ADVENT – AZ ÚR ÉRKEZÉSÉT VÁRJUK

P. Barsi Balázs ferences hitszónok: Advent reménye nélkül ez az élet őrült zuhanás a semmibe.
 
A keresztény és minden emberi közösség közös tapasztalata, hogy a nagy eseményekre készülni kell. Így az ókorban az uralkodó érkezését már hetekkel az esemény előtt hírmondó adta tudtul, hogy a helyiek rendbe tehessék az utakat, a házakat. Ilyen esemény az advent is: amikor a királyok királyának érkezését várjuk, akkor nemcsak környezetünket, házainkat, hanem szívünket és emberi kapcsolatainkat is rendbe szeretnénk tenni.
 
Testvéreim! A hitetlenség bűne a remény hiánya; maga a reménytelenség. Azt szoktuk mondani, hogy a bűn gyökere abban áll, hogy az ember olyan akar lenni, mint az Isten. Ez csak a bűn egyik oldala, mert amikor az „Istenné válás” nem sikerül, akkor elveszti reményét és kétségbeesik. Íme a bűn gyökerének a másik oldala.
 
Van rezignáció, elernyedés, levertség, amely a lelki halálba, a kárhozatba vezet. A reménytelenségből fakadó szomorúság, amely édeskés rothadás-szagával lassan áthat mindent.
 A reménytelenség legtöbbször azokban a bűnökben mutatkozik meg, amelyeket mulasztással követünk el. Aranyszájú Szent János szerint pedig nem annyira a bűn dönt minket romlásba, mint inkább a reménytelenség, amely a bűnök gyökere. A középkor az acediát, a tristitiát a Szentlélek elleni bűnök közé sorolta.
 Aki odáig jut, hogy végleg elveti a reményt azt állítva, hogy annak semmi alapja nincs, és csak az történik, aminek történnie kell, bezárja magát egy olyan világba, amely nem létezik, mert a létező világ vajúdik: Isten ígéreteitől terhes.
 A „vallásos” reményvesztés szomorú, de van cinikus és közönséges arculata is.
 
Európa a XIX. századtól végigjárta a remény elleni bűnök poklait. A nagy prométheuszi időket beharangozó irodalom és filozófia felvirágzása után a XX. század közepére Prométheuszból Sziszifusz lett, és most a teljes reménytelenség férge rág az emberi lelkeken.
 
Mindkét véglet betegség, irrealitás és az ember pusztulását készíti elő. Egyedül a remény realista, vagyis csak az isteni ígéretekben remélő ember áll hozzá normálisan, józanul a valósághoz. Advent reménye nélkül ez az élet őrült zuhanás a semmibe.
 
A reményvesztett lélek olyan, mint a pók hálójába került légy, amelyet a pók már méreggel elbódított. A látszólagos nyugalom csak készülődés a légy felfalására.
 
Az ördög cinikus, reményvesztett angyal. Vianney Szent János szerint azzal biztatja a fiatalokat a vétkezésre, hogy van még idejük a bűnbánatra. Amikor pedig megöregszenek, azt súgja nekik: „Hogyan képzeled te, hogy ilyen bűnös élet után irgalmaz neked az Isten?” Így azután elvesztik reményüket és elkárhoznak. Minden bűnben van valami súlyosabban mérgező anyag, mint maga a konkrét bűn. Ez nem más, mint a természetfeletti remény elhalása.
 
Ha Advent lelkülete teljesen kialszik a lélekben, akkor az a lélek örökre elveszett. Urunk Jézus mondja a balga szüzeknek: „Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket” (Mt, 25, 12).
 
[fr. dr. Barsi Balázs O.F.M.: Úrjövet. Adventi gondolatok. Bp., 1992, 26-27. p.]