A földvári haláltábor áldozatairól emlékeztek meg Gelencén

A köztudatba haláltáborként bevonult lágerbe magyar és német hadifogoly katonák mellett elsősorban észak-erdélyi magyar és (részben) német ajkú civilek ezreit zsúfolták össze 1944 októberétől.

Vasárnap a székelyföldi Gelencén – amely a trianoni diktátumig Háromszék vármegye Kézdi járásához tartozott, románul Ghelința, szászul Gälänz – emléket állítottak a barcaföldvári haláltábor huszonhét helybéli  áldozatának.
 
A hármas kopjafát Kelemen Dénes nyugalmazott tanító, faragómester készítette, az emlékjel állítását pedig a Vitézi Rend Háromszéki Törzsének sepsi-orbaiszéki, kézdiszéki és erdővidéki tagjai, valamint a gelencei áldozatok leszármazottjai kezdeményezték. Az eseményre a Tóth és Bács utcák kereszteződésénél került sor a Bereczi István plébános által celebrált szentmisét követően. A kopjafán az Árvák, a Répások és az Özvegyek szavak olvashatók, hiszen az áldozatokat répaszedés ürügyén vitték el, és mivel soha nem tértek vissza családjaikhoz, így árvákat és özvegyeket hagytak maguk után.
 
A 27 áldozat nevét nagy nehézségek árán sikerült felkutatni, hangsúlyozta Ilyés Botond községi polgármester, aki egyben köszönetét tolmácsolta a faragónak, utóbbi úgy vélekedett: minden székelyföldi, illetve észak-erdélyi településen helye lenne egy-egy hasonló emlékjelnek.
 
Beszédet mondott Préda Barna zalánpataki helytörténész is, aki Benkő Levente újságíró és történész, valamint saját kutatásaira alapozva elevenítette fel a földvári haláltábor sötét történetét és az ott lévő szörnyű, embertelen körülményeket. Ugyanakkor Ungvári Barna András uzoni református lelkésznek, a barcaföldvári megemlékezések fő szervezőjének az üdvözletét tolmácsolta, Bereczi István plébános pedig a Historia Domusból, Fekete János vértanú pap feljegyzéseiből olvasott fel az úgynevezett répásokkal kapcsolatos részletet. Az eseményen közreműködött a helyi dalárda, alkalomhoz illő szavalat hangzott el, majd az ünnepség koszorúzással és a himnuszok eléneklésével ért véget.
 
A haláltábor amúgy a Brassótól északra, 20 kilométernyire elhelyezkedő Barcaföldváron (románul Feldioara, németül Marienburg) működött a második világháború idején, valamint közvetlenül utána. Közel fél éven át Románia egyik leghírhedtebb fogolytábora volt. A köztudatba haláltáborként bevonult lágerbe magyar és német hadifogoly katonák mellett elsősorban észak-erdélyi magyar és (részben) német ajkú civilek ezreit zsúfolták össze 1944 októberétől. Itt válogatták ki a munkaképeseket, akiket a szovjet ellenőrzés alatt álló foksányi átmeneti táborba, majd onnan a Szovjetunió kényszermunkatáboraiba irányítottak. Az embertelen körülmények és a tífusz több száz halálos áldozatot követelt, máig nem tudni pontosan, hogy hányan raboskodtak Földváron és közülük hány ember nem tért soha haza.
 
Forrás: maszol.ro
(2023.10.25.)