K und K

KARIKÓ és KRAUSZ

„…mert világ csodája: Valaki az Értől indul el. S befut a szent, nagy Oceánba.”

 Ma a világ díjazott két rendkívüli magyar embert.
 
Karikó Katalint a Szolnokon született biokémikust és a Mór-i születésű fizikust, Krausz Ferencet. Nézem a két magyart a stockholmi hangversenyteremben rendezett ceremónián.
 
Csodálom őket. Hogy lehetnek ilyen erőteljesek, ilyen fiatalok, tudományos munkásságuk több évtizedes súlyával a vállukon. Az ember azt hinné, hogy a tudósok öregek, törött testűek.
 
Aztán megáll szemben a svéd királlyal, XVI. Károly Gusztávval, a Nobel-díj átvételekor két friss mozgású, ámde a végletekig szerény, az értékek, a hagyományok tiszteletét kifejező ember.
 
Boldogan mosolyognak, a szemükben a felfedezők tüzét látom lobogni. Erről a rendkívüli nőről és az ugyancsak rendkívüli férfiről nálam avatottabbak már mindent megírtak, elmondtak.
 
Én azt tenném hozzá, hogy kétkezi munkások családjában nőtt föl Karikó Katalin és Krausz Ferenc is. És remélni szeretném, hogy mostani munkáscsaládok gyermekei közül is lesznek, akiket szárnyára vesz majd a világhír. De nem mint meghatározhatatlan identitású, a nyilvánosságban nyafogó celebeket, hanem mint tudósokat.
 
Nem ismerem a most kitüntetetteket személyesen, azon tűnődöm, mit üzen ennek a két tudós embernek a sikere.
 
Ezen a mai estén ez a két ember a maga szerény modorában lelkesített.
 
Nem elfásulni! Küzdeni!
 
Az elfásulás hirdetése maradjon a gyenge középszer, a gyurcsányisták előjoga.
 
Papolczy Gizella