Marozsán Fábián megállíthatatlan Sanghajban, negyeddöntőben a magyar teniszező
Marozsán három szettben, közel háromórás csatában győzött a világranglista 9. helyén álló Casper Ruud ellen a Sanghajban zajló keménypályás tenisztorna keddi nyolcaddöntőjében.
A világranglistán 91. magyar játékos eddigi három mérkőzésén rendre nála előrébb rangsorolt ellenfeleket búcsúztatott: a nyitókörben a francia Arthur Rinderknech-t (66.), majd az ausztrál Alex De Minaurt (11.), vasárnap – 24. születésnapján – pedig a szerb Dusan Lajovicot (55.).A 16 között minden eddiginél nehezebb feladat várt rá, mivel a háló túloldalán a világranglistán kilencedik Casper Ruud állt, aki már három Grand Slam-döntővel büszkélkedhet. Első találkozójukra a Qizhong Forest Sports City Arenában került sor, amely 13 800 férőhelyével Ázsia harmadik legnagyobb teniszstadionja.
A nem hivatalos élő világranglistán már 77. Marozsán könnyedén tartotta a sorozatban 108. hete top 10-es ellenfél tempóját, egy elképesztő rövidítése után pedig a kétszeres Grand Slam-bajnok Carlos Alcaraz nézőtéren ülő edzője, a szintén korábbi világelső Juan Carlos Ferrero is elismerően bólintott. A magyar játékos 3:3-nál élt a meccs első bréklabdáival, ám a szintén 24 éves norvég rögtön visszabrékelt, így jutottak el a rövidítésig. Ebben ismét a Hajdúszoboszló SE sportolója volt stabilabb, aki 25. nyerő ütésével lezárta a 63 perces játszmát, és hetedik szettjét is besöpörte a kínai metropoliszban.
A folytatásban Ruud feljavult, 1:1-nél bréklabdát hárított, majd elvette a kisebb hullámvölgybe kerülő magyar adogatását, aki ezután már nem jutott el bréklabdáig. A skandináv teniszező 5:3-nál fogadóként szettlabdát harcolt ki, amelyet ki is használt, így 1 óra 45 perc elteltével jöhetett a döntő játszma.
Az utolsó felvonásban a rendkívül labdabiztos oslói játékos hat (!), a pontokat rövidíteni próbáló Marozsán pedig két bréklabdát hárított 4:4-ig. Marozsán nem zökkent ki a ritmusból, egy félröptéből ütött ejtését még Ruud is megtapsolta, aztán a magyar Davis Kupa-válogatott alapembere egy bivalyerős elütéssel másodszor is brékelt, és a mérkőzésért adogathatott. Marozsán további két bréklabdát védett ki, majd második meccslabdáját már kegyetlenül bevágta, és 2 óra 38 perc után ő ünnepelhetett.
„Remekül megy a játék itt, elégedett vagyok – nyilatkozta a pályán Marozsán Fábián. – Az első szettnek nagyon örültem, a második már kevésbé volt könnyű, és a harmadik is nagyon kemény volt. Nem figyelem, hogy ki áll a háló túloldalán, csak játszom a saját teniszemet. A rövidítéseim ezúttal is többnyire bejöttek, sokat gyakorlom őket, bár kétségtelen, hogy salakon jobban működnek” – tette hozzá mosolyogva.
A negyeddöntőben a 16. kiemelt lengyel Hubert Hurkacz (17.) vagy a hazai közönség előtt szereplő Csang Csi-csen (60.) következik.
Forrás: m4sport.hu
(2023.10.10.)