MÁRCIUS 15. A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN
Szabadkától Ungvárig, Pozsonytól Marosvásárhelyig megemlékeznek az 1848-as forradalom hőseiről.ERDÉLY
Erdély esetében mind a helyi időt tüntetjük fel.
Március 15-én a Romániai Magyar Demokrata Szövetség két kiemelt központi rendezvényt szervez: Sepsiszentgyörgyön (a Szabadság-téren, 16 órától) és Nagyváradon (a Szacsvay-szobornál, 19 órától). Mindkét eseményen jelen lesz és beszédet mond Kelemen Hunor szövetségi elnök és Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere.
Rendhagyó módon piros-fehér-zöld díszkivilágítással és ünnepi utcai dekorációval készülnek a március 15-i nemzeti ünnepre Kolozsváron. Kolozsvár rendszerváltás utáni történetében először piros-fehér-zöld utcai dekorációt kap a belvárosi Deák Ferenc (Eroilor) utca is. A Főtérre nyíló utca 1. szám alatti házában szállt meg 1848-ban Bem József tábornok, amire emléktábla emlékeztet, melyet március 15-én rendszerint megkoszorúznak. A ház erkélyén hatalmas kokárda díszeleg majd, és az utca minden második oszlopán - melyeken általában Románia és az Európai Unió zászlaja leng - piros-fehér-zöld színkombinációban a Március 15. - Minden magyar ünnepe felirat lesz olvasható. Kolozsváron a hagyományos felvonulás idén is a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet elől indul, majd a Deák Ferenc utcán keresztül ér a Főtérre, ahol a Szent Mihály-templomban ökumenikus istentisztelet lesz. A központi ünnepség a Főtéren folytatódik, az ünnepi beszédek után népviseletbe öltözött kétszáz fiatal tart bemutatót, és a Kolozsvári Magyar Gyermekkórus koncertezik. Az ünneplők Petőfi Sándor egykori szálláshelyét, a Biasini Szállót is megkoszorúzzák. Az ünnepi műsort a Diákművelődési Házban rendezik Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának szervezésében. Fellép a Tokos Zenekar és a Bekecs Néptáncszínház, vendégelőadók Vajas Evelin és Marosán Csaba. A központi rendezvényt egész héten át tartó kulturális és ifjúsági programok kísérik, a többi között Pilvax-kvíz és forradalmi táncház várja a fiatalokat, és a kolozsvári diákság Mátyás király szülőházánál is megemlékezést tart.
Az RMDSZ helyi szervezete március 15-én – helyi idő szerint – 16 órakor Marosvásárhelyen, a Postaréten, a Székely Vértanúk Emlékművénél emlékezik meg az 1848-as forradalom hőseiről. Vincze Loránt EP-képviselő, a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés koordinátora közösségi oldalán felhívást tett közzé:
Hívok minden magyart, töltsük be a teret! A Minority SafePack napirendre helyezte az európai kisebbségvédelmi szabályozás elfogadását, de még nem értünk célba vele. Közben az adatok azt mutatják, hogy az őshonos kisebbségek helyzete nem javult, sőt, romlott az utóbbi években Európában.
Az RMDSZ Arad Megyei Szervezete március 15-án 16 órakor ünnepel a Szabadság –szobornál. 18 órától az Aradi Kamaraszínház szervezésével a Háromszék Táncegyüttes “Élni fogunk szabadon” című folklór előadása kerül sor a Ioan Slavici Színházban.
Székelyudvarhely - március 15 - a CSÍK ZENEKARRAL
Márton Áron téri ünnepi megemlékezés:
12:00
A Hagyományőrző Székely Huszárezred felvonulása és díszszemléje
Himnusz – Székely Dalegylet Férfikara, vezényel Bartalis Izabella
Ima és áldás a történelmi egyházak részéről
Gálfi Árpád polgármester ünnepi beszéde
A Székely Dalegylet Férfikara és a Benedek Elek Pedagógiai Líceum kórusának összeállítása.
Vezényel: Bartalis Izabella és Székely Gyula
Ünnepi köszöntőt mond Babják Zoltán Beregszász polgármestere
Küküllőmenti táncok a Boróka Néptáncegyüttes előadásában
Percze László konzul tolmácsolja Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének üzenetét
A Csík Zenekar ünnepi műsora
Az Erdélyi Magyar Szövetség nagyváradi megemlékezése március 15-én 10 órakor kezdődik Rulikowszki Kázmér síremlékénél, és 19 órakor a Szigligeti Színházban ünnepi előadást tartanak, műsoron a Népek tavasza című táncjáték felújított változata
Zenekar kíséretével adja elő a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a kÚtjaink című műsorát a csíkszeredai Városi Művelődési Házban március 12-én és 13-án, kedden és szerdán. Március idusára hangolódva a magyar nyelvterület különböző régióinak karakteres néptáncstílusait mutatja be a népszerű együttes.
FELVIDÉK
Talpra Magyar-Felvidéki Gála – március 14-én, 18 órakor a galántai városi művelődési központban.
A rendezvényen beszédet mond Forró Krisztián, a Magyar Szövetség országos elnöke, államfőjelöltje.
Március 15-én, Tornalján a Csemadok és a Rákóczi Szövetség helyi szervezete tart megemlékezést 16 órától a református templomban, ezt koszorúzás követi.
Aznap 17 órakor a Csemadok Vízkeleten emlékezik meg a hősökről a helyi kultúrházban.
Március 15-én 16.30-kor Berényi József, a Szövetség politikusa mondd ünnepi beszédet Rimaszombatban a Petőfi-szobornál.
További megemlékezések:
15.30 – Pozsony – Országos Ünnepség Petőfi Sándor szobránál a Medikus-kertben
15.00 – Tósnyárasd – Koszorúzási ünnepség a Flórián szobornál
16.00 – Felsőszeli – Koszorúzási ünnepség a temetőben a kopjafánál, majd ünnepi műsor a kultúrházban
16.30 – Pered – Regionális emlékünnepség a peredi csata emlékművénél
17.00 – Diószeg – Koszorúzási ünnepség a Petőfi Sándor Alapiskola udvarán
17.00 – Hidaskürt – Koszorúzási ünnepség a kopjafánál
17.00 – Jóka –Az iskolások műsora a kultúrházban, majd az esztergomi Sic Transit Folk Band koncertje 17.00 – Tallós – Koszorúzási ünnepség a Hősök szobránál
Nagykoncertet ad Dunaszerdahelyen a városi sportcsarnokban március 16-án este 8 órakor, a nemzeti ünnep alkalmából a Kormorán együttes. A koncert előtt beszédet mond Forró Krisztián, köztársaságielnök-jelölt.
DÉLVIDÉK
Március 15-én 18 órakot kerül sor a Vajdasági Magyar Szövetség központi ünnepségére Szabadkán, a vasútállomáshoz közeli Jadren Színpadon. Köszöntőt mond dr. Nobilis Márton Pál Magyarország Agrárminisztériumának államtitkára. A megemlékezés szónoka: Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
A szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ március 15-én 16.30 órai kezdettel koszorúzással egybekötött ünnepi megemlékezést tart. A „Hajnal hasad” című táncprodukciójukban az 1848-49-es Magyarországon zajló szabadságharc és forradalom eseményeit kívánja bemutatni, a kor maga hangulatában és emberi mivoltában.
Magyarittabén 10 órakor istentisztelet lesz a református templomban. 11 órakor beszédet mond Kerekes József, a VMSZ alelnöke, majd koszorúzás a Kossuth-szobornál.
Bácskossuthfalván 15 órakor istentisztelet a református templomban, majd 16 órako alkalmi műsor és beszédet mond Bájity Borisz, a VMSZ alelnöke. Utána koszorúzás a Kossuth-szobornál.
KÁRPÁTALJA
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség a háborús helyzetre való tekintettel idén csöndes főhajtással emlékezik az 1848-49-es eseményekre – közölte szerkesztőségünkkel Molnár László kulturális titkár.
11.00 : Técső, Kossuth Lajos szobra
11.30: Beregszász, Petőfi Sándor szobra
12.00: Munkács, Podheringi emlékmű
13.00: Nagyszőlős, Perényi Zsigmond szobra (a Perényi iskola növendékeinek rövid előadásával)
15.00: Ungvár, Petőfi Sándor szobra
ANYAORSZÁG
Március 14-én kezdődnek a nemzeti ünnep központi programjai, ekkor adják át a Kossuth- és Széchenyi-díjakat az Országházban.
Az ünnep napján, március 15-én reggel 9 órakor - a szokásoknak megfelelően - felvonják Magyarország lobogóját a Kossuth Lajos téren. Ezt követően ünnepélyes huszármenet indul a Magyar Nemzeti Múzeumhoz, ahol 10 óra 30 perckor díszünnepség kezdődik, amelynek keretében beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök.
Március 15-én 14 órától, majd 16-án és 17-én egész nap a nemzeti ünnephez kapcsolódó programokkal várják a családokat a Magyar Nemzeti Múzeumban.
A nyitott Parlament program keretében az érdeklődők március 15-én 10 órától 18 óráig ingyenesen megtekinthetik az Országházban a Szent Koronát.
Diáknapot tart március 14-én a Fiumei úti sírkertben a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI): négy helyszínen várják ismeretterjesztő előadásokkal a regisztrált diákcsoportokat, március 15-én pedig tematikus sétára invitálják a látogatókat az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából. Március 14-én a Talpra magyar! elnevezésű programra több mint kétezer iskolás látogat el a Fiumei úti sírkertbe, amelyet az újkori történelem lenyomatának is neveznek, hiszen számos ott nyugvó életútján keresztül lehet a forradalom és szabadságharc eseményeit megismerni. A regisztrált diákcsoportok, osztályok ismeretterjesztő előadásokat hallgathatnak a sírkert négy helyszínén: a Batthyány-mauzóleumnál, a Deák-mauzóleumnál, a Kossuth-mauzóleumnál és a Petőfi család sírjánál.
Március 15-én 14 órakor tematikus sétát tart a Nemzeti Örökség Intézete a sírkertben "1848-49 emlékezete" címmel: Magyarokról és németekről, férfiakról és nőkről, Buda várát ostromló vagy azt védő, harctéren elesett, vagy éppen az éhezés elől öngyilkosságba menekülőkről szól a séta.
A program a sírkert bejáratától indul. A sétán a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni a Fiumei úti sírkert honlapján lehet.
Tatán Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke mond beszédet, és Petőfi-szobrot is állítanak.
Március 15-én, pénteken 9 órától indul a szokásos ünnepi felvonulás, ami rendhagyó útvonalon zajlik majd. Először Mansbarth Antal katolikus pap, a forradalom mártírja emléktábláját látogatják meg az Ady Endre u. Fényes Áruház előtt, ahol áldást mond dr. Író Sándor, tábori lelkész. Ezt követően Hamary Dániel, orvos, honvéd tüzér hadnagy Tópart utcai házához mennek az ünneplők, ahol beszédet mond Michl József, Tata polgármestere. A megemlékezés tóparti állomásánál avatják fel a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetett szobrászművész, Lantos Györgyi Petőfi Sándort ábrázoló szobrát. A művet a Lakiteleki Népfőiskola Alapítványa ajándékozta a városnak. Az alkotás avatása alkalmából beszédet mond Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány Kuratóriumának elnöke.
A Bács-Kiskun vármegye 4. számú választókerületi iroda szeretettel meghívja Önt Petőfi Sándor mellszobrának avatási ünnepségére Petőfiszálláson. Az eseményen beszédet mond Lezsák Sándor, Bács-Kiskun vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője. Időpont: 2024. március 15. péntek 14:30 óra. Helyszín: Petőfiszállás, Kossuth Lajos utca 50. (park)
(Cikkünk a beérkező információk alapján folyamatosan frissül - legutóbbi frissítés: 2024.03.14. 09:16)