Felavatták a költőóriás, Petőfi Sándor szobrát Kondoroson
Leleplezték, felavatták november 15-én, szerdán a kétszáz éve született költőóriás, Petőfi Sándor szobrát Kondoroson, a Petőfi István általános iskola előtt.

Hozzátette: Petőfi Sándor nem csak a költészetben tette le hírnevét. Az 1848-as forradalom kitörésekor a márciusi ifjak egyik vezetője volt, majd részt vett a szabadságharc küzdelmeiben is. A végső csatára Békés vármegyéből indult el, és életét adta a szabadságért. A városvezető kiemelte: Petőfi Sándor több okból is közel áll a kondorosiakhoz. Többször vendégeskedett itt, és a nyolc út találkozásánál épült csárda egyik vendégszobája falára felírt egy verset is a neve mellett.
Beszélt a költőóriás testvéréről, Petőfi Istvánról is, aki Kondoroson lelt otthonra. 1858-ban került Csákóra, ahol aztán az egész Geist-birtok jószágigazgatója lett. Kiemelkedő szerepe volt a település újratelepítésében és vezetésében is, például pénztárnokként. Igazi lokálpatriótaként a helyi oktatás ügyét szintén fontosnak tartotta, támogatta a legjobban tanulókat – tiszteletből, hálából 1994-ben az általános iskola felvette a nevét. Közben Petőfi István is írt verseket, ápolta Petőfi Sándor emlékét, és Szendrey Júlia kérésére 1858-ban elvállalta a gyámságot gyermekük, Petőfi Zoltán felett.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Kárpát-medencei Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke azt mondta: Petőfi Sándor egy istenáldotta tehetség, egy lángész, egy zseni volt. Mindössze 26,5 évet élt, de ez idő alatt is közel ezer verset írt, emellett regénnyel, elbeszélő költeményekkel, úti jegyzetekkel ugyancsak jelentkezett. A költőóriás 18 álnevet használt: hiszen azt akarta, hogy ne az ő neve, hanem a tartalmuk miatt jelenjenek meg a versei. Petőfi Istvánra kitérve azt mondta, hogy két év múlva lesz az ő bicentenáriuma, születésének 200. évfordulója; és bejelentette, hogy ennek apropóján az ő emlékére, tiszteletére egy Petőfi István-szobrot is avatnak majd Kondoroson.
Petőfi Sándor szobrát, Lantos Györgyi szobrászművész alkotását Ribárszki Péter polgármester, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és Herczeg Tamás országgyűlési képviselő leplezte le, majd a művet Tuska Tibor evangélikus lelkész áldotta meg.
Az általános iskolások műsorával tarkított ünnepségen szóltak arról, hogy a kondorosi Fehérliliom Népfőiskola a minap egy vetélkedőre hívta Petőfi Sándor kapcsán a 6. a osztályos diákokat. Kihirdették a verseny eredményét: első lett Janó Erika, második Bowes Emily Zsófia, harmadik Kondorosi Zalán. Azt ugyancsak bejelentették, hogy a csárda múzeuma újabb ereklyékkel bővült. Az Alföldi Vadásztársulat Közhasznú Alapítvány jóvoltából kihelyezték Petőfi István Piczi nevű agarának szobrát, valamint kifüggesztették Petőfi Sándor: István öcsémhez című versét.
BEOL
(2023.11.18.)