Árpádsávos Zászló
„Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret s csak ő,
kivel a kenyeret megosztom”
(Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)
Székely Zászló
MAGYAR SZEMMEL
A MAGYAR ÚTON
A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány
1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.info
Köszönjük, hogy éves adójuk 1%-át A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak ajánlották fel!
1%"/




„Az igazságért rendületlenül” – Ötven éve halt meg Slachta Margit

Ötven éve, vízkereszt napján hazájától távol, Buffalóban távozott az örökkévalóságba Slachta Margit, a magyar törvényhozás történetének első női képviselője. Egy modern és keresztény nő, a Szociális Testvérek Társaságának alapítója, aki egész életében, megalkuvás nélkül harcolt hitéért és eszméiért.

 
A 20. századi magyar történelem egyik legtisztább alakja – akit mégis mintha ritkán emlegetnénk. A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár  munkatársának, Nagymihály Zoltánnak írását ajánljuk.
 
„Az egyetlen férfi a nemzetgyűlésben” – jellemző, hogy a Slachta Margitról szóló talán legismertebb bon mot valós „gazdája” sem pontosan tisztázott. A szerzetesnőről szóló legkiválóbb életrajz fáradhatatlan és precíz szerzője, a Slachta által alapított rend tagja, Mona Ilona nővér maga is két lehetőséget említ: az egyik a korábbi kisgazda, ekkor már Balogh-párti Parragi György, a másik a Szabadság Párt képviselője, Némethy Jenő.
 
Akárhogy is: a Szociális Testvérek Társaságát 1923-ban alapító Slachta Margit nemzetgyűlési képviselőként 1920 és 1922 között éppen úgy kiállt az általa képviseltekért és az igazságtalanságok ellen, mint 1945 és 1948 között. A két világháború közötti időszak első törvényhozásában – a „keresztény feminizmus” jegyében is – tiltakozott a női választójog megnyirbálása ellen és a korszakban nem kifejezetten népszerű szociális követelésekkel is előállt – a krisztusi szeretet és irgalmasság jegyében. Ennek megfelelően – és az időkön és korszakokon átívelő igazság tudatában –, már „egyszerű” szerzetes nővérként állt ki a nemzetiszocialista és kommunista „újpogányság” és a zsidótörvények ellen. A legnehezebb időszakban is példás módon harcolt a legüldözöttebbekért: közbenjárt az észak-erdélyi, majd a szlovákiai deportált zsidókért. „Alkutlanul a keresztény igazságok alapján állok, tehát vallom, hogy a szeretet kötelez minket arra, hogy elismerjük – éspedig kivétel nélkül – az embertársainknak Isten-adta és senkitől el nem vehető természetjogait” – írta egy 1943-as cikkében. Magyarország német megszállása után nővértársaival együtt tette, amit tehetett és amit hite szerint is tennie kellett. (A szociális testvérek életáldozatot is hoztak: 1944 karácsonyán a 2006-ban boldoggá avatott Salkaházi Sára nővért a nyilasok – az általuk menekítettekkel és Bernovits Vilma hitoktatóval – a jeges Dunába lőtték.)
 
„A keresztény politika a lélekben kezdődik, a magánéletben folytatódik és az államéletben csak betetőzést nyer. Aki keresztény politikát hangoztat, de lelkében és gyakorlati életében még nem jött el hozzá a Megváltó, az port hint szél ellen” – írta már 1919 végén. Nem látta keresztülvihetőnek és képviselhetőnek a keresztény élet és politika közötti különbségtételt. „Összpolitikai tudásom a Tízparancsolat” – mindezt röviden így foglalta össze. A Polgári Demokrata Párt, majd a Keresztény Női Tábor képviselőjeként is rendíthetetlenül – alkutlanul – képviselte saját értékrendjét. Népszavazást kért az államforma módosításáról (ő maga legitimistaként a Szent István-i államrendről való lemondást látta a köztársaság kikiáltásában), tiltakozott a későbbi koncepciós perek indokául is szolgáló, „a demokratikus államrend és a köztársaság védelméről” szóló törvényjavaslat elfogadása, a svábok kitelepítése, az 1947-es kirekesztő választójogi törvény vagy az emigráns magyarok és családjuk állampolgárságtól való megfosztása ellen. A párizsi béke elfogadásáról szóló vitában megrendítő szavakkal emlékezett meg az általa már korábban is hangsúlyozott, a határon túliakra éppen úgy, mint a diaszpórára is kiterjedő nemzeti egységről: „A békekötésre kiutazókat hatszázezer, csehszlovák területre szakadt magyar kéztördelő jajveszékelése kíséri. Komor tekintettel nézi őket a pozsonyi hídfő. Hangtalanul fogja kísérni a meghatalmazottakat az Erdős Kárpátok néma sorsa, amely elintéztetett és hangtalan csendben magyartalaníttatott, és amiről nem is tárgyaltunk. Sírva követi őket nyomon Erdély partiumi része, a színmagyar Nagyvárad, Szatmár, a székelység sóhajai, Dél-Magyarország és Burgenland, amely mögött annyi fájdalom kíséri ezt az utat…” A leghevesebb – egyben utolsó – tiltakozó beszédét 1948 júniusában, az egyházi iskolák államosítása ellen demonstrálva mondta el. Kortárs és kései gyűlölői és rágalmazói leginkább talán emiatt támadták: a törvényjavaslatot elfogadók Himnuszt énekeltek, Slachta ülve maradt. A mentelmi bizottság eljárása során – ahogy Mona Ilona idézi – „a kérdésre, hogy miért maradt ülve a Himnusz alatt, azt válaszolta a Bizottság elnökének (Marosán Györgynek), hogy mélyen érintette, hogy azok kezdik énekelni, hogy »Isten áldd meg...«, akik éppen most fosztották meg az ifjúságot Istentől. Elismeri, hogy hibázott, nem ülve kellett volna maradnia, hanem letérdelni és a 136 (137) Zsoltárt imádkozni: »... az Úr énekét hogyan énekelhetnénk idegen földön?«”.
 
Mindezek – és különösen Mindszenty József hercegprímás letartóztatása és elítélése – után aligha lehetett kérdéses, hogy mi vár rá, ha itthon marad. Ennek ellenére sem akart emigrálni – a Szociális Testvérek Társasága Amerikában élő és szolgáló nővéreit látogatta meg és „vizitálta”. Illegálisan lépte a határt – de mivel határozottan tervezte a hazatérést, évekig a Nyugaton is inkognitóban élt. A szerzetesrendek otthoni feloszlatása után azonban a hazatérés már nemcsak öngyilkos, de értelmetlen vállalkozásnak is tűnt. A Társaság működtetése a továbbiakban is lekötötte energiáit – ez, majd súlyosbodó betegsége megakadályozta abban, hogy az emigráció vezető személyisége legyen.
 
„A 20. század viharvert, nagykorú leánya” – ahogy magát nevezte –, ez a „finom, gyengéd, zseniális leány, igazi finom lélek” (Prohászka Ottokár) nem lett igazi zászló a kommunista diktatúra bukása, a rendszerváltás után sem. Itthoni földben – a Fiumei úti sírkertben – való újratemetésére is csupán 2021. december 7-én került sor. „Megkésett női lovagrend: az igazságért rendületlenül” – ezt már Mindszenty bíboros mondta róla és testvértársairól. Nőiségről/nőiességről, szociális érzékenységről, keresztény hitről és politikáról, hazáról vallott gondolatait és üzeneteit napjainkban se volna felesleges forgatnunk.

 
Felhasznált irodalom:
 
Bérczi László: Az elfelejtett első magyar nőképviselő. Slachta Margit aktuális gondolatai. Új Ember, 1998. 07. 12. 2.
 
Bodnár Dániel: Slachta Margit újratemetése. Fejérdy András történész: Mindig kiállt az elvei mellett. Új Ember, 2021. 12. 12.
 
Elhunyt Mona Ilona Anícia szociális testvér. Magyar Kurír, 2019. 07. 03.
 
Majsai Tamás: Egy epizód az észak-erdélyi zsidóság második világháború alatti történetéből. Slachta Margit fellépése a Csíkszeredáról kiutasított zsidók érdekében. Medvetánc 1988/4–1989/1, 3–33.
 
Mona Ildikó: Slachta Margit és az iskolák államosítása. In: Magyar Egyháztörténeti Vázlatok 3. Szerk. Zombori István. Budapest, Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközössége, 1992, 127–132.
 
Mona Ilona: Slachta Margit. Budapest, Corvinus, 1997.
 
Slachta Margit: Nyílt levél Pest vármegye törvényhatósági bizottsági tagjaihoz. Új Nemzedék, 1943. 02. 15. 2.


 
Forrás: retorki.hu/olvasoszoba
 

 
(2024.01.07.)