RETÖRKI – KALENDÁRIUM - Az országgyűlési választások első fordulója 1990-ben

Csupán négy politikai erő volt (FKgP, MDF, MSZP, SZDSZ), amely minden körzetben tudott jelöltet állítani. Egyéni választókörzetekben összesen 1623 képviselőjelölt indulhatott el, akik közül 1424-et pártok jelöltek, míg 199-en függetlenként mérettették meg magukat. A választás győztese a Magyar Demokrata Fórum lett, ami a szavazatok majdnem 25%-át szerezte meg (több mint 1,2 millió voks). Az SZDSZ 21%-ot, az FKgP 12%-ot, az MSZP 11%-ot, a Fidesz 9%-ot, a KDNP 6%-ot szerzett. Közel volt hozzá, de nem jutott mandátumhoz az MSZMP (3,68%), az MSZDP (3,55%) és az Agrárszövetség (3,13%).

1990. március 25-én rendezték meg a harmadik többpárti törvényhozási választást a második világháború utáni Magyarországon. Bár a szovjet csapatok 1945-höz és 1947-hez hasonlóan még ekkor is az ország területén állomásoztak, kivonulásukról és annak konkrét lépéseiről már megszületett a döntés, így a választás alapvető szabadságát jelenlétük nem befolyásolta.
 
A választási törvényt az 1985-ben megválasztott országgyűlés fogadta el (1989/XXXIV. törvény), ám az szinte teljesen – apróbb stilisztikai módosításokat leszámítva – a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások során megalkotott rendszert követte. A struktúra kétfordulós, vegyes (egyéni és listás) rendszerű lett, az országgyűlés egykamarás maradt. A szavazópolgár két szavazatot adhatott le: egyet pártlistára, egyet az adott körzetben induló képviselőjelöltre. A 386 képviselő közül 176 egyéni körzetben került megválasztásra. Mivel (megyei és országos) listát a megállapodás alapján társadalmi szervezetek nem állíthattak, a választás előtt felgyorsult a pártosodás folyamata, beleértve a rövid időszakra szóló választási pártok alakítását is. A különböző politikai erőknek azonban számos szűrön kellett keresztül menniük: az egyes körzetekben összegyűjtendő 750 kopogtatócédula, a megyei és országos listaállítás feltételeinek teljesítése mellett a parlamentbe jutáshoz a választáson résztvevő polgárok 4%-ának szavazatát is meg kellett szerezni. A szűrők működtek: legalább egy megyei listát 19, országos listát 12, minden megyében listát 6 párt – a Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz), a Független Kisgazdapárt (FKgP), a Hazafias Választási Koalíció (HVK), a Magyar Demokrata Fórum (MDF), a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) – állított. Csupán négy politikai erő volt (FKgP, MDF, MSZP, SZDSZ), amely minden körzetben tudott jelöltet állítani. Egyéni választókörzetekben összesen 1623 képviselőjelölt indulhatott el, akik közül 1424-et pártok jelöltek, míg 199-en függetlenként mérettették meg magukat.
 
A politikai kampány meglehetősen hosszú és heves volt – az 1989-es év számos fontos eseménye tulajdonképpen egy megelőző kampány részeként is felfogható. Az 1989. november 26-ai négyigenes népszavazás – amely során egy hajszálnyival győzött az az álláspont, amely szerint a köztársasági elnök megválasztására az országgyűlési választásokat követően kerüljön sor – erősen átrajzolta a korábbi várakozásokat: az azt kezdeményező pártokat, különösen az SZDSZ-t és részben a Fidesz-t felértékelte, az MSZP-t pedig határozottan gyengítette. A hosszú idő óta első szabad törvényhozási választások kampánya természetesen nem maradt botrányok nélkül. Az 1990 januárjában a Fidesz és az SZDSZ által kirobbantott Dunagate-botrány – amely során kiderült: a titkosszolgálatok továbbra is megfigyelés alatt tartják a választásra készülő ellenzéki pártokat, valamint az állampártra nézve kínosnak vélt dokumentumok megsemmisítésére is sor került. Mindezek mellett Csurka István kemény hangú, elsősorban az SZDSZ-t és a kommunista hatalomátvételt támadó rádiójegyzete, illetve az MTV átalakítása során kitört első médiabotrányok is nyilvánvalóan hatást gyakorolhattak az eredményekre. Az MDF üzenetei között egyszerre jelentek meg a kormányképességre, a nyugodtságra („A nyugodt erő”) és az ehhez megfelelő vezetőre (Antall József), valamint az elszámoltatásra („Tavaszi nagytakarítást!”, „Tovarisi konyec”) vonatkozó ígéretek. A választások előtti utolsó közvélemény-kutatások az első forduló valódi végeredményéhez meglehetősen közeli eredményeket prognosztizáltak. A Magyar Közvélemény-Kutató Intézet március közepi felmérése az MDF-nek 21%-ot, az SZDSZ-nek 19-20%-ot, az
FKgP-nek 16%-ot, az MSZP-nek 9-10%-ot, a Fidesz-nek 8%-ot, az MSZDP-nek 6%-ot, a KDNP-nek 5%-ot valószínűsített. A Gallup 21%-os MDF-, 20%-os SZDSZ-, 16%-os FKgP-, 8%-os MSZP- és MSZDP-, 7%-os Fidesz, 5%-os KDNP és 4%-os MSZMP-támogatottságot mért.
 
A Medián kicsit későbbi várakozásai az MDF-nek 20%-ot, az SZDSZ-nek 16%-ot, az FKgP-nek 13%-ot, a Fidesz-nek 11%-ot, az MSZP-nek 7%-ot, a KDNP-nek 5%-ot jósoltak.
 
Az 1990-es országgyűlési választás első fordulóján a szavazásra jogosultak több mint 65%-a (4 911 241 szavazó) vett részt. A részvételi adatokat tekintve komoly különbségeket láthatunk: a legaktívabbak az ország nyugati megyéiben (Vas 77%, Győr-Moson-Sopron 76%, Veszprém 71%), valamint a fővárosban (71%) voltak az emberek, a legalacsonyabb részvételt Szabolcs-Szatmár-Bereg (54%) és Hajdú-Bihar (56%) produkálta. A választás győztese a Magyar Demokrata Fórum lett, ami a szavazatok majdnem 25%-át szerezte meg (több mint 1,2 millió voks). Az SZDSZ 21%-ot, az FKgP 12%-ot, az MSZP 11%-ot, a Fidesz 9%-ot, a KDNP 6%-ot szerzett. Közel volt hozzá, de nem jutott mandátumhoz az MSZMP (3,68%), az MSZDP (3,55%) és az Agrárszövetség (3,13%). Az eredmények számos elemzési keret szerint értékelhetők: a történelminek tekinthető – beleértve az MSZP-t és az MSZMP-t is – pártok 37%-ot, a teljesen új formációk 63%-ot szereztek. Viszonylag sok volt az „elveszett” szavazatok aránya – azon pártoké, amelyek nem érték el a 4%-ot, és azon választópolgároké, akiknek képviselője nem jutott az Országgyűlésbe (15,69%). Az adatok mélyebb elemzéséből az is látszik, hogy a két legnagyobb erő, a kampányban egymással szemben durva hangot megütő párt szavazótábora nem oszlott meg annyira, mint ahogy a történelmi hagyományokból és az általuk képviseltekből számítani lehetett: az SZDSZ a keleti megyékben, az MDF pedig Budapesten is erős szavazótáborra számíthatott. A legfontosabb tanulság azonban az volt, hogy az antikommunista és a korábbi rendszert elutasító szavazók elsöprő többségben voltak: azon pártokra és erőkre, amelyek valamilyen szinten az állampárt vagy bármelyik hozzá kötődő szervezet utódjának számítottak (MSZP, MSZMP, HVK), csupán alig több mint 15% szavazott.
 
Egyéni mandátumot – a szavazók több mint felének támogatását elnyerve – csupán öten szereztek az első fordulóban: Debreczeni József (MDF, Kecskemét), Deme Zoltán (MDF és SZDSZ-támogatással induló független, Szarvas), Németh Miklós (MSZP, Szerencs), Raffay Ernő (MDF, Szeged) és Király Zoltán (MDF, Szeged). Összességében elmondható: első fordulós győzelmet jól és régóta ismert személyiségek (a volt miniszterelnök és a már előző országgyűlés(ek)ben bizonyító képviselők), valamint helyben (el)ismert, esetleg az ellenzék legnagyobb pártjai által támogatott szereplők tudtak aratni.
 
Nagymihály Zoltán
 
Forrás: RETÖRKI

 
(2024.03.25.)