A HUNGARIKUM MOZGALOMBAN REJLŐ ERŐ MEGTARTJA MAGYAR IDENTITÁSUNKAT

A hungarikumok olyan kimagasló értékek, amelyek hozzájárulnak a nemzet önismeretéhez, megjelenítik a magyarság egyediségét itthon és a nagyvilágban – közölték a rendezvényt beharangozó november 14-ei budapesti sajtótájékoztatón.
LEZSÁK SÁNDOR: ERŐSÖDIK A HUNGARIKUM MOZGALOM
2012-ben szavazták meg a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvényt, és 2013 telén rendeztük az I.Hungarikum Gálát. A második gálára 2015-ben került sor. Utána is voltak hungarikumokról szóló előadások, de a pandémia miatt a harmadik díjátadóra csak idén kerülhet sor. A gála megrendezésének célja, hogy felhívjuk a figyelmet nemzeti értékeink védelmének, megbecsülésének fontosságára. Jelenleg 89 hungarikumot tartunk nyilván, de 11 nem kapta meg az elismerést, így ezt most pótoljuk.
Az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja szerint a hungarikum mozgalom egyre erősödik, amit bizonyít, hogy a Magyar értékek és hungarikumok a Kárpát-medencében témakörben meghirdetett 22. Lakiteleki Filmszemlére több mint 100 alkotás érkezett, és az előzsűri 43 filmet javasolt a szemle versenyprogramjába. Lezsák Sándor kiemelte, hogy nem csak hivatásos, vagy amatőr filmesek pályáztak, hanem diákok is mobiltelefonnal készített rövidfilmekkel. „Újra meghirdettük a Kárpát-medencei általános és középiskolások hungarikum vetélkedőjét, a csapatok évfolyamonként, 2024. február és május között versenyeznek majd”, hogy bemutassák a kárpát-medencei kincseket és értékeket.
V.NÉMETH ZSOLT: A HUNGARIKUMOK GYŰJTEMÉNYÉBEN SZEREPLŐ ÉRTÉKEK A MAGYARSÁG KARAKTERJEGYEIT, SAJÁTOSSÁGAIT SŰRÍTIK ÖSSZE
Világunkban értékválság, identitásválság uralkodik, de a józan nemzetek a hagyományukhoz való viszonyukkal jövőt is választanak maguknak, amely a mindennapokra is kiterjedő élet- és viselkedésformát jelent. A magyarországi településeken felteszik a kérdést: kik vagyunk mi? Válaszként több mint 1100 hazai település hozta létre értéktárát. Ők a helyi karakterüket az ottani értékek alapján fogalmazzák meg – jelentette ki V. Németh Zsolt a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos, a Hungarikum Bizottság tagja.
„Ugyanezt a kérdést, hogy kik vagyunk mi, felteszik a vármegyékben is. A vármegyei értéktáraknál a területi identitásszint a meghatározó. Országos, sőt nemzeti szinten pedig a kiemelkedő nemzeti értékek köréről és a hungarikumokról beszélünk. A hungarikumok gyűjteményében szereplő értékek a magyarság karakterjegyeit, sajátosságait, nemzeti kódjait sűrítik össze. A díjátadó gálán a figyelem a hungarikumokra, a kiemelkedő értékekre irányul, illetve a magyarokra, mert ezeken keresztül próbáljuk megrajzolni a magyarság identitását. Így ez a magyarság ünnepe lesz, ahol büszkék lehetünk értékeinkre.”
CSEKE PÉTER: MINDENT MEGTESZÜNK AZÉRT, HOGY A DÍJÁTADÓ ÜNNEPSÉGET SZÉPPÉ VARÁZSOLJUK
Nagy megtiszteltetést jelent számunkra, hogy idén színházunkban tartják a hungarikum gálát. Feladatunk, hogy ezt az estét széppé, emlékezetessé varázsoljuk kecskeméti, városi és színházi értékekkel – szögezte le Cseke Péter a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója.
A színpadon láthatnak régi kecskeméti bálokat megidéző ugrós csárdást, majd fellép a tíz éves születésnapját ünneplő tánctagozat, utána a Meseautó és a Luxemburg grófja operettből is felcsendülnek számok – hiszen az operett is hungarikum. Lezsák Sándor-Szikora Róbert - Zsuffa Tünde Az ég tartja a földet c. produkciójából a címadó dal hangzik el. A kecskeméti színház ének-és zenekara Magyar karácsony címmel egyveleget ad elő. Természetesen nem hiányozhat a helyi és megyei értékké nyilvánított, Kodály Zoltán-díjas Kecskemét Táncegyüttes produkciója. Cseke Péter megemlítette, hogy a gáláról tévéfelvétel készül.
ANTAL ANDREA: NAGY ISTVÁN AGRÁRMINISZTER ÜNNEPI BESZÉDÉVEL KEZDŐDIK A GÁLA
Antal Andrea, az Agrárminisztérium Hungarikum főosztályának vezetője, a Hungarikum Bizottság titkára elmondta: a dobostorta, a Csíksomlyói pünkösdi búcsú és kegyhely, a szőregi rózsatő, a klasszikus magyar szablyavívás, a Tiszavirág és a tiszavirágzás, a Magyar Népmesék rajzfilmsorozat, a Vallásszabadság törvénye, a karikás ostor, a szentesi paprika, a hagyományos fejfák a Kárpát-medencében, a Felső-Tisza-vidéki beregi keresztszemes hímzés kapja meg a decemberi gálán a kisplasztikát és a hungarikum oklevelet. A gálaest Nagy István miniszter úr ünnepi beszédével kezdődik, de köszöntőt mond majd V.Németh Zsolt és Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere.
A főosztályvezető megemlítette, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel az Agrárminisztérium többletforrást biztosít a hungarikum pályázatra. Így összesen 325 nyertes pályázó 677 millió forint forrásban részesült a 2023-as kiírásnak köszönhetően.
Szerkesztőségünknek a hungarikumok és az értékek megvédésével és megőrzésével kapcsolatos kérdésére V.Németh Zsolt elmondta, hogy „hiába adunk díjat, címet értékeinknek, hiába az uniós védelem, ha azok nem válnak a modern életmódunk részévé, nem maradnak meg. Fontos, hogy mindaz, amit értéknek tartunk, hosszú távon fenntartható legyen.”
Lezsák Sándor szerint a hungarikumok minket védenek. Erőt ad számunkra egy hazai minőség, egy teljesítmény, sőt lelki egészségünket is ápolják a helyi és a nemzeti értékek. „Nagyon lényeges, hogy a közösségek az értékeikkel úgy bánjanak, hogy azok alkalmas legyenek az átörökítésre is.”
A díjátadó gálán való részvétellel kapcsolatban a rendezveny@hungarikum.hu e-amil címen érdeklődhetnek.
Fotón: (b-j) Cseke Péter a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója, Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja, Antal Andrea az Agrárminisztérium Hungarikum Főosztályának főosztályvezetője, a Hungarikum Bizottság titkára és V. Németh Zsolt a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos, a Hungarikum Bizottság tagja 2023. november 14-én a sajtótájékoztatót követően a Parlamentben, az alelnöki irodában.
Fotó: Demeter Péter
m.a.
(2023.11.15.)