Mészáros Krisztofer olimpiai kvótát szerzett
Mészáros Krisztofer olimpiai kvótát szerzett az antwerpeni torna-világbajnokságon azzal, hogy a vasárnapi csapatverseny eredményei alapján bejutott a csütörtöki egyéni összetett döntőbe – jelentette be a magyar szövetség.
Ugyanakkor a Mészáros, Tomcsányi Benedek, Balázs Krisztián, Molnár Botond, Kiss Balázs összeállítású válogatott – nyújtón sokat hibázva, elmaradva a reményektől – csak a huszadik helyen végzett, miközben a párizsi ötkarikás induláshoz a legjobb 12-ben kellett volna zárni.Szombaton és vasárnap a férfi csapatviadal selejtezőjére került sor a helyi Sportpalotában, a magyarok a vasárnapi utolsó körben voltak érdekeltek. Mind a hat szeren az öt főből négyen indulhattak, és a három legjobb eredmény számított be az összesítésbe. A stratégia az volt, hogy mindenki lehetőleg rontás nélkül végezze el a gyakorlatait, még ha ennek az is az ára, hogy az igazán ponterős, de veszélyes elemeket kihagyják. A cél az olimpiai csapatkvóta kiharcolása volt – ez négy plusz egy fő párizsi indulását jelentette volna -, ehhez a már korábban kvótát szerzett Kína, Japán és Nagy-Britannia együttesét nem számítva a legjobb kilencben kellett volna végzeni. A magyar férfi válogatott legutóbb 1992-ben – a női pedig 1996-ban – szerepelt olimpián, azóta csak egyéni indulók voltak.
Nyújtón Tomcsányi 11,166-ot, Balázs 12,533-at, Mészáros 12,200-at, míg Kiss 11,933-at kapott. Ezek nagyon alacsonyon pontszámok voltak, és mint kiderült, hogy ez sorsdöntőnek bizonyult az olimpiai kvótaszerzés szempontjából. Következett a talaj: Balázs 12,966, Tomcsányi 13,500, Mészáros 14,200, Molnár pedig 12,900 pontot szerzett. A harmadik szer a lólengés volt a magyarok számára. Kiss 13,566-ot, Balázs 12,233-at, Tomcsányi 13,100-at, végül Mészáros 13,500-at gyűjtött. Gyűrűn folytatódott a magyarok szereplése, itt Balázs kezdett, ő 11,900, majd sorban Tomcsányi 13,233, Mészáros 13,700, végül pedig Kiss 13,100 pontot érdemelt ki. Az ugráson is Balázs nyitott 13,566-cal, Tomcsányi 13,966-ot, Molnár 13,733-at, végül Mészáros 14,133-at kapott. A zárószám, a korlát sem hozott igazán magas pontszámokat: Molnár 13,566-tal kezdett, Balázs 13,833, Tomácsányi 12,700, legutoljára pedig Mészáros 14,200 pontot gyűjtött.
A válogatott így 240,962 ponttal lett huszadik a 24 együttest felvonultató selejtezőben. A kvótához 245,461 pont volt elegendő. A csapat nyújtón 36,666 pontot szerzett – ez az egész mezőnyben a második leggyengébb teljesítmény volt -, majd talajon 40,666-ot, lólengésben 40,166-ot, gyűrűn 40,033-at, ugrásban 41,832-t, míg korláton 41,599-et hozott össze.
Kovács István szövetségi kapitány a magyar szövetség közleményében úgy fogalmazott, hogy a fiúk el vannak keseredve, sírnak.
„Nyújtón 41 pontot tudunk csinálni, és azzal ott lettünk volna a 12-ben. Az első szernél már tudtam, hogy elúszott minden, mert az nem fér bele, hogy három rontott gyakorlat maradjon bent, hiszen itt tizedeken múlnak a helyezések, és 4-5 pont csak úgy elment. Ez akármelyik nemzet csapatát lenullázta volna. Megmondom őszintén, nem tudom, mi történt, hiszen soha nem hibáztak ilyen elemekben. Talán megilletődtek, mert jól felkészültek, az egész felkészülés alatt nem volt annyi hiba nyújtón, mint most” – mondta Kovács.
Altorjai Sándor delegációvezető, a magyar szövetség főtitkára szerint az a pozitív, hogy ismét lesz magyar férfi tornász az olimpián.
„A csapat esetében mertünk nagyot álmodni, de sajnos az álmok nem váltak valóra. A srácok becsületére legyen mondva, a rossz kezdés után, ami a nyújtót jelentette, becsülettel végigversenyezték a nap hátralévő részét, és ott már jobban teljesítettek, de az első szeren négy és fél, öt pont maradt a csapatban, és ekkora hátrányból lehetetlen felállni. A 11-12. helyhez pont ez a pontszám hiányzott, ebből senki se tudott volna felállni. Ha egyet kihagysz a tornában, akkor minden álom elmegy. Mészáros Krisztofer olimpiai kvótája viszont örömteli. A jövő évi világkupákon és az Európa-bajnokságon egyébként további olimpiai kvalifikációt lehet majd szerezni” – jegyezte meg Altorjai.
Mészáros 81,933 ponttal zárt, ez a 18. helyre volt elegendő, a csütörtöki egyéni összetettbe pedig a legjobb 24 került. Mivel országonként legfeljebb két induló mehet a fináléba, és három japán is megelőzte őt, így tulajdonképpen a 17. legmagasabb pontszám volt az övé.
„Az egyik szemem sír, a másik nevet” – fogalmazott a név szerinti kvótát szerző Mészáros. „A saját olimpiai kvótámnak nagyon örülök, ezzel egy régi nagy álmom vált valóra, de nagyon szomorú vagyok, hogy a csapatkvóta nem sikerült. Az első szert, a nyújtót nagyon elszúrtuk, egyikünk se maradt fent a szeren, de utána annyira össze tudtuk magunkat szedni, hogy aztán egy rontás se volt. Máskor talán valahogy jobban fel kell készülnünk az első szerre, de igazából nem tudjuk, mi történt, majd biztos kielemezzük, és remélem, kiderül. Ráadásul olyan elemeket rontottunk, amelyeket nem szoktunk. Persze mindenki izgult kicsit, volt rajtunk teher, hiszen az eddigi eredmények és pontszámok alapján tudtuk, hogy reális lehet a csapatkvóta.”
A szintén hatszeres Tomcsányi 77,665 ponttal az 53., Balázs pedig 77,031-el az 59. lett.
A csapatversenyből lehetett bejutni a csapatdöntőbe, az egyéni összetett és a szerenkénti finálékba is. A keddi csapatdöntőbe a legjobb nyolc nemzet került, akárcsak a jövő hétvégi szerenkénti döntőkbe, de utóbbiakban nemzetenként legfeljebb ketten versenyezhetnek.
A magyar női válogatott a selejtező hétfői versenynapján szerepel majd.
Forrás: m4sport.hu
(2023.10.02.)