BIG WIN FOR AMERICA – ÓRIÁSI GYŐZELEM EZ AMERIKÁNAK
Üdvözölte március 4-én Donald Trump az egyetlen lehetséges és igazságos döntést.Az alkotmánybíróság szerepét is betöltő szövetségi Legfelsőbb Bíróság megállapítása szerint az amerikai alkotmány nem engedi meg egy tagállamnak, hogy kizárjon egy szövetségi hivatalért induló elnökjelöltet. Ez a kongresszus hatáskörébe tartozik, nem a tagállamokra - olvasható a törvényszék állásfoglalásában.
"Nagy győzelem Amerika számára!" - írta Donald Trump a mostani döntést követően a közösségi médiában.
Trump üzent Bidennek is.
„Vívd meg egyedül, ügyészek és bírák segítsége nélkül a harcodat. Ne használj fel ellenem ügyészeket, csak, hogy árts nekem, mert félsz, hogy megnyerem a választást” – idézi a Fox News Trump Bidenhez intézett felhívását.
Colorado államban a Republikánus Párt előválasztását március 5-én, az úgynevezett Szuperkedden tartják, amikor több mint egy tucat szövetségi államban dönthetnek republikánus és demokrata választók arról, hogy kit szeretnének elnökjelöltként látni. Colorado közigazgatási vezetője január elején jóváhagyta, hogy a szavazólapokon Donald Trump neve is szerepeljen, azzal a feltétellel, hogy a rá leadott szavazatokat figyelmen kívül kell hagyni, amennyiben a Legfelsőbb Bíróság mégis fenntartaná a volt elnök kizárásáról szóló tavaly december 19-ei döntést.
Forrás: CNN, infostart.hu, The Hill