HÉTKÖZNAPI SZUPERHŐSÖK - ELISMERÉSEK ÁTADÁSA SZENT FLÓRIÁN NAPJA ALKALMÁBÓL
Dobson Tibor tü. vezérőrnagy a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke köszöntötte a vendégeket a lakiteleki Hungarikum Ligetben.

Nyitrai Zsolt közlése szerint a kormányzat és az egyesületi vezetés között folyamatos a párbeszéd, és ennek is köszönhetően az önkéntes tűzoltók számíthatnak a kormány támogatására, segítségére. Kitért arra, hogy a Magyar Tűzoltó Szövetség az alapfeladatain túl kemény munkával komoly eredményeket ér el a hagyományőrzés, valamint a hazafias, nemzeti nevelés területén, illetve rendkívül jelentős lépéseket tett a nemzetközi kapcsolatok erősítése érdekében is.
A szövetség szervezésében zajló ünnepségen a vármegyei és a budapesti tűzoltószövetségek vezetői által javasoltak - kiemelkedő munkájuk, illetve szolgálatellátásuk megbecsüléseként - elismerésekben részesültek. A Kárpát-haza Önkéntes Tűzoltó Hálózat vezetői pedig a nemzeti és a hivatásbeli összetartozás erősítése területén kifejtett példaadó tevékenységükért az Országgyűlés elnökének emléktárgyát vehették át.
A hálózat 2015-ben a Kárpát-medencei önkéntes tűzoltók szarvasi konferenciáján felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, délvidéki és magyarországi résztvevőkkel alakult meg; létrejöttét a Nemzetstratégiai Kutatóintézet kezdeményezte, szakmailag pedig a Magyar Tűzoltó Szövetség koordinálta.
Nyitrai Zsolt, kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos: Felértékelődik azon közösségek és személyek szerepe, akik nem remegnek meg veszély esetén, akik láttak már súlyos dolgokat és elég bátrak ahhoz, hogy szembe is szálljanak a veszélyekkel, és leküzdjék azokat!
A Miniszterelnöki Kabinetiroda képviseletében nagy tisztelettel köszöntöm Önöket! Köszöntöm a Magyar Tűzoltó Szövetség tagjait, valamint a meghívott vendégeket!
Megtisztelő számomra, hogy ma együtt ünnepelhetünk,
Ma van Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének napja.
A mindennapokban kiemelt munkát végeznek az önkéntes társadalmi szerepvállalást megvalósító szervezetek, amelyek közül a Magyar Tűzoltó Szövetség tagjainak tevékenysége magasan kiemelkedik.
Egy egész ország büszke Önökre!
Az önkéntes tűzoltók szerepe, szolgálata napjainkban még inkább felértékelődik.
Felértékelődik, hiszen a veszélyek korát éljük.
"Embernek segítség, Istennek dicsőség!" Szívből gartulálok a mai nap kitüntetettjeinek!
Forrás: nepfolkaitelek.hu
(2024.05.09.)