Árpádsávos Zászló
„Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret s csak ő,
kivel a kenyeret megosztom”
(Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)
Székely Zászló
MAGYAR SZEMMEL
A MAGYAR ÚTON
A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány
1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.info
Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak-oldalunkért
1%"/
Kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

adószáma: 18670275–1–13


A múlt ismerete a jövő záloga II.

Dinnyés László nyá. dandártábornok

A Magyar Néphadsereg, ha valóban párthadsereg lett volna, le tudta volna verni a felkelést. Nem tette, erre is legyünk büszkék!

Magyar Néphadsereg 1956
 

1956-ban a hadsereg olyan konfliktushelyzetbe került, melyet mint egységes szervezet nem tudott megoldani. A diktatúra fő erejét az államvédelem (ÁVO) és a szovjet hadsereg alkotta. Az állami szervek közül egyedül a Néphadsereg volt, amely semmilyen belső feladatot nem kapott. Mi nem szerveztünk téeszt, nem tartóztattunk le kulákokat stb.
Összegzésül még: az akkori felemás szintű parancsok alapján megállapítható, hogy az akkori vezetés nem bízott a katonákban. Pl.: 23-án este oszlatáshoz adtak ugyan parancsot, de lőszer nélkül.
A tisztek, katonák megjelentek a tüntetéseken, egyetértettek a diktatúra lebontásával, a nemzeti függetlenség kivívásával, de a fegyveres felkeléssel kevesebben tudtak azonosulni. A parancsnokok nem hihették, hogy a Vörös Hadsereget fegyverrel ki lehet verni az országból. A parancsnoki állomány magatartásának közös nevezője az volt, hogy nyíltan nem szegültek szembe a forradalom leverését sürgető parancsoknak, de igyekeztek azokat elszabotálni. Szemben álltak a felkelőkkel, de felvették a kapcsolatot is velük.
Minden felkelőcsoportnál készült fényképen ott vagyunk többen, egyenruhában.
A forradalmi tevékenységért elítéltek között is vezetjük a listát. Külön történet a felkelő csoportok Nemzetőrségbe szervezésének kérdése.
A jelvények: a diktatúra jelvényei le lettek tépve, helyükbe nemzetiszínű szalag került, majd rekordidő alatt elkészültek a Bocskai-sapkák, és tankjainkra felkerült a Kossuth-címer. Mindezek nem külsőségek voltak, jelezték, hogy magunkénak valljuk a forradalmat.
Ezzel nem csak mi voltunk így, Nagy Imre is a forradalom eszméi mellé állt, és Kádár János sem jelezte október 28-án vagy 29-én sajtónyilatkozatában, hogy be kell hívni az oroszokat. (Egyébként jöttek maguktól.)
Legyünk büszkék arra, hogy a Magyar Néphadsereget nem lehetett bevetni népe ellen, nem úgy, mint Lengyelországban (Poznan) vagy Kínában a Tienanmen téren! A legnagyobb dicséretet Hruscsovtól kaptuk 1958-ban: „A magyar hadsereg rosszul vizsgázott.”
A Magyar Néphadsereg, ha valóban párthadsereg lett volna, le tudta volna verni a felkelést. Nem tette, erre is legyünk büszkék!
 
1956. november 3–4.
 
Jelen sorok íróját a verpeléti harckocsiezred Forradalmi Tanácsa elnökévé választották. Ebben a minőségben többek közt tárgyaltam a miskolci Munkástanáccsal, Nagy Attilával, Földvári Rudolffal.
November 3-án fenn voltunk Pesten a parancsnokkal és a politikai tiszttel. Részt vettünk a HM-ben egy értekezleten. Nagyon jó hírekkel értünk vissza. Azzal, hogy az oroszok kivonulnak, már csak arról fog Maléter tárgyalni Tökölön, hogy ne mint vert sereg menjenek ki, hanem a miniszterelnök búcsúztassa el őket parádéval, köszönettel, egyebekkel. Akkor a higgadtabbak mondták, de hát jönnek befelé! Hírek vannak róla!
Nem akartuk hinni, egyszerűen nem akartuk hinni! Aki ekkor nem élt, az nem tudja, hogy egy mámoros jót váró, „minden szép lesz, minden jó lesz” eufóriában éltünk.
Majd hajnalban Nagy Imre november 4-ei szózatára ébredtünk. És arra a hírre, hogy a 3-as úton dübörögnek az orosz harckocsik.
Akkor a parancsnok harci riadót rendelt el, és a verpeléti nehéz harckocsi ezred beásta magát a Mátrába. És akkor elhatároztuk magunkat, hogy harcolni fogunk! Akkor, 4-én hajnalban nyoma sem volt bennünk a megfontolásnak. Ha akkor megtámadnak bennünket a szovjet katonák, akkor visszalövünk!
És én ma nem írom le ezeket a sorokat.
Egy éjszakát ott kinn töltöttünk, hallgattuk a rádiót. Négy rádiónk volt bekapcsolva a világ rádióállomásaiba. Tudomásul kellett vennünk azt, hogy egyedül maradtunk (Szuezi-csatorna). És akkor tulajdonképpen egy megállapodást kötöttünk az oroszokkal, hogy visszavonulunk a laktanyába. Harcot velük szemben nem folytatunk. Ők semleges alakulatként ismernek el bennünket.
Majd rá két napra megrohanták éjszaka a laktanyát, lefegyvereztek bennünket.
Én a régi 3-as műutat lezárattam harcképtelen harckocsikkal, és egy óriási transzparenst helyeztettem el oroszul is: „NEM LEHET SZABAD AZ A NÉP, MELY MÁS NÉPEKET ELNYOM” (Marx Károly)
Nem olvasták el, a harckocsikat és a transzparenseket letúrták az árokba. Én kaptam érte első fokon 5 évet. Néhai Váradi Gyula nyugállományú vezérezredes nyilatkozta az Új Magyarország című lapnak: „1956. november 4-én reggel a Honvédelmi Minisztériumot elfoglaló szovjet csapatok a tábornokokat és tiszteket fogságba ejtették és a foglyokat Tökölre szállították. A szovjet csapatok felszólítás nélkül betódultak a laktanyába, és lefegyverezték az őrséget. Aki ellenállt, azt lelőtték. A katonákat szétzavarták, a technikát harcképtelenné tették. A szovjetek az alvó laktanyákat támadták meg. Ez nem az a pozíció volt, ahol lehetőség van az ellenállásra”.
Mégis volt katonai ellenállás: Jutadomb (11 ellenséges halott), Soroksár, Csepel, Pestszentlőrinc, XIX. kerület, Kőbánya, Dunapentele, Mecsek (12 nap).
A forradalom leverését 1848–49-hez hasonlóan véres megtorlás követte. 24 katonát kivégeztek, 519 katonát börtönbüntetésre ítéltek. A hatalom új-régi birtokosai a katonáktól egyedülálló és megalázó hűségesküt követeltek, melynek aláírását 6857 fő tagadta meg.
Katonatársaink sorsa, sorsunk szolgáljon tanulságul a jelen és a jövő katonanemzedékei számára!
 

További 56-os cikkek a Magyar Fórumban!