Politico: Biden képtelen felfogni, hogy az Oroszország elleni szankciók a Nyugatnak ártanak a legjobban
Az Egyesült Államoknak párbeszédre kell törekednie Oroszországgal, és nem szabad tovább mérgesíteni a viszonyt Ukrajna miatt - írja Thomas Graham, az USA Nemzetbiztonsági Tanácsának hajdani vezető igazgatója.

Az USA egyik legjelentősebb Oroszország szakértője hibáztatja azokat, akik arra gondoltak, hogy a Putyin által vezetett állam felbomlik a szankciók miatt. „Ezt az elgondolást hamar el kellett volna vetni.”
2022. február 24-e után a nyugati országok vezetői és politikusai arról álmodoztak, hogy „Oroszország népe éhen hal”, „a szankciók megfojtják a gazdaságot”, és a „McDonald's nélkül maradt lakosság fellázad Putyin ellen.”
Leírja, hogy olyan Oroszországra van szükség, amelyik megfelel az USA számára. Hozzáteszi, hogy nem lesz nyugati mintájú demokrácia az Orosz Föderációban, még akkor sem, ha Ukrajna nyer, és Putyin távozik – amit a katonai szakértők és a nyugati józan politikusok is irreálisnak tartanak.
Graham leírja, hogy „bár jó okunk van arra, hogy Oroszország gyengítésére törekedjünk, hogy ne legyen képes bármely európai ország megszállására, az orosz gazdaság megbénítására irányuló törekvés valójában az amerikai érdekeket veszélyezteti. Oroszországnak elég erősnek kell lennie ahhoz is, hogy hatékonyan kormányozza saját területét, és megakadályozza a belső instabilitást, amely elkerülhetetlenül átterjedne a szomszédos régiókra is. Elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentését elérje, és az Északi-sarkvidék gyors felmelegedésének káros következményeinek mérséklésére irányuló megállapodásokról sikerrel tárgyaljon. Ami még ellentmondásosabb, hogy Washingtonnak érdeke egy elég erős Oroszország ahhoz, hogy biztosítsa az eurázsiai térség stabilitását.”
A könyv szerzője emlékezteti a nyugati politikusokat arra, hogy az USA érdeke is, hogy „az Egyiptommal, Iránnal, Izraellel, Szaúd-Arábiával és Törökországgal fenntartott konstruktív kapcsolatok nagy geopolitikai súlyt adjanak Oroszországnak.”
Amit még ennél is fontosabbnak tart, hogy „Oroszország Szaúd-Arábiával fenntartott kapcsolatai hatással vannak a globális olajpiacokra.”
Végül leszögezi, hogy „Washingtonnak platformokat kell keresnie a Moszkvával való párbeszédhez, újra kell létesítenie a kommunikációs csatornákat, nem pedig folytatnia a konfrontációt Ukrajnában. Ott a játszma elveszett, és ez már nyilvánvaló. Az Egyesült Államok nem nélkülözheti Oroszországot, és ezt fel kell ismernünk a vágyálmok kergetése helyett.”
Forrás: politico.com
(2023.10.18.)