Lezsák Sándor: az elmúlt több mint másfél évszázadban, a mártír sorsokban ott volt Petőfi gondolata
Petőfi Sándor 176 év után Tatára költözött
Petőfi Sándor mellszobrát avatták fel Tatán, az Öreg-tó partján. A március 15-i ünnepségen méltóan emlékeztek meg a forradalom hőseiről.
Népzenétől volt hangos a Tatai Öreg-tó partja március 15-én délelőtt. A muzsika szót messzire vitte a szép napsütéses időben a víz. Így azt is sokan hallhatták, hogy a Mansbarth Antal katolikus pap, a forradalom mártírjának emléktáblájánál tartott koszorúzás után valami különleges történik Hamary Dániel, orvos, honvéd tüzér hadnagy Tópart utcai házánál. Meg is telt hamar az utca, az ünneplők piros-fehér-zöld kokárdával a mellükön sétáltak át az előző helyszínről az ünnepségre.A műsor után pedig eljött a várva várt pillanat is: 176 évvel a forradalom kitörése után felavatták Petőfi Sándor szobrát Tatán. Az emlékművet a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetett szobrászművész, Lantos Györgyi készítette és a Lakiteleki Népfőiskola Alapítványa ajándékozta a városnak. Az alkotás avatása alkalmából beszédet mondott Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány Kuratóriumának elnöke is.
– Nem kell ide Petőfi szobor, mert Petőfi jelen volt és jelen van képmása nélkül is Tatán. Az elmúlt több mint másfél évszázadban, a mártír sorsokban, családok gyötrelmeiben ott volt Petőfi gondolata, ott volt március 15. és az azt követő évtizedek történése. Nem kell ide Petőfi szobor, mert jelen van most is és jelen lesz – szögezte le az alelnök. Michl József, Tata polgármestere pedig köszönetet mondott az alapítványnak, hogy Tatának ajándékozták a szobrot, aminek méltóbb helyett nem is találhattak volna.
Forrás: kemma.hu
(2024.03.15.)