Megszállás és deportálás

Annak ellenére, hogy az egykori Szovjetunió levéltárainak egy része még mindig titkosított, és megtekinthető dokumentumaihoz ma sem könnyű hozzáférni, azt igen sok adat bizonyítja, hogy a szabadságharc leverését Kárpátaljáról irányította a Vörös Hadsereg. A levéltári adatok mellett ezt helyi szemtanúk is bizonyítják, köztük kedves olvasónk, a munkácsi Lazarik Lygia is, akinek sorait alább olvashatják.

A magyar egység, a közös hazában való gondolkodás 1956-ban is megmutatkozott, a szabadságharc megmozgatta határainkon túl élő nemzettársainkat is. A Szovjetunióhoz való csatolással, málenkij robottal, sztálinizmussal meggyötört kárpátaljai magyarok sem maradtak tétlenek a forradalom idején, sőt még 1958-ból is találni Mezőváriban röplapot, amelyen a magyar szabadságot éltetik. Amellett, hogy Kárpátalja a helyi magyarság kisebb akcióival ugyanúgy szép példája az összefogásnak, mint a többi elcsatolt országrész, sajnos komoly szerepet játszott a forradalom leverésében és a megtorlásban is, földrajzi helyzetéből fakadóan.
A szovjet politikai és katonai központ Ungváron és Munkácson rendezkedett be, onnan irányították a szabadságharc leverését, emellett pedig a helyi lakosságot rendszeresen felhasználták tolmácsolási feladatok ellátására. Hozzá kell tenni azonban, hogy aki nem pártfunkcionárius volt, az legtöbbször úgy fordította le a deportáltak által elmondottakat, hogy azok minél kevésbé terheljék őket.
Azonban már a deportáltak előtt, a forradalom napjaiban is érkeztek magyarok Kárpátaljára, ám nem szabadságharcosok, hanem a frissen feloszlatott ÁVH egyes tagjai, akár családostul. Amint fogyott körülöttük a levegő Budapesten, illegalitásba vonultak, és a népharag elől a biztonságosabbnak ígérkező Csehszlovákiába vagy a Szovjetunióba menekültek – akár Kárpátaljára.
Amint azt tudni lehet, Kádár János kormányát Moszkvában, az SZKP KB ülésén állították össze, és itt készült el a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány felhívása is, amely szolnoki proklamációként vált híressé. Először azonban, november 4-én hajnalban, az ungvári rádióban olvasták be, a szovjet invázió kezdetekor. Ungvárról sugározták Kádár „szolnoki beszédét”, amit egy helyi íróval, Sándor Lászlóval olvastattak be a rádióba. A szolnoki helyszín ugyanis a bábkormány magyarországi tartózkodását hivatott bizonyítani, Kárpátalján úgy tartják, hogy ezekben a napokban Kádár János az Ungvár melletti Ókemencén tartózkodott, a megyei pártbizottság üdülőjében.
A proklamáció felolvasása közben megindult a Forgószél hadművelet, a tankok olyan szoros egymásutánban jöttek Beregszászon, hogy órákig át sem lehetett menni az utca egyik oldaláról a másikra. A posta egyik alkalmazottja azon nyomban telefonált Magyarországra, hogy ezt jelentse, később a KGB számon is kérte rajta az esetet.
Ahogy 1968-ban a csehszlovákiai intervenció idején magyarok magyarokkal találták magukat szembe, úgy megesett ez tizenkét évvel korábban is. 1952-ig bizalmatlanok voltak a magyarokkal és nem sorozták be őket a Vörös Hadseregbe, viszont 1956-ban már voltak magyar tagjai a Magyarországra küldött megszálló seregnek, és bizony voltak köztük, akik megtagadták, hogy honfitársaikra lőjenek. Ilyen volt a munkácsi Lukács Mátyás, aki Békéscsabán kútba dobta puskáját, otthagyta alakulatát, majd amikor elfogták, négyévi munkatáborra ítélték. 1957-ben amnesztiával szabadult, de az állandó zaklatások miatt kénytelen volt a Krím-félszigetre költözni. Súlyos büntetést kaptak a többiek is, akár 15 évet, azonban érdekes, hogy a Szovjetunió más nemzetiségei vagy éppen az oroszok között is voltak, akik azért kerültek a Gulágra, mert megtagadták a forradalmárok elleni harcot.
A szovjet invázióval egy időben megkezdődött az elfogott szabadságharcosok deportálása is, számuk jelenleg 4-5000 főre tehető, 2007-ben Viktor Juscsenko, Ukrajna elnöke egy 3000 nevet tartalmazó listát adott Sólyom László kezébe. A kárpátaljai történészek, dr. Váradi Natália és Tóth István kutatásai során eddig több mint ezer főt azonosítottak be, akiket az ungvári börtönbe vagy a Kárpátokon túli Sztrijbe vittek.
Az elsők között vitték el a záhonyi állomásfőnököt és egyik beosztottját, ugyanis ők figyelmeztették először a magyar kormányt, még jóval november 4-e előtt, hogy mennek ugyan kifelé a szovjet tankokkal teli szerelvények, de jóval többen igyekeznek befelé. Vagyis a Magyarországról színleg távozó harckocsikat a Szovjetunió területén visszafordították.
A foglyokat november 4-e és 15-e között szállították Ungvárra, Budapest mellett másik tizenkét városból – a gyűjtőhelyekről – például Szombathelyről, Veszprémből vagy Dombóvárról. A marhavagonokba zárt magyar foglyok nevüket és lakcímüket tartalmazó papírfecniket vagy leveleket dobáltak ki a szellőzőrácson keresztül, hogy hozzátartozóikat értesítsék elhurcolásukról, Nyíregyházán különösen sok ilyen papírdarabot találtak a vasutasok. Amikor a vonat egy-egy állomáson megállt vagy áthaladt, akkor a Himnuszt énekelték. A magyar vasutasok többször sztrájkba kezdtek a deportálások miatt, nem voltak hajlandóak részt venni a forradalmárok elhurcolásában. A felkelők pedig a vasúti síneket rongálták meg több helyen, Pásztó és Szurdokpüspöki között például a vasúti hidat tették használhatatlanná. Ezek és az általános magyarországi sztrájk miatt Kádár János és Münnich Ferenc kénytelen volt azzal a kéréssel fordulni I. A. Szerovhoz, hogy állítsa le a deportálást. Szerov pedig a feszült nemzetközi helyzet miatt ebbe belement, és decemberben a deportáltak egy részét visszaadta a magyar hatóságoknak, bár mint tudjuk, ezzel nem feltétlenül jártak jól a foglyok.
Érdekesség, hogy a deportáltak között találni német állampolgárokat is, a Vöröskereszt munkatársait. Őket szintén visszaszállították Magyarországra, bár erősen tartottak tőlük, ugyanis az „ellenforradalom” nyugati irányítóit vélték bennük felfedezni.
A szabadságharc vérbe fojtása után még jó ideig működött a szovjet főhadiszállás Ungváron, hogy biztosítsák az illegitim Kádár-kormány működését és megtorolják a magyarok felkelését akár a csonka hazában, akár Kárpátalján. Bár elmaradt a remélt és elvárható segítség a Nyugattól, a Budapestről indult és gyakorlatilag Kárpát-medencei méretűvé nőtt forradalom leverése igen komoly erőfeszítéseibe került a keleti szuperhatalomnak.

Olvasson további 56-os cikkeket, és a munkácsi Lazarik Lygia visszaemlékezését a Magyar Fórumban!