Futball és állambiztonság: Szűcs Sándor pere - RETÖRKI KRONOLÓGIA

Első fokon Szűcs Sándort külföldre szökés kísérlete és tiltott határátlépés előmozdítása miatt halálra és teljes vagyonelkobzásra, Kovács Erzsit négyévi, Fiatal Józsefet kétévi börtönre, míg Engel Erikát másfél évi fogházra ítélték tiltott határátlépés kísérlete miatt.

A Rákosi-korszakban a magyar sportélet is a diktatúra irányítása alá került. A kommunista párt kihasználta a sport propagandaértékét és a magyar sikereket a rendszer eredményeként tüntette fel. Az egyének szintjén is hatalmas ereje volt a győzelmeknek, mivel a gazdasági nehézségek és nélkülözések közepette az ország minden lakosába erőt tudott önteni, szurkolás közben ugyanis mindenki szabadabbnak érezhette magát - írja a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár tudományos munkatársa, Marschal Adrienn.

Ebben az időszakban lett világhírű a magyar futball, mely népszerűségét nagymértékben az Aranycsapat sikereinek köszönhette, így például az 1952-es helsinki olimpián megszerzett aranyéremnek vagy a legendássá vált angliai 6:3-nak. A korszakban minden világversenyen esélyesként indult a magyar válogatott, s 1950-től az 1954 júliusában, Svájcban megrendezett futball-világbajnokság NSZK ellen vívott döntőjéig veretlenül játszott. A válogatottba „természetesen” legtöbb játékost adó csapat ezekben az években a kirakatcsapattá alakított és kiemelt állami támogatást kapó Budapest Honvéd volt, ahová több játékost is (Czibor Zoltán, Kocsis Sándor, Grosics Gyula) kényszerítettek az átigazolásra. A foci a mindennapoknak olyannyira részévé vált, hogy még a csolnoki munkatáborban raboskodó politikai elítélteknek is megengedték, hogy meghallgassák az említett berni döntőt.

A sikeres játékosok előtt sok esetben a külföldi karrier lehetősége is nyitva állt, hiszen bármely nyugati klub szívesen fogadta volna őket. Az ország elhagyására irányuló szándékot az is növelte, hogy itthon sokkal alacsonyabbak voltak a futballisták bérei, mivel 1945-től megszüntették a labdarúgók profi státuszát. Ez azt jelentette, hogy a válogatott tagjainak is volt civil munkahelye, és ottani munkájukért, nem pedig sportteljesítményükért kapták a fizetésüket.

A korabeli kifejezéssel disszidálni szándékozók elé kezdetben nem gördítettek akadályt, így többen csehszlovák vagy olasz csapatokhoz igazoltak át, például 1947-ben az újpesti Zsengellér Gyula, vagy később a fradista Sárosi György és Mike István. Ezt a folyamatot azonban igyekezett megállítani a kommunista párt, így 1947-től a válogatott tagjainak, 1948-tól pedig minden igazolt játékosnak megtiltotta a Magyar Labdarúgó Szövetség a külföldre való átigazolást.

Ezek után már számukra is csak illegálisan lehetett elhagyni az országot. Volt akiknek ez sikerült, például Kubala Lászlónak, míg másokat az ÁVH lebuktatott. Így járt Lóránt Gyula és több társa, a ferencvárosi Mészáros József és Kéri Károly, valamint az újpesti Egresi Béla is. Mindannyiukat letartóztatták és Kistarcsára internálták. Nekik azonban nem kellett éveket tölteniük a táborban, mivel a szövetségi kapitány közbenjárt értük és nem sokkal később felmentették őket a vádak alól. Az illegális határátlépők így ugyan nem kaptak súlyos börtönbüntetést, de azért retorziókra így is számíthattak, kiengedésük után ugyanis még egy-másfél éves eltiltásokat kaptak.

Mindezek fényében azonban megdöbbentő az Újpest egyik játékosa ellen lefolytatott per. Szűcs Sándor lakatosként végzett és már 1938-tól a Szolnoki MÁV-ban játszott előbb csatárként, majd középhátvédként. Tizenkilenc éves korában bekerült a felnőtt válogatottba, ahol először 1941-ben Belgrádban léphetett pályára a jugoszlávok ellen. Három évvel később a szolnoki csapatból az Újpesthez igazolt át. Ezután az Egyesült Izzónál volt tisztviselői állása, majd vendéglőt üzemeltetett Budapesten. Mindeközben megnősült és két gyermeke született.

Sportolói karrierjében alapvető változást jelentett, hogy az újpesti klub, ahol 1944-től játszott 1950 áprilisában egyesült a Belügyminisztérium sportegyesületével. Így az Újpestet a rendőrség csapatának minősítették, nevét pedig Budapesti Dózsa Sport Egyesületre változtatták. Ennek következtében játékosai kötelező jelleggel rendőrtiszti rangot és állást kaptak. Szűcs Sándort csapattársaival együtt 1950. július 22-én nevezték ki rendőrfőhadnaggyá.

Az időközben már 19-szeres magyar válogatott ebben az időszakban Hévízen ismerte meg Kovács Erzsi énekesnőt, aki férjével, Boros László zongoristával látogatta meg az ottani edzőtáborban lévő focistákat. Bár mindketten házasok voltak, mégis egymásba szerettek. Kapcsolatukat azonban a hatalom nem nézte jó szemmel, a szocialista erkölcsre hivatkozva próbálták szétválasztani őket. Mindkettejüket táborba zárással fenyegették meg, emellett Kovács Erzsit rendszeresen zaklatta az államvédelem, Szűcssel pedig Csáki Sándor a Budapesti Dózsa szakosztályelnöke közölte, hogy vessen véget a kapcsolatuknak.

Így – más utat nem látva a közös jövő előtt – az ország illegális elhagyása mellett döntöttek. Ennek megvalósításához 1951 februárjának végén azonban az ÁVH beépített ügynökéhez Kovács Józsefhez fordultak. Így az ÁVH már 1951. március 1-jén értesült Szűcs Sándorék szándékáról és innentől kezdve minden az ügynök instrukciói alapján zajlott. Több találkozóra is sor került közöttük, legtöbbször egy Teleki Pál utcai étteremben. Itt fényképeket adtak az ügynöknek hamis útlevél elkészítéséhez, valamint megegyeztek abban, hogy fejenként 15-15 ezer forintot fizetnek. Kezdetben Szűcs csapattársa, Deák Ferenc, egy volt gyárigazgató és egy tiszttársa is velük tartott volna, és a bécsi vonattal tervezték elhagyni az országot.

Ezek a tervek időközben módosultak és Kovács József azt ígérte nekik, hogy személyautóval ő viszi át őket a határon, autót azonban csak nehézkesen tudott szerezni. Időközben az utasok személye is megváltozott, a korábban tervezett három fő helyett két teljesen más személy csatlakozott hozzájuk, Engel Erika kozmetikus, Kovács Erzsi ismerősének lánya és Fiatal József villanyszerelő. A többszöri megbeszélés után végül március 5-én este 6 órakor indultak el. Másnap hajnalban azonban igazoltatták, majd letartóztatták őket. Az eljárás során Szűcsnél megtalálták szolgálati fegyverét is.

Először az ÁVH Szombathelyi Osztályán hallgatták ki őket, majd Budapestre szállították az elfogottakat. Az ügynököt elengedték, aki ezután a sikeres kiszöktetésért járó fennmaradó összeget is felvette Engel Erika édesanyjától, de őt a tárgyalásra még tanúként sem idézték be. A többiek pedig a néhány napig tartó kihallgatásuk során beismerték, hogy el akarták hagyni az országot, ezalatt Kovács Erzsi visszaemlékezése szerint bántalmazták is őket. Ezután ügyük a Budapesti Katonai Törvényszék elé került, mivel Szűcsöt néhány hónappal korábban rendőrtisztté avatták. Itt zárt tárgyalást rendeltek el és 1951. május 19-én hirdettek ítéletet. Első fokon Szűcs Sándort külföldre szökés kísérlete és tiltott határátlépés előmozdítása miatt halálra és teljes vagyonelkobzásra, Kovács Erzsit négyévi, Fiatal Józsefet kétévi börtönre, míg Engel Erikát másfél évi fogházra ítélték tiltott határátlépés kísérlete miatt.

A vádlottak benyújtották fellebbezésüket, a másodfokú tárgyalásra egy héten belül a Katonai Főtörvényszéken került sor, ahol csupán annyit változtattak az elsőfokú ítéleten, hogy Engel Erikát is fogház helyett börtönbüntetésre ítélték. Szűcsöt nem tartották kegyelemre méltónak, mert „személyes érdekeit, körülményeit, szerelmi ügyét hazája iránti kötelességteljesítésének ilyen mértékben” fölé rendelte.

Bár Puskás Ferencnek, az Aranycsapat kapitányának még Farkas Mihály honvédelmi miniszterrel, mint a sport legfőbb irányítójával is volt kapcsolata, de Szűcs Sándor érdekében ő sem tudott semmit tenni. Így Szűcs Sándort néhány nappal később, 1951. június 4-én kivégezték. Grosics Gyula visszaemlékezése szerint ezután Farkas Mihály közölte a válogatott tagjaival, hogy így jár, aki le akar lépni. Az elrettentésül szolgáló perrel a hatalom elérte a célját, 1951 és 1956 között egyetlen élvonalbeli futballista sem hagyta el az országot illegálisan és a többiek közül is jóval kevesebben tettek rá kísérletet.

A korábbi hasonló eseteknél sokkal súlyosabb ítélet kiszabására és végrehajtására az Elnöki Tanács 1950. évi 26. számú törvényerejű rendelete révén kerülhetett sor, ami „az ország területének elhagyására vonatkozó büntető rendelkezések kiegészítéséről szólt”. Kimondta, hogy „A katonai büntetőbíráskodás alá tartozó az a személy […] aki külföldre szökik, vagy a szökést megkísérli életfogytig tartó börtönnel büntetendő. […] Ha a […] bűntettet csoportosan vagy felfegyverkezve követik el, a büntetés halál.” Így a katonai bíróságok ezen törvényre hivatkozva hozhatták meg a Szűcsre kiszabott, ilyen bűntett esetében szokatlanul súlyos, halálos ítéletet. Ez a rendelet azonban a Magyar Közlönyben sohasem jelent meg. 1950 júliusában ugyanezen a számon egy, a Magyar Nemzeti Bankról szóló rendelet található.

Szűcs Sándor viszont a rendőrtisztté avatása előtti oktatáson valószínűleg hallhatott az elítélése alapjául szolgáló rendeletről, mert annak kihirdetését 1950. július 20-áig kötelezővé tették minden alakulat előtt, és annak megtörténtéről külön jelentést is kértek. Ezzel kapcsolatban katonai titoktartásra is felhívták mindazok figyelmét, akik tudomást szereztek róla. Ítéletének súlyosságához továbbá az is hozzájárulhatott, hogy az Igazságügyminisztérium 1950 júliusában minden felsőbíróság elnökének levelet küldött annak érdekében, hogy a tiltott határátlépés esetében az ítélkezés ne legyen „károsan enyhe”. Mert „Aki ma hatósági engedély nélkül kísérli meg az ország területéről a távozást […] az közönséges hazaáruló”. Mezei László legfőbb ügyész kutatásai szerint 1950–1953 között ezen rendelet következtében további 573 főt ítéltek el.

A többiekre viszont ezzel ellentétben azért szabhattak ki jóval enyhébb börtönbüntetést, mert ők nem voltak a rendőrség kötelékében, valamint fegyver sem volt náluk. Rájuk az 1948. évi XLVIII. törvénycikk XII. fejezetét is alkalmazták, ami azt mondta ki, hogy: „Vétséget követ el és öt évig terjedhető fogházzal büntetendő, aki […] a határt meg nem engedett módon lépi át”.

Szűcs Sándor kivégzése után a perben elítéltek megkezdték büntetésük letöltését. Kovács Erzsi szerelmének halála után kétszer kísérelt meg öngyilkosságot a börtönben. Végül elfogadta a veszteséget és a kőműves szakmát kitanulva 1954-ben szabadult, mivel az 1953-as amnesztia nem vonatkozott rá. „A […] közkegyelem nem terjed ki azokra, akiket a bíróság […] tiltott határátlépés büntette […] miatt ítélt el.”  Ezután újra énekesnő lehetett, ismét férjhez ment és Németh Lehel táncdalénekessel lépett fel.

A büntetésükkel járó hátrányos jogkövetkezmények alól a hatvanas években mentesültek, bár Engel Erika már 1956-ban elhagyta az országot. Kovács Erzsi dalai a rendszerváltoztatáskor is népszerűek voltak, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével is kitüntették, Szűcs Sándor pedig posztumusz rendőr alezredesi rangot kapott.

Forrás: retorki.hu
(2024.06.03.)