GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY ÜNNEPE

Barsi Balázs OFM: Az ószövetségi várakozással ellentétben az Úr eljövetele nem rettenetes és félelmetes.

 „Csakhamar eljön templomába az Úr, akit ti kerestek... De ki tudja elviselni az ő eljövetelének napját?”
 
Mi sem bizonyítja jobban a megtestesülés minden értelmet és képzeletet felülmúló csodálatos titkát, mint hogy a prófétai várakozással ellentétben az Úr eljövetele nemhogy rettenetes és félelmetes, de még csak nem is látványos és feltűnő. Márián és Józsefen kívül mindössze két igaz ember a tanúja.
 
A Szentlélekben való rejtett találkozás ünnepe ez a nap, melyen Isten végtelen gyöngédsége, szelídsége és tapintata nyilvánul meg a bűnös emberiség iránt. Az Úr Jézus mindenben sorsközösséget vállal velünk, bűnös és szenvedő emberekkel. Érte is bemutatják az áldozatot, akit pedig nem kell kiváltani, hiszen mindenestül Istené, kezdettől fogva és örökké, mindenki másnál végtelenül jobban.
 
Szent Lukács eredeti szövegében ez áll: Mikor pedig elteltek tisztulásuk napjai... – a törvény szerint a tisztulás csak Máriára vonatkozhatott (jóllehet ő is mentes volt minden szennytől), de a többes számú alakkal Lukács Jeruzsálem lakóinak, Izrael népének megtisztulására is utal: amiről tehát Malakiás jövendölt, az az emberi szem elől elrejtve, a legszelídebb és ezért legcsodálatosabb módon valósult meg.
 
Mennyire összefonja a gyermekség evangéliumát Lukács az Úr Jézus szenvedésének, hiszen az agg Simeontól a következő jövendöléseket is megőrzi: Sokak romlására és feltámadására lesz Izraelben: jel, amelynek ellene mondanak (Lk 2,34)! Mikor mondanak neki ellene? A passióban! Ezekiel megjövendöli, hogy egy nap tőr járja át majd Izraelt, szétválasztja a jókat a gonoszoktól. És ezt a rettenetes hasadást Mária már előre a szívében hordozza. Félelmetes ez a meghasonlás!
 
Kezdődik Názáretben, amikor a názáretiek felviszik Jézust arra a hegyre, amelyen városuk épült, hogy letaszítsák onnét. S lehet, hogy a rokonságból is voltak közöttük. Ez a szakadás ott van, ahol Jézus él. Ő maga is beszél erről, hogy miatta majd szülő és gyermek, hitvesek, szerelmesek, jó barátok, állampolgárok lesznek egymásnak ellenségei. Jel lesz, amelynek ellene mondanak.
 
Ne törekedjünk álbékességre! Ez az a jó harc, amelyet meg kell harcolnunk. Merjünk nem tetszeni! Merjük viselni ezt a szakadást, amit Mária először viselt a lelkében. Jézus ezt a harcot akarja. Az általa meggyógyított vakon született ember szeretne a zsinagógán belül maradni, de ez nem lehetséges, mert meg kellett vallania, hogy az az ember, aki meggyógyította, a Messiás.
Ezért kiközösítik. Ez a hasadás nagyon fájdalmas tud lenni, de vállalni kell.
 
Jöjj hát el hozzám, emberré lett Istenem, lépj be hajlékomba! Szeretném, ha tiszta és fényes templomban fogadhatnám érkezésedet, de látom, hogy minden erőfeszítésem kevés ahhoz, hogy méltóképpen felkészüljek fogadásodra. A te látogatásod teszi tisztává és árasztja el fénnyel lelkem szegényes hajlékát. Mennyi fény hullt eddig is utamra, szelíd és biztató sugarak, melyek nem engedték, hogy megtévesszenek s elcsábítsanak hamis csillogások! A rólad mondott prófétai szavak engem is köteleznek. Nekem is az a hivatásom, hogy fény legyek: lámpás, melyet a tartóra tehetnek. Nem vadul lobogó, ideges láng, hanem szelíd, de kitartó fény: örökmécs.
 
Forrás: Barsi Balázs-Telek-Péter Pál: Magasság és mélység
 
(2024.02.02.)