Pongrátz Gergelynél jártam II.

Domokos Kázmér

A kétezer egyedik év márciusának elején, Kiskunmajsán találkoztam a Corvin köz legendás parancsnokával, Pongrátz Gergellyel. Nem ez volt az első találkozásunk, de hosszabb, zavartalan beszélgetésre ez kínálta az első igazi lehetőséget. Éltem vele és lejegyeztem. Beszélgetésünk először az Igazunk ’56 című folyóiratban jelent meg, melyet Rácz Sándor József annak idején azért alapított, hogy a forradalmárok megírják benne a szabadságharc igaz történetét.

– És a híres Molotov-koktél.
– Ahhoz Molotovnak semmi köze sincs. Október 25-én, tizenegy óra táján a József krt. 82.-ben voltunk és pontosan az ablak alatt állt egy sérült, már menni sem tudó szovjet tank. Benzines palackokat dobtunk rá, s a benzint kézigránáttal szerettük volna meggyújtani. Én dobáltam ki a gránátokat, de a benzin nem gyulladt meg, mert a gránátok nem voltak élesítve. Mérgemben szemeimből még a könnyeim is kiszöktek. Odajött Ödön bátyám, kivette a zsebkendőjét, egy kis benzint csöpögtetett az egyik sarkára, s a zsebkendőt az üveg nyakához kötötte és azt mondta: Menj az ablakhoz, gyújtsd meg a zsebkendőt és gyorsan dobd ki az ablakon, mert szinte azonnal robban! Ez volt az első Molotov-koktél.
– Ki volt a keresztapa?
– Azt nem lehet tudni. Így jöttünk rá, hogy miként lehet a tankot gyorsan, eredményesen kiégetni. A fiatal gyerekeket elküldtük a házakba, lakásokba üvegekért, hogy legyen elég benzines palackunk. Amikor elmondták a háziasszonyoknak, hogy mire kell az üveg, tartalmát a WC-be öntötték és örömmel nekünk adták. Benzinben nem szenvedtünk hiányt, mivel a közelben benzinkút is volt. Kanóc céljára frottír törölközőket szabdaltunk fel és ezeket kötöttük az üvegek nyakára.
– Meddig tudtatok a Corvin közben maradni?
– November 10-én hajnalban adtuk fel, mert megtudtuk, hogy a szovjet nehéztüzérség bemérte, és kilencedikéről tizedikére virradó hajnalban kezdik veretni a Corvin közt, ami ellen nem lehet védekezni.
– Hogy sikerült ezt megtudnotok?
– November kilencedikén délután – igazoltatás közben – a társaim elfogtak két civil ruhás férfit, akik nem beszéltek magyarul, és behozták őket a Corvin közbe. Azt mondták, hogy a szovjet követségre igyekeztek, de eltévedtek. Tudtuk, hogy hazudnak. Bezártuk őket a parancsnoki iroda WC-jébe. Úgy gondoltuk, hogy előbb-utóbb megszólalnak. Később társaim jelezték, hogy valamelyikük velem akar beszélni. „Nem mondta, hogy mit akar?” – kérdeztem. „Nem, – szólt a válasz –, de kizárólag veled hajlandó tárgyalni.” Odamentem s megtudtam, hogy szeretnének innen minél hamarább elmenni. „Miért? – kérdeztem, hiszen itt benneteket senki sem bánt?” Ekkor mondták el, hogy ők bemérő tisztek, és hajnalban a szovjetek ágyúzni kezdik a Corvin közt.
Két történelmi példa állt előttünk: Mohács, ahol szétverték a sereget, és Világos, ahol fegyverletételre került sor. Azt mondtam, hogy számunkra, most még harmadik lehetőség is van: elvonulni más területre és onnan folytatni a harcot. Így tizedikén hajnalban átmentünk a Rákóczi téri vásárcsarnok mögé az egyik épületbe, ahol tizenötödikéig még együtt maradt a corvinisták egyharmada.
– Az adott pillanatban ez az egyharmadnyi hány főt jelentett?
– Kétszázan lehettünk
– A Corvin közben, a legnagyobb létszám hatszáz fő lehetett?
– A maximum hat-hétszáz fő lehetett. A harcolók száma naponta változott. Itt nem hadsereg harcolt, mindenki akkor jött és ment, amikor akart.
– Veletek szemben, az Üllői út másik oldalán állt a Kilián laktanya, ahol Maléter volt a parancsnok. Milyen volt köztetek a kapcsolat?
– Bár ne lett volna semmilyen kapcsolatunk, mert akkor ötven-hatvan gyerek talán még ma is élne. A laktanyából, Maléter parancsára lőtték a felkelőket.
– Ezt honnan tudjátok?
– Erre több bizonyíték is van. 1998. október 27-én például az egyik televízió műsorában Naszvady professzorral – aki a János hegy lábánál lévő egyik (Korányi v. MÁV) tüdőszanatóriumnak volt az igazgatója – interjút készítettek, és ebben ez interjúban mondta el, hogy október 24-én az Üllői úton járt és látta, hogy vele szemben, az út másik oldalán valaki megsebesült. Akkor volt szigorló orvos. Átszaladt, megfogta a sebesültet és az első épület, ahová behúzhatta az a Kilián laktanya volt. A sebesültet ellátta. Az egészségügyi őrmester, akinek a nevére is emlékszem – Berkovitsnak hívták és sokszor jött át a Corvin közbe –, kérte, hogy maradjon velük, mert az orvosuk megszökött. A doktor eleget tett a kérésnek. A pincében csináltak segélyhelyet. Maléter is a pincében tartózkodott. Egyszer csak jön egy főhadnagy és mondja: „három.” Később egy hadnagy érkezik és mondja: „négy”. Az újdonsült orvos megkérdezte az őrmestertől, hogy „mit jelentenek ezek a számok, amelyeket a tisztek jelentenek az ezredes elvtársnak. Azt jelentik – szólt a válasz –, hogy hány felkelőt nyírtak ki”. Ezt nem én állítom, hanem a televízióban Naszvady professzor mondta el.
– Gondolom, hogy ezzel kapcsolatban más bizonyítékok is léteznek.

Teljes interjú a Magyar Fórumban!