Az Írószövetség közgyűlése – 1986 – RETÖRKI

Az Írószövetség december 18-i ülésén Cseres Tibort elnökké, Fekete Gyulát és Jókai Annát alelnökké, Veress Miklóst főtitkárrá, Annus Józsefet, Kalász Mártont és Kovács Istvánt titkárrá választották. Az elnökség tagja lett Bárány Tamás, Bertha Bulcsú, Csoóri Sándor, Csurka István, Fodor András, Galgóczi Erzsébet, Hernádi Gyula, Ilia Mihály, Mészöly Miklós, Sánta Ferenc, Simonffy András. A hetvenegy tagú választmányban a párttagok elenyésző számban képviseltették magukat.

1985–86-ban a hatalom ellenzéki értelmiségiekhez való viszonya megváltozott. 1985 második felétől kezdődően az MSZMP ismét nagyobb figyelmet fordított a kulturális területre, offenzív álláspontot véve fel az ellenzéki értelmiséghez való viszonyulásában. A váltás okai részben nemzetközi, részben pedig hazai folyamatokban keresendők.
 
1985-ben a Szovjetunióban lezajlott vezetőváltás eredményeképpen Mihail Szergejevics Gorbacsov lett az SZKP főtitkára. Az SZKP Központi Bizottságában megvitatott és elfogadott új irányvonal a magyarországi ellenzék és a párton belüli reformerek számára egyfajta új kezdet ígéretét jelentette. A magyar vezetésben azonban a szovjet hatalomváltás inkább elbizonytalanodást eredményezett. Kádár János nem értette, és így elfogadni sem tudta a gorbacsovi reformokat, amelyek számára a bukás felé tartó útnak tűntek. Ebben a helyzetben fontosabbá vált a megszokott rend és stabilitás, ami az ellenzéket érintő politikában is megmutatkozott. A nagyobb szigort a belpolitikai folyamatok is indokolták. Az MSZMP XIII. kongresszusa által elfogadott ötéves terv sikertelensége aktivizálta a kritikus értelmiségi csoportokat, illetve az 1956-os forradalom harmincadik évfordulója is indokolttá tette a határozottabb fellépést a hatalom részéről.
 
Az Írószövetség 1981-es közgyűlését követően a hatalom bizalmatlanul kezelte az írók szervezetét. Míg a korábbi gyakorlat szerint az Írószövetség tisztújítása ellenőrzött keretek között, előre meghatározott módon és nyílt szavazással történt, addig 1981-ben a titkos választás eredményeképpen a hatalom képviselőit kiszavazták a testületből. A megváltozott körülmények a következő, 1986-os közgyűlésig számos súrlódást eredményeztek a párt és az írók között. Jelen írásban csupán a nagyobb horderejű konfliktusok némelyikére – Csoóri Sándor ügyére, Csurka István szilenciumára, a Tiszatáj felfüggesztésére – van módunk röviden kitérni. Az időszak kultúrpolitikai viszonyairól valamint a hatalom és az értelmiség kapcsolatáról és konfliktusairól – köztük Kulin Ferencnek, a Mozgó Világ főszerkesztőjének leváltásáról, Nagy Gáspár írószövetségi titkár Öröknyár című verséről és közlésének következményeiről, a monori tanácskozásról – részletes és átfogó képet nyújt a vonatkozó szakirodalom.
 
1983-ban Csoóri Sándor, az Írószövetség elnökségi tagja írt előszót Duray Miklós Kutyaszorító című könyvéhez. Kapaszkodás a megmaradásért című írásában a szocializmust „végiggondolatlan eszmerendszerként” jellemezte, bírálva egyebek mellett az egypártrendszert, a magántulajdon korlátozását és az egyházellenességet. Az MSZMP Központi Bizottsága Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztálya jelentést készített az előszóról az MSZMP Titkársága részére. A jelentés Csoóri írása nyomán azt a következtetést vonta le, hogy a szerző a nemzetiségi problémát ürügyként használta a szocializmus alapjainak bírálatához, írása alkalmas a szocializmusellenesség felszítására, és sérti az ország nemzetközi érdekeit. A dokumentumban javaslatot tettek Csoóri utazási engedélyének megvonására, írásait érintően közlési korlátozásra és nyilvános szerepléseinek felfüggesztésére.
 
1986 júniusában jelent meg a Tiszatáj folyóiratban Nagy Gáspár A fiú naplójából című verse, amelynek kezdő sorai („...és a csillagos estben ott susog immár harminc évgyűrűjével a drága júdásfa”) a legtöbbek számára egyértelmű utalást jelentettek 1956-ra és Kádár szerepére. Az MSZMP KB Titkársága 1986. június 23-án tárgyalta a Tiszatáj ügyét. Másnap a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalatnál zárolták a folyóirat júliusi számait, Vörös László főszerkesztőt pedig tájékoztatták a döntés okáról. A Politikai Bizottság 1986. július elsejei ülésén döntés született a Tiszatáj működésének féléves felfüggesztéséről. Kádár János hozzászólásában a következőképpen foglalt állást a folyóiratot illetően: „A titkárság ülésén foglalkoztunk a Tiszatájjal, s abban maradtunk – ez még mindig nem óriási adminisztratív lépés –, hogy egy ideig nem fog megjelenni. Kérjük, hogy a Politikai Bizottság ezzel értsen egyet. Indokok is vannak: nincs pénz, nincs papír és nincs szerkesztőség. És hat hónap alatt vagy össze tudunk hozni egy szerkesztőséget, és akkor meg fog jelenni, vagy nem tudunk összehozni, és akkor nem fog továbbra sem megjelenni. Az ország nem fog elpusztulni, ha nem lesz egy Tiszatáj című lap.” Szeptember 8-án az Írószövetség választmánya határozatban állt ki a Tiszatáj mellett, november 12-én pedig 114 író, tudós és művész juttatott el levelet a Minisztertanács, valamint a Központi Bizottság részére, amelyben tiltakozásuknak adtak hangot a folyóirat felfüggesztése miatt.
 
Csurka István szilenciumra ítélése a Tiszatáj ügyével párhuzamosan futott. A szilencium okai között elsősorban a monori tanácskozáson való részvételt, az ott elmondott beszédének Nemzetőrben történt megjelentetését, illetve a nyugati előadói körútján elmondott beszédeit – különösen a New Yorkban elhangzott A véres kard című előadását tartotta sérelmesnek a hatalom a maga szempontjából. A monori találkozón elmondott rendszerellenes szavait Knopp András és Balogh Ernő, a KB Kulturális Osztályának munkatársai kérték számon rajta egy megbeszélés során. Csurka vállalta saját nézeteit és közölte, hogy a Nemzetőrben a közlés az engedélye nélkül történt. A New Yorkban tartott beszédében Csurka 1956-ról szólva a forradalmat csodának és tüneménynek írta le, amely „az emberiség nemesebb célkitűzéseihez való hozzájárulása” volt a magyarságnak. Ezek a gondolatok – különösen a forradalom harmincadik évfordulóján – érzékenyen érintették a pártvezetést. A Politikai Bizottság 1986. július elsejei ülésén Kádár János – Csurkára utalva – a következőket mondta: „Az a magyar állampolgár író, aki előadásában Amerikában dicsérte 1956-ot, ne publikáljon Magyarországon, és ne utazzon, amíg a magatartásában nem változik.” Csurka szilenciumának okairól Vajda György művelődésiminiszter-helyettes 1986 augusztusában adott hivatalos tájékoztatást. „Államunk eddig sem támasztott és ezután sem támaszt világnézeti előfeltételeket azokkal szemben, akik a hazai nyilvánosság fórumain szerepelni kívánnak. Ugyanakkor minden állampolgárától megköveteli törvényeink betartását, elvárja az állampolgári lojalitásnak azt az elemi szintjét, hogy ne működjék együtt a társadalmi-politikai rendszerünkkel és a Magyar Népköztársasággal szemben ellenséges tevékenységet folytató körökkel, propagandaközpontokkal. Mindezek alapján a szerkesztőségek Csurka István műveit – további döntésig – nem jelentetik meg, ugyanilyen értelmű tájékoztatást kaptak a könyvkiadók, a filmstúdiók és a színházak fenntartói.” Csurka augusztus 14-én, az Írószöveteségben felolvasott nyilatkozatában így értékelte a történteket: „Ezt a szilenciumot én azért kaptam, mert megtörtem a csendet. Azt is tudom, hogy elítélőim magukhoz mérten liberális, önmérséklő, sőt netán humánus intézkedésnek tartják elhallgattatásomat. Ki kell ábrándítanom őket. Ez egy irodalmi terrorintézkedés, amellyel eltettek láb alól egy magyar írót.”
 
Az 1986-os közgyűlés előkészítése során az MSZMP Központi Bizottsága Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztálya jelentést készített az Írószövetséggel kapcsolatban kialakult helyzetről. Az 1986. október 28-án született dokumentum pontosan mutatta a párt közvetlenül a közgyűlés előtti álláspontját az Írószövetséggel kapcsolatban. A Radics Katalin által készített jelentés egyebek mellett a következő megállapításokat tette: „A hetvenes évek végére nyilvánvalóvá vált, hogy részben a kulturális irányítás, részben az Írószövetség vezetésének hibái miatt az újabb írónemzedékek jelentős részét nem sikerült a párt szövetségi politikájának bevált elvei alapján megnyerni szocialista kultúrpolitikánk céljainak. […] A választmányban fokozatosan hangadó szerephez jutott egy olyan csoport, amely úgy érezte, hogy egyes politikai természetű elgondolásainak képviseletére az Írószövetség vezető testületei kínálják a legmegfelelőbb terepet. Az elmúlt öt esztendő írószövetségi vitáinak természetét elsősorban e csoport törekvései határozták meg. […] A közgyűlésre való felkészülés folyamatát befolyásolják az elmúlt hónapokban elkerülhetetlenné vált intézkedések: a Tiszatáj szerkesztőségének ügye, a Csurka Istvánnal szemben foganatosított ideiglenes publikációs tilalom ügye. Ezek a lépések ismételten aktivizálták a párt politikájával vitában álló írói csoportokat, amelyek az adminisztratív intézkedések ellen tiltakozva, ismételten kísérletet tesznek befolyásuk szélesítésére, egyfajta »irodalmi egység« megteremtésére. […] Ha a közgyűlés lefolyása vagy a megválasztott vezető szervek összetétele alapján az Írószövetség működésének politikai feltételei nem látszanak biztosíthatóknak, a Művelődési Minisztériumnak meg kell tennie a szükséges lépéseket. (Pl. megvonhatja az Írószövetség állami támogatását, ez jelenleg a szövetség költségvetésének 99 százalékát fedezi.) Mérlegelhető a kommunisták és a szocializmus iránt elkötelezett pártonkívüli írók új szervezetének a létrehozása.”
 
Az Írószövetség 1986-os közgyűlésére a párt és a kulturális minisztérium késleltetési szándéka ellenére az eredetileg tervezett időpontban, november 29–30-án került sor. A Művelődési Minisztériumot Köpeczi Béla művelődési miniszter és helyettese, Vajda György, míg a pártvezetést Berecz János és Pál Lénárd KB titkárok, valamint a KB Kulturális Osztályától Radics Katalin képviselte. Ahogy várni lehetett, az elmúlt évek Írószövetség és hatalom közötti konfliktusai erőteljesen megjelentek a közgyűlés vitáiban.
 
Az első nap írói felszólalásai közül ki kell emelni Mészöly Miklós és Fekete Gyula beszédeit. Mészöly konstruktív együttműködésre tett javaslatot, hogy próbáljanak meg „a szövetség egészséges működésének a politikával egyetértésben új kereteket formulázni”, és ha már az írótársadalom és a politika kénytelen együtt élni, keressék és találják meg „a korrekt és demokratikus egymás mellett élés haladó hagyományainkhoz méltó feltételeit”. Fekete Gyula felszólalásában bírálta a politika általános hozzáállását az írók felé, felróva azt, hogy az értelmiségi felelősségérzetből fakadó aggodalmat és tenni akarást a politika elutasítja, nacionalistának bélyegezve az ilyen írókat. A korszak kultúrpolitikájával kapcsolatban megjegyezte, hogy a támogat, tűr, tilt három „T”-jének alapképlete mintha összezavarodott volna az elmúlt években, és a kultúrszemét kap támogatást, míg az érték tiltást érdemel. Ilyen betiltott érték a Tiszatáj is. „A Tiszatájt tíz éve folyton fojtogatják. El ne higgyem már, hogy most egy-két verssor miatt került hurok a nyakára.” Óvott attól, hogy az irodalmi élet sokszínűsége a párttagok és pártonkívüliek fekete-fehér közösségévé váljék. A közgyűlés „aknamezőn” zajlik, az íróközösséget megosztó törésvonalak ellen pedig szövetségre, népfrontos összefogásra van szükség. „Okosabb politika kellene, szövetségi, népfrontos, hogy felszabaduljanak és hasznosuljanak az irodalomban, a szellemi életben, a közéletben a tétlenségre kárhoztatott szabad energiák. Okosabb politika kellene” – zárta felszólalását Fekete. A minisztérium képviseletében jelen lévő Köpeczi Béla lényegében nem vett tudomást a Mészöly által felajánlott konstruktív együttműködési szándékról. Az állam és az Írószövetség kapcsolatáról szólva elmondta, hogy megítélése szerint az Írószövetség egyes tagjai az MSZMP politikájával ellentétes politikai állásfoglalásokat fogalmaztak meg. Felrótta, hogy az írók közül többen megkérdőjelezik 1956 hivatalos értelmezését, és forradalomként tekintenek „az 1956-os tragikus eseményekre”. A második napot Berecz János kemény hangvételű, az írókon a realitást számon kérő, a politikát ért bírálatokat kategorikusan visszautasító beszéde és az arra született reflexiók határozták meg. Berecz több írói felszólalásban szóba hozott hangsúlyos téma – demográfia, határon túli magyarok képviselete, kultúrszemét, gazdasági nehézségek, katonai szövetségi rendszer – kapcsán mutatott rá arra, hogy a politikának a problémák megoldása kapcsán gyakorlatias szemléletmódot kell képviselnie, kiindulópontja pedig csakis a realitás lehet. Jelezte a politika közmegegyezésre való hajlandóságát, ugyanakkor leszögezte, hogy 1956 értelmezésében a párt álláspontja világos, és nem érdemes a megváltozására számítani. Erre hivatkozva a Tiszatáj ügye kapcsán kijelentette, ha a folyóirat politizál, akkor ne lepődjön meg a politikai válaszon. Kifejezetten Csurkának címezve pedig közölte, hogy a monori tanácskozáson való részvétele és a külföldi nyilatkozatai lehetetlenné tették a konstruktív párbeszédet az írók és a hatalom között.
 
Az Írószövetség december 18-i ülésén Cseres Tibort elnökké, Fekete Gyulát és Jókai Annát alelnökké, Veress Miklóst főtitkárrá, Annus Józsefet, Kalász Mártont és Kovács Istvánt titkárrá választották. Az elnökség tagja lett Bárány Tamás, Bertha Bulcsú, Csoóri Sándor, Csurka István, Fodor András, Galgóczi Erzsébet, Hernádi Gyula, Ilia Mihály, Mészöly Miklós, Sánta Ferenc, Simonffy András. A hetvenegy tagú választmányban a párttagok elenyésző számban képviseltették magukat.
 
A Politikai Bizottság 1986. december 29-én tárgyalta az Írószövetség közgyűlésén történteket. Pál Lénárd beszámolója alapján döntés született arról, hogy az Írószövetség vezetésének személyi összetétele miatt a minisztérium hivatalos kapcsolatot nem tarthat fent a szövetséggel, és további döntésig a szövetség nem képviselheti a magyar irodalmat. Számos, a kialakult helyzettel elégedetlen írószövetségi tag döntött a kilépés mellett. December és január során huszonnyolcan hagyták el a szövetséget.
 
A közgyűlést követően a hivatalos álláspontot az Írószövetség és a politika közötti kapcsolatról Köpeczi Béla Népszabadságban megjelent cikke tette egyértelművé. A miniszter rámutatott arra, hogy az egyes írók saját tevékenységi körüket túllépve a szocialista rendszer alapvető értékeit és legitimitását támadták hazai és külföldi politikai akciók kereteiben, amely ellentétes az Írószövetség alapszabályával. Úgy látta, „[…] eljött a gondolkozás ideje arról, hogy miként alakuljon az Írószövetség szerepe”.
 
A kialakult helyzet 1987 végére normalizálódott. A Politikai Bizottság 1987. december elsejei ülésén tárgyalt az Írószövetség ügyéről. Az MSZMP Központi Bizottsága Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztálya az Írószövetséggel kapcsolatban kialakult helyzet rendezése érdekében javaslatot tett a szövetséggel szemben életbe léptetett korlátozások feloldására.
 
Jónás Róbert történész írása
 
 
Forrás: kronologia-archivum.retorki.hu
 
 
 
(2023.11.29.)