Lezsák: addig lesz magyarság, amíg Petőfi szobrait, Szent István szobrait nem rombolják le
Máté István csongrádi szobrászművész tavaly novemberben, 70 évesen távozott az élők sorából. A csongrádi Városi Galériában szombaton nyílt Visszavonhatatlanul című emlékkiállítás a lakiteleki törzsanyagra épül, és különlegességét adja, hogy a képzőművészekben bővelkedő Máté család először mutatkozik be együtt, csoportos tárlaton. Ezt még a művész életében kezdték el szervezni, de a tragikus esemény közbeszólt. Felesége, Lantos Györgyi szobrászművész azonban elvállalta a kiállítást, kiegészülve a család többi művész tagjával.

Fénykörükbe vonzottak, nem engedtek, az elmúlt több mint két évtizedben bekalandoztuk a Kárpát-medencét a lakiteleki Hungarikum Ligettől a székelyföldi Gelencéig és a lengyel Szentkereszthegyig. Zarándokút volt minden szoboravatás – mondta Lezsák Sándor. Azt is elmesélte, milyen hatással volt rá, amikor az alkotóműhelyben megnézte a Mindszenty József bíborosról készülő szobrot, a lakiteleki keresztény szoborparkba került első alkotást. – Történelmi erőteret és históriás emlékezetünket is kitöltő, erősítő és fegyelmező művek születtek keze nyomán – fogalmazott az Országgyűlés alelnöke.
Nehéz egyedül itt állni. Pistával több mint ötven éve ismertük meg egymást, azóta 24 órában együtt éltünk. A munkába temetkezem, de mindig azt érzem, hogy itt van, nem ment el – fogalmazott szerényen Lantos Györgyi.
Máté István köztéri alkotásai sok települést díszítenek, Tésik Attila fényképein ezek is megtekinthetők. Lantos Györgyi mellett Máté Hunor szobrász, Máté Márk képzőművész és Máté Fodor Beatrix grafikus munkái láthatók a családi tárlaton, november 4-éig.
Forrás: delmagyar.hu
(2023.10.16.)