A BŐSÉG ZAVARA

Nem is tudom, hova kapjak. Dobrev Szocdem Klára, Lendvai Cenzor Ildikó, melyik arcátlan némberrel kezdjem?
 
Persze, Gyurcsány Ferenc a kritikára a legméltóbb, mert vitathatatlanul ő az ellenzéki roncsderby verhetetlen favoritja. Még Ungár Péter is bevallotta, gondolom önmagát is beleértette a kis pártpiktorok csapatába, hogy hozzájuk képest Ferkó egy Chagall. Szóval tőlük amúgy is hangos a sajtó, mert a DK hirtelen beállt, mint januárban a jég a pocsolyában, Karácsony köré. Mégsem vele kezdek, mert Sakál Ferkó csak egy pszichopata politikus, feleségével egyetemben.
 
Lendvai Ildikó? Ő is politikus. Ám Cenzor Ildikó értelmiségi is. Neki nagyobb az erkölcsi felelőssége. Nem rég megjelent vele egy velejéig hazug, szerecsenmosdató beszélgető kötet. Amiben az áll, hogy őt világ életében elemi igazságérzet fűtötte, s mint olyan, mindig is a kulturális pluralizmusra vágyott.
 
Megdöbbent ekkora pofátlanság. Lendvai Ildikó hosszú ideje a mértékadó demokrata értelmiségi álarcában tetszeleg, mintha nem a százmillió ártatlan áldozat haláláért felelős gyilkos eszme pártkatonája, nem élet és halál ura lett volna annak idején. Ahogyan ő az állampárt központi bizottsága elé terjesztette a kifogásolt irodalmi művet, annak alapján az MSZMP KB döntött, majd ugyancsak ő utasította - például az általam ismert esetben is - a Vígszínházat, hogy mi legyen a kifogásolt alkotás sorsa. Mint köztudott, egy szabadfoglalkozású író a kiadott könyve, vagy bemutatott darabjának honoráriumából élt, vagy élhetett volna, ha Cenzorné őnagysága nem vétózta volna meg a mű kiadását, vagy bemutatását.
 
Mit tiltott, mit üldözött Lendvai Ildikó?
 
Minden magyar ügyet.
 
1987-ben Csurkának megjelent egy írása az Új Látóhatárban, a csöndben tépelődő, a hatalom által megszomorított magyarok országáról, amely első a népességfogyásban, az öngyilkosságban, a középkorú férfiak mortalitásában, az alkoholizmusban és a családok szétesésében. Erdélyről szólt még az írás, ahol a románok kipusztítják az ősi magyar kultúra bölcsőjéből a kultúrát és a magyarságot erőszakkal elrománosítják. És olyan veszélyes dolgokról is írt Csurka, mint a magyar nemzeti érzés felizzítása, meg az 56-os forradalmunk, amit a magyarság reménytelenül szép önkifejezésének nevezett.
 
Nosza, Lendvai Ildikó már írta is a levelet Pándi elvtársnak: mégsem lehet Csurka darab bemutató a Vígszínházban!
 
Az ok Csurka István Közép-Európa a hó alatt címmel közreadott műve. Az akkori birodalomnak behódoló cenzor birodalomellenesnek ítélte a szétszakítottságban élő magyarok üldöztetése elleni felszólamlását az írónak, valamint veszélyesnek a hatalom erkölcstelensége fölötti szemhunyás bírálatát, a nemzet megalázásának bemutatását.
 
Lendvai Ildikó a birodalom főállású agitproposaként lépett föl a magyar ügyet képviselő író ellen. Ha lehetőséget kapna, szívesen lenne újra a magyar irodalom cenzora. Ezért is erkölcstelen, hogy erővel tolják őt szinte naponta az ember arcába, a tévén, rádión keresztül, újságban, sőt könyvben.
 
Jól van ez így?
 
Egy ordas eszme gyakorlati végrehajtójának egyike, ezzel a múlttal, hogy lehet a mai közélet állandó szereplője? Szinte, mint példakép van felmutatva, akinek judíciuma van a kritikára.
 
Keresztényi türelemmel kérdezem:
Eltűrhető-e ellenvetés nélkül Lendvai Ildikó nagy nyilvánosság előtt elkövetett ordas hazudozása arról, hogy őt mindig is az elemi igazságérzet fűtötte, és világ életében a kulturális pluralizmusra vágyott.
 
Mindennek van határa!
 
czyla