Aki az irodalmat a cselekvés művészetéhez rendelte

Emlékkönyv jelent meg Székelyhidi Ágoston születésének 90. évfordulójára.

Aki azt hiszi, hogy egy emlékkönyv szerkesztése, megírása egyszerű, nagyot téved. Ha lexikonszerű egy ilyen kötet, akkor túl száraz, és az is problémás, ha az emlékező akár akaratlanul is saját magát egy síkba helyezi azzal, akiről a könyv szól. Az Országhatár két oldalán viszont egy valódi, modern kori krónikáskönyv, melynek célja az emlékezés és az emlékeztetés.
 
Fontos az emlékezés, főleg mostanában, amikor napról napra rohanunk, és nehezebbé válik csak egyetlen témára összpontosítani. Könnyen felejtünk, és csak a saját, jó esetben a rokonaink problémái érdekelnek. Pedig mindig voltak olyanok, akik a közeli, vagy a távoli múltban a nagy elnyomások idején megpróbálták a lehetségest, és közösségeket kovácsoltak. Ilyen ember volt Székelyhidi Ágoston, hála Istennek nem egyedül, mert nem csak a Petőfi által megénekelt hamis, de valódi prófétái is voltak/vannak a magyarságnak.
 
A kötetet lapozva kitűnik, hogy nagyon részletes kutatómunkát végzett az író, Czirmayné Kocsis Róza. Egy nagyon gazdag életművet mutat be a szerző. A gazdagság bizonyítéka, hogy több mint 3500 munkáról van szó, az egyszerű glosszától kezdve, a színpadi műveken át a nagy esszékötetekig. Könnyebbséget jelentett számára, hogy a ’60-as évek óta jó ismeretséget ápolt Székelyhidivel. Mégis, nem sztorizik, hanem krónikásszerűen bemutatja azt az embert, aki nem csak irodalmár volt, hanem irodalomtudománnyal, esztétikával, képzőművészettel foglalkozott, úgy, hogy az országhatár két oldalán, Magyarországon és Partiumban is tevékenykedett.
 
Meghúzták Trianonban, majd Párizsban a határt, de a haza akkor is egy maradt mind szülei, mind az ő számára.
Erről Csűry István ny. református püspök így ír a Hiteles közelítő fejezetben: „különös erős együttérzéssel volt velünk a Részeken (Partium) élő magyarokkal. Ennek okát élettör-ténetéből megismerhettük, azonban igazán csak akkor, amikor önmagáról szelíd érzelmességgel beszélt.” Láng Eszter képzőművész pedig a Bevezetőben kifejti, hogy igazi Székelyhidinek fájt az országcsonkítás, de „tudta, hogy nem visszamutogatni kell évszázadokra, hogy mi volt akkor, mert a múltat visszahozni nem lehet, de előre kell nézni, és az együttélés folyamán – mást nem tehetünk – kölcsönös tiszteletet és bizalmat kell építeni, megismerve egymás értékeit, egyúttal védelmezni saját anyanyelvünket, kultúránkat, tenni annak fennmaradásáért, elismeréséért.”
 
Székelyhidi Ágoston 1933-ban Medgyesbodzáson született. Apja váradi, anyja máramarosszigeti családból származik. A családot 1948-ban kiutasították Romániából. Negyedéves magyar-történelem szakos hallgató volt a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, amikor kitört a forradalom. 1956. október 23-án ő olvasta fel a 20 pontos követelést. A Forradalmi Bizottságban való részvételéért letartóztatták, bebörtönözték. Így diplomáját csak 1958-ban szerezte meg.
 
A kötetből megtudjuk, hogy nem véletlenül kezdett el irodalommal foglalkozni. Már gyermekkorában habzsolta a könyveket, rendszeres könyvtárlátogató volt, Debrecenben pedig a legendás irodalomtörténész, Koczogh Ákos lakásán találkozhatott Németh Lászlóval, Veres Péterrel, Szabó Pállal, Remenyik Zsigmonddal. Szabó Pál útmutatása meghatározó volt számára: „jól szolgálni csak jó ügyet lehet, és csak jó eszközökkel szabad.”
 
Hajdúböszörményben kezdett el tanítani, előbb általános iskolában, majd a helyi gimnáziumban. 1958-tól 1977-ig dolgozott pedagógusként, majd a debreceni Kölcsey Ferenc Művelődési Központ főmunkatársa volt 1984-ig.
A hajdúsági város számára meghatározó volt. Ahogy személye is sokat adott a városnak. Hajdúböszörmény a Hajdúsági Nemzetközi Művészteleppel írta be magát a magyar művészettörténetbe. Ez a telep mindig is összmagyarságban „gondolkodott”. 1968-ban Székelyhidi Ágoston lett a telepvezető. Ő az összmagyarság és a patrióta összművészet szellemiségének jegyében dolgozott. Így költőket, írókat is meghívott a művésztelepre.
 
1984-től szabadfoglalkozású író. 1987-ben az MDF alapító tagja, 1989-től az Erdélyi Tükör szerkesztője. 1991-93 között az MDF országos választmányának ügyvivője.
 
Írásai 1955-től jelentek meg. Az Alföld, a Tiszatáj, az Új Írás, a Forrás, a Kortárs szerkesztőségeiből egyre sűrűbben érkeztek hozzá a kéziratokat kérő levelek. Recenziókat kértek tőle, kritikákat, és szaklektorként is foglalkoztatták.
Ő maga főleg szociográfiai riportokat, írásokat publikált. Ezért is esett rá a választás, hogy az Írószövetség Prózai szakosztályában vitaindító előadást tartson Szociográfikus indítású próza a mai magyar irodalomban” címmel. Az országos jellegű szociográfiai konferenciát Kecskeméten rendezték, ahol szintén a vitaindító előadást tartotta. Később, amikor már lehetett szabadabban átjárni a határon, szinte állandó előadója volt a Partiumi Írótábornak.
 
Többször kiemelik, hogy világosan beszélt, és lassan véleményformáló irodalmárrá vált. Irodalmi összejöveteleken, vagy kiállítás megnyitókon az vezérelte, hogy a hallgatósághoz a kifejezés tisztaságával és tömörségével szóljon.
 
Színműveit sem szabad elfelejteni. De ne gondoljunk öt felvonásos, hosszú, barokk iskoladrámákra, főleg egyfelvonásos, néhány jelenetes, kevés szerepelős művek, amik történelmi alapon nyugszanak, lényegre törőek, moralizálóak.
2006-ban, az 1956-os forradalomra emlékezve írta meg az Emlékműveket, ezt a monodrámát Seregi Zoltán rendezte meg Gyulán, s bemutatták az Esztergomi Várszínházban is.
A temesvári forradalom 20. évfordulójára, 2009 decemberében jelent meg Végítélet című drámája, melyet előbb Debrecenben, majd Nagyváradon is bemutattak. Székelyhidi inkább lelkiismereti, mint történelmi drámának nevezte színpadi művét. A Végítélet 1989. december 16-án játszódik, és cselekménye egy temesvári kocsmáros, besúgó és kettős ügynök története köré épül fel. A szerző szerint az 1956 utáni kommunista rezsim – politikai értelmezésén túl – az értékrombolás diktatúrájának nevezhető. Az emberi, vallási, nemzeti értékeket a földdel igyekezett egyenlővé tenni. A '89-es temesvári eseménysorozat az ő értelmezésében az értékmentés forradalma volt.
 
Székelyhidi Ágoston írásaiból, leveleiből, valamint a neki írt levelekből is fontos, érdekes válogatást tartalmaz a kötet, de az archív felvételek és képek gyűjteménye is jelentős, mert a felsoroltak által még közelebb kerül hozzánk a 2010-ben az Úrhoz költözött irodalmár, művelődésszervező szellemisége.
 
Tudjuk, a boldog világ nem valósulhat meg végérvényesen itt a földön, de tudunk segíteni abban, hogy a jó számára szabad teret teremtünk, és megtörjük a gonoszság varázsát. Erre törekedett Székelyhidi Ágoston is.
 
/Czirmayné Kocsis Róza: Az országhatár két oldalán, a kötetet kiadta: Székelyhidi Szabó Ágnes, és Székelyhidi Szabó Ferenc; 2023./
 


Medveczky Attila
(2024.02.02.)