Urunk születésének hírüladása – Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe

Idén a nagyhétre esik március 25-e, Gyümölcsoltó Boldogasszony napja, mely az egyik legnagyobb örömünnepe az egyháznak, így nem egyezik a nagyhét szertartásaival. Ezért a katolikus egyház a húsvét nyolcada után, húsvét második hetének hétfőjén, április 8-án emlékezik meg majd az ünnepről.

Március 25-én Jézus fogantatását, Urunk megtestesülését ünnepeljük, melyet a magyar nép Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepeként tisztel.
 
Idén a nagyhétre esik március 25-e, Gyümölcsoltó Boldogasszony napja, mely az egyik legnagyobb örömünnepe az egyháznak, így nem egyezik a nagyhét szertartásaival. Ezért a katolikus egyház a húsvét nyolcada után, húsvét második hetének hétfőjén, április 8-án emlékezik meg majd az ünnepről.
 
Keleten a legrégebbi időktől az egyik legnagyobb örömhírvétel ünnepeként tartják számon, és a legszentebb Istenszülő örömhírvétele néven illetik. Rómában a keleti származású I. Sergius pápa (687–701) honosította meg Annuntiatio Domini, az Úr hírüladása néven. 692-ben említik először, amikor a trullai zsinat helyesnek ítélte nagyböjtben való ünneplését – valószínűleg ekkor már hosszú ideje a jeles napok sorába tartozott. Korábban, Ravennából származó adatok szerint a karácsonyt megelőző vasárnap emlékeztek meg az angyali üdvözletről.
 
 
Filippino Lippi: Az angyali üdvözlet 1490-96 (Fotó: Wikipédia)
Ezen a napon, ahogy karácsony ünnepén is, a hitvallásban, a „…megtestesült a Szentlélek erejéből, Szűz Máriától, és emberré lett…” szavaira térdhajlással tisztelik az esemény emlékét.
 
Csigi Péter, a Pécsi Egyházmegye papja így ír az ünnep kapcsán: „A hírüladás napjának egyik sajátossága, hogy fényét elhomályosítani látszik a nagyhét és húsvét ünnepének közelsége. Hiszen rendszerint vagy éppen csak megelőzi ezeket, vagy ha egybeesnék velük, akkor elhalasztásra kerül, és csak utánuk következik az első köznapon, húsvét második hetének hétfőjén. Azonban úgy tűnik, a korábbi évszázadokban ez egyáltalán nem jelentett akadályt, sőt éppen ez a szoros közelség volt hivatott kiemelni az ünnep hitbéli jelentőségét.
Az ünnep Rómából, a 7. századból származó miseszövegének ékköve a mise kollektája, vagyis a fő könyörgése. E retorikai remekmű értékét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy mind a mai napig olyan imádság, amelyet számtalan katolikus hívő betéve tud, és nap mint nap imádkozik:
 
„Kérünk téged, Úristen, öntsd lelkünkbe szent kegyelmedet, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk.”
A II. vatikáni zsinat után megújított liturgiában ez a könyörgés advent negyedik vasárnapjára került át, azt megelőzően pedig március 25-e áldozás utáni könyörgéseként szerepelt.
 
A könyörgés a megtestesülés, a keresztre feszítés és a feltámadás misztériumát összekapcsolva foglalja össze Krisztus üdvösséget hozó művét, amelyből – Isten kegyelméből – a keresztény ember is részesedhet. Az a teológiai gondolkodás, amelyben ez a könyörgés megszületett, e három misztérium egységében ismerte fel a keresztény megváltás lényegét, amit megerősített az az ősi hagyomány, amely szerint Jézus március 25-én halt kereszthalált. E könyörgés annak a liturgikus elvnek a remek példája, hogy mivel Krisztus életének egyetlen mozzanata sem érthető önmagában, ezért az Egyház egyiket sem pusztán önmagában, összefüggéséből kiszakítva ünnepli” – szól az elmélkedés az ünnepről.
 
A néphitben az ünnep magyar elnevezése a tavaszra utal, a tavaszi munkálatok közt a fák oltását jelzi, amit ez idő tájt szoktak végezni. Országszerte általános szokás volt, hogy ezen a napon kell oltani, szemezni a fákat, hiszen Szűz Mária is ezen a napon fogadta méhébe Jézust.
A korábbi századok kódexeiben, kalendáriumaiban az ünnep különböző elnevezéseivel találkozunk: Testfogadó Boldogasszony, Asszonyunk, Szűz Máriának szeplételen foganatja, Boldogasszony fogadása.
 
 
Legrégibb liturgikus emlékeink is számon tartják az ünnepet – az ünnepi szentmise liturgiájához Padányi Bíró Márton följegyzése szerint hozzátartozott a leborulás régi magyar hagyománya: „Karácsony napján és a Szűz Mária napjain, főképpen pedig Gyümölcsoltó Boldogasszony, vagyis az Ige testesülése és fogantatása napján a misemondó pap az isteni szolgálatban lévő több társaival együtt az oltár eleibe mégyen. Ott a legelső, legalsó grádicson éppen a földig leborul, így imádja a megtestesült Igét, és az isteni kegyességnek ebben kinyilatkoztatott titkát ilyen alázatossággal tiszteli.” Ezen a napon a gyermekáldásra váró asszonyok hosszan imádkoztak, kérve a Szűzanya közbenjárását.
 
A göcseji archaikus néphit szerint,  amelyik fát ezen a napon oltják be, azt nem szabad letörni vagy levágni, mert vér folyik ki belőle. Aki ilyen fát mégis levágna, megvakul, halála után pedig elkárhozik. Még nyesegetni, tisztogatni, elégetni sem szabad ezeket a fákat, maguktól kell elkorhadniok. Székesfehérvár-Felsővároson a déli Úrangyala-harangszó idején sorra rázták a gyümölcsfákat, hogy majd bőven teremjenek. Csíkban az oltott gyümölcsfákra igézet ellen piros szalagot kötöttek. Csíkmenasági hiedelem szerint jó jel, ha Gyümölcsoltó Boldogasszony napján már nincs hó a vetéseken. A tápiógyörgyei gazda ezen a napon kiment a kertbe, és a gyümölcsfák törzsét kereszttel jelölte meg. Szeged népe szerint az ilyenkor szemzett fából nem jó másnak ágat adni, mert ezzel a termést is odaadnák.
 
Okkal nevezik e napot fecskehívogatónak is, mert ekkor a déli szél hazafelé tereli a fecskéket. Budaörsön, Hőgyészen, Németbólyban a gazda e napon kitárta az istálló ajtaját: meghívta a fecskéket, Isten madarait, hogy a házában fészkeljenek, mert az öregek hite szerint a fecskék jelenléte felért egy tűz ellen való biztosítással. A madarak érkezése azt is jelezte, hogy eljött a tavaszi munkák ideje. Azt tartották, hogy a derült idő Gyümölcsoltó Boldogasszony napján bő termést jósol.
 
Forrás: Magyar Kurír, Népi Kalendárium