A SCHOLZ-KORMÁNY ELUTASÍTOTTA A GAZDÁK KÖVETELÉSEIT , A TILTAKOZÁSOK FOLYTATÓDNAK

A tüntetők követelték a 2024-es költségvetésről szóló Bundestag-határozat visszavonását, a kamionok útdíjemelésének visszavonását, a CO2-adó eltörlését, a mezőgazdasági gázolaj támogatásának megtartását és a bürokrácia csökkentését.
Kisebb megszakításokkal hetek óta tartanak a német gazdák tiltakozó akciói. Január közepén az autópályák blokádjával az egész országra kiterjedően okoztak rendkívüli, elsősorban a közlekedést megbénító fennakadásokat, a hónap elején több helyütt a hidakat bénították meg. Legújabb tiltakozásuk keretében pedig blokkolták a nagy élelmiszerláncok központi raktárait.
Tiltakozó akcióikkal a gazdák az egész országban a korábbi állami szubvenciók teljes helyreállítását követelték, mindenekelőtt a dízelolajra kiszabott adók visszatérítését. A Scholz-kormány azonban követeléseik nagy részét elutasította, illetve több évre elnyújtott teljesítést ígért. Mindezt megpecsételte a múlt héten a Bundestag által elfogadott költségvetés, amely az alkotmánybíróság kötelező érvényű határozata nyomán drákói megszorításokat tartalmazott. A tartományok képviselőiből álló Bundesrat jóváhagyása azonban még hátravan.
Korábbi fenyegetéseiket betartva a gazdák napokkal ezelőtt több tartományban ismét autópályákat, illetve hidakat blokkoltak, és a tiltakozást folytatták a hét végén is. Ezúttal az eddigiektől eltérő akcióhoz folyamodtak, a délnyugati Rajna-vidék-Pfalz tartományban vasárnap estétől több helyütt a nagyobb kereskedelmi láncok központi raktárait blokkolták. Traktoros felvonulásukkal megakadályozták, hogy legkevesebb tíz Lidl-, Aldi-, Edeka- és Globus-raktár kamionjai ne juthassanak el a szupermarketekig. A zárlat órákon keresztül, Koblenzben például reggelig tartott.
A tartományi szövetség vezetője szerint a kereskedelmi láncokra azért kívántak nyomás gyakorolni, mert jelentős részben ők határozzák meg a mezőgazdasági termékek árát. Azzal vádolta az élelmiszer-kiskereskedőket, hogy alacsonyan tartják az árakat a gazdálkodók rovására.
Értesülések szerint a tiltakozás közvetett eredménnyel járt, a tartományi vezetők tárgyalásokat folytattak de egyelőre mindössze a bürokrácia csökkentésére tettek ígéretet.
Forrás. focus.de, bild.de