anyag a legsilányabb minőségű fa, azon a kevés helyen, ahol egyáltalán lefestették, megfolyt a festék a szakszerűtlen kivitelezéstől, de a ponyva rögzítését is hol így, hol úgy fúrták be a talapzatba.
A kerületiek közül már jó páran megosztották a véleményüket az interneten, ezekből szemezgettünk:
„Erre van pénz? Kell ez nekünk? Látszatdolgok, pénzköltés.”
„Nem mikropark kell, hanem makropark! Józsefvárosnak közbiztonságra és élhetőbb környezetre van szüksége. Nem ilyen látszatprojektre.”
Forrás: metropol.hu
(2023.09.30.)