Árpádsávos Zászló
„Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret s csak ő,
kivel a kenyeret megosztom”
(Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)
Székely Zászló
MAGYAR SZEMMEL
A MAGYAR ÚTON
A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány
1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.info
Köszönjük, hogy éves adójuk 1%-át A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak ajánlották fel!
1%"/




MEGHALT BUDAI ILONA KOSSUTH-DÍJAS NÉPDALÉNEKES

Fő céljának tekintette a népdalok terjesztését, tanítását, és elültetni azt a lelkiséget az emberek szívében, amit ezek a dalok hordoznak: a hitet, az emberséget, a hazaszeretetet és a hűséget.

Életének 73. évében pénteken meghalt Budai Ilona Kossuth-díjas népdalénekes, előadóművész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
 
Budai Ilona 1951. április 3-án született egy Felpéc melletti tanyán, Győr-Moson-Sopron megyében. Gyermekéveit Gyömörén töltötte, ahova 1954-ben költözött a család. Az éneklés örömét, a népdalok szeretetét a szülői házból hozta magával: édesapja, Budai János és édesanyja, Tulok Ilona is nagyon szépen és sokat énekeltek. Egyszerű vidéki emberek voltak, de fontosnak érezték, hogy a gyerekeik valami szépben nőjenek fel. Édesapja esténként a Toldiból vagy a János vitézből olvasott nekik, gyakran fütyült, édesanyja pedig énekkel altatta és ébresztette őket. Emellett voltak olyan tanárai, akik az éneklés iránti vágyat, igényt megerősítették benne.
 
Asbóth Mária, a ménfőcsanaki gimnázium magyartanára figyelt fel gyönyörű hangjára, neki köszönhető, hogy Ilonka elindult a pályán. Tamási Áron könyveket adott neki, melyek hozzájárultak ahhoz, hogy felkeltsék az érdeklődését – nemcsak a dalok, hanem a táj iránt is, ahol ezek születtek. Egyre több iskolai ünnepségen lépett fel, majd tanára felkészítette sok megyei és országos versenyre, így szerzett gyakorlatot a színpadi szereplésben. Első sikereit az 1968-as Ki mit tud?, később a Nyílik a rózsa nevű vetélkedőkön aratta, utóbbin a döntőig jutott, igazi népdalt egyedül csak ő énekelt.
Az 1970-es Röpülj páva országos népdalversenyen az első díj mellé elnyerte Kodály Zoltánné különdíját is.
 
1971-ig a soproni óvónőképző növendéke volt, majd néhány évig óvónőként is dolgozott Budapesten, mialatt 1972-77 között elvégezte a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolát. Első önálló népdalestjét Nagy László nyitotta meg 1976-ban, egy neki ajánlott versével. Ugyanebben az évben alakult budapesti fiatalokból a Vikár Béla Népdalkör, melynek sokáig vezetője volt. Az 1970-es évek elejétől járta a környező országok magyarlakta vidékeit (Erdély, Délvidék, Felvidék, Kárpátalja) népdalokat gyűjteni, az éneklés technikáját elsajátítani.
 
Nemcsak népdalok után kutatott a Kárpát-medencében, hanem népmeséket is gyűjtött. Amíg kicsi volt a fia, sokat mesélt neki, aztán 2001-ben elkészült első mesekazettája gyermekeknek, nem sokkal később pedig egy felnőtteknek szóló is. Közel száz mesét talált Erdélyben a dalokon kívül, ezekből készült 2002-ben egy válogatás CD melléklettel Székely mesebeszéd címmel.
 
Életében fontos szerepet játszott rádiós tevékenysége is, a Magyar Rádióban népdalt tanított. 1986-ban indították el az Énekeljünk együtt nevű népdaltanító műsort, mely 12 éven át került adásba. Ezt követte a Fúvom az énekem című műsor több mint egy évtizeden át, mellyel azok előtt az adatközlők, énekesek előtt akart tisztelegni, akiktől rengeteget tanult a gyűjtésein. A feladat boldoggá tette, sok pozitív visszajelzést kapott. 22 éven át heti rendszerességgel jelenhetett meg a magyar népdal a rádióban. „Amíg ment a műsorom, addig nem is tudtam, mekkora hatása volt, milyen sokaknak – iskoláknak, pedagógusoknak, népdalköröknek – adott segítséget.” 2008-tól a Magyar Katolikus Rádióban vezetett népzenei műsort, a Népdalforrást.
 
1986-tól 35 évet dolgozott az Óbudai Népzenei Iskolában, mely a népzenetanítás legrégebbi hazai műhelye. Öt évig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene szakán is tanított.
 
Fő célja volt elmélyíteni a tiszteletet az évszázadokon, évezredeken át felhalmozott magyar kultúrkincseink iránt.
 
Szent Ágostonnak van egy gyönyörű gondolata, hogy aki énekel, annak a szíve csordultig megtelik szeretettel. Én ezzel a szeretettel szeretném továbbadni azokat a dalokat, melyek bennem vannak, melyeket megtanultam, vagy melyek körülvesznek bennünket – vallotta egyik interjúban.
 
Több évtizedes lelkiismeretes munkáját több kitüntetéssel jutalmazták: 1986-ban Kodály Zoltán-díjat, 1988-ban a Magyar Rádió nívódíját, később Széchenyi Emlékplakettet kapott. 1996-ban a Magyar Örökség Díjat vehette át, a népdalénekesek között elsőként az országban, ez a legkedvesebb elismerés a számára. Boldog és Gyömöre község díszpolgárává választotta. 2010-ben Életfa-díjat adományoztak neki. 2014-ben megkapta a Magyar Érdemrend Középkeresztjét, 2018-ban pedig elnyerte a Nemzet Művésze címet, melyet hatalmas megtiszteltetésnek érez. Számos nívós kitüntetést kapott 50 éves munkássága során, a Kossuth-díj azonban 2016-ban „egész pályám koronája lett; bízom abban, hogy még sokáig szól magyar ének, magyar népdal a Kárpát-medencében.” A művész magával ragadó és a tradicionális magyar népi kultúra hiteles továbbörökítését szolgáló pályája, a népzenét hiánypótló ismeretterjesztő tevékenységével népszerűsítő előadóművészete, valamint értékteremtő oktatómunkája elismeréseként kapta a díjat.
 
A Kairosz Kiadó Miért hiszek? sorozatában 2014-ben jelent meg a „Szárnyaddal s torkod élivel…” című könyv, melyben Gréczi László beszélget vele.
 
Élete fő céljának tekintette a népdalok terjesztését, tanítását, és elültetni azt a lelkiséget az emberek szívében, amit ezek a dalok hordoznak: a hitet, az emberséget, a hazaszeretetet és a hűséget.
 
Az örök világosság fényeskedjék neki!
 
Sulyok Attiláné írása nyomán
 
Forrás: gyoriszalon.hu
 
(2023.12.15.)