1986. február 19.: A Szovjetunió elindítja a Mir űrállomás első elemét - RETÖRKI OLVASÓSZOBA

Fontos tény, hogy a Szovjetunió megszűnése a Mir működése idején következett be, de ez a történelmi esemény érdemben nem befolyásolta az űrállomás működését, ami természetesen Oroszország tulajdonába került.

A bipoláris világ szuperhatalmai közötti űrverseny alapvetően katonai irányultságú volt. A Szovjetunió és az USA globális dimenziójú küzdelme a troposzférán is túlterjedt, és az 1970-es–’80-as évekre a világűr egyértelműen a hadászati versengés színtere lett. Míg az 1960-as években a földrajzi felfedezésekhez hasonló vetélkedés jellemezte a két blokkot ezen a téren (pl. űrszondák, első ember az űrben, első holdraszállás), addig a reális „földrajzi” és tudományos célok csökkenése, illetve kimerülése után, a megfelelő technikai fejlettséget követően egyértelműen a politikai-katonai ellenségeskedés színtere lett a világűr. Ennek ellenére a szuperhatalmak tudományos érdeklődése nem csökkent ezen a téren. A rövidtávú űrmissziókat követően régi tervek megvalósítása bontakozott ki a tervezőasztalokon - írta Halmy Keve Kund, politológus, történész, a  Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levélltár tudományos segédmunkatársa.

Szovjet részről a Szaljut, amerikai oldalról a Skylab űrállomások teljesítették a küldetésüket az 1970-es–’80-as években. A két évtized során számos asztrofizikai megfigyelés és kísérlet kötődik a két űrállomásrendszerhez, ahol egymást váltva számos kutató-űrhajós dolgozott. A két szuperhatalom időről-időre a hozzá tartozó szövetségi rendszer országaiból (vagy a Szovjetunió esetén megszállt országból) származó asztronautát küldött az űrbe, mintegy vendégként, természetesen a szövetségi (vagy alávetettségi) rendszer erősítéséül, biztosítékául. Miután a Szaljut űrállomások technológiája egyre inkább korszerűtlenné vált, elsősorban a méretükkel kapcsolatos problémák miatt a szovjet vezetés egy nagyobb, és valóban modern, számos tudományos kutatási és kísérleti igényt kielégítő űrállomás tervezését tűzte ki célul. Ez annál is inkább előnyökkel kecsegtetett, mivel az amerikai Skylab-program az 1970-es évek végén lezárult, és az USA inkább a többször felhasználható űrsikló-projektet kívánta fejleszteni. Így a nyolcvanas évek közepének űrkutatási szenzációja a leendő Mir űrállomás lett. A maga nemében valóban (és a Nemzetközi Űrállomás felbocsátásáig) egyedülállóan fejlett űreszköz első modulját 1986. február 19-én lőtték fel a hatalmas Proton hordozórakétával. Maga az űrállomás hét fő modulból állt, két szovjet rendszerű dokkoló egységgel és egy nemzetközi sztenderdeknek megfelelő dokkolóval, amit az amerikaiak szállítottak. (A „kölcsönös jó szándék” jegyében a leghűvösebb években is, „űrdiplomáciai” szinten létezett a szovjet-amerikai kapcsolattartás.) A hét modul tíz év leforgása alatt került a helyére, az eszközöket a Progress teherűrhajó szállította. A lassú építkezés az űrállomás teljes élettartamának kétharmadát vette igénybe, ezt követően, 2001-ben irányított manőverezéssel, lassítással a Föld légkörébe ereszkedve megsemmisült, elégett az űreszköz. De a tizenöt év során számos tudományos eredményt, reveláció erejű felfedezést tettek a kutatók, akik felváltva, többnyire kettesével-hármasával dolgoztak az állomáson. Fontos tény, hogy a Szovjetunió megszűnése a Mir működése idején következett be, de ez a történelmi esemény érdemben nem befolyásolta az űrállomás működését, ami természetesen Oroszország tulajdonába került. A kilencvenes években a fokozatosan enyhülő világpolitikai légkörben sor került számos orosz-amerikai közös űrrepülésre is (ami addig csak elvétve történt), ez az évtized így a tudományos-technológiai közeledésről, ezzel együtt a politikai viszonyok lépésenkénti rendeződéséről és a bipoláris világ fokozatos megszűnéséről szólt. Egy űrtörténeti rekord is a Mirhez kötődik: egy orosz asztronauta, Valeríj Poljakov több mint 14 hónapot töltött az űrállomáson, azóta is a kozmoszban való tartózkodás rekordját tartva ezzel. Eközben az amerikaiak az űrsikló programot fejlesztették, ami több sajnálatos baleset (Challenger, Columbia) ellenére sikeres projektnek bizonyult. Oroszország is próbálkozott hasonló, visszatérésre alkalmas sikló kifejlesztésével, ám a rendszerváltozást követő, a nyolcvanas évekhez képest még súlyosabb gazdasági válság megakadályozta a megvalósítást. A félkész jármű neve Burán volt.

Forrás: retorki.hu/olvasoszoba

(2024.02.19.)