ELINDULT A HAGYOMÁNYŐRZŐ BARANTA TÁBOR LAKITELEKEN, A HUNGARIKUM LIGETBEN
Június 24-én vette kezdetét Lakiteleken a Magyar Honvédség és a Hungarikum Liget szervezésében a 2024-es első Bács-Kiskun Vármegyei Hagyományőrző Baranta Tábor. A 12-15 éves gyerekek élő történelemórákon vesznek részt, ahol hagyományőrző egyesületek közreműködésével, a magyar hadtörténelem különböző korszakaival, fegyverzetével és egyenruhaviseletével és a barantával ismerkednek meg.

A megnyitón Vaslóczki Ferenc honvéd őrnagy, a tábor parancsnoka közölte, hogy Varga Ferenc hadnagy úrral olyan programokat állítottak össze, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, és a hétvégére elmondhassák: jó döntés volt ebbe a katonai táborba jelentkezni. Színvonalas helyszínen és színvonalas ellátásban lesz része a gyermekeknek - tette hozzá a tábor parancsnoka.
Mit is kell tudni a hagyományőrző, baranta tematikájú táborokról?
A táborban a jelentkezők élő történelemórákon vesznek részt, ahol hagyományőrző egyesületek közreműködésével, a magyar hadtörténelem különböző korszakaival, fegyverzetével és egyenruhaviseletével ismerkednek meg. Az előadásokon nemcsak a katonahagyományokat elevenítik fel, de a mai kor katonai kihívásairól és a honvédelem legújabb eszközeiről is hallhatnak, tanulhatnak. Továbbá megismerkedhetnek a barantával, ami a történelmi magyar harci kultúrából származó testmozgások összegyűjtésével létrehozni kívánt, a kilencvenes évek óta formálódó magyar harcművészeti stílus - írják a honvedelmitabor.hu honlapon.
Forrás: nepfolakitelek.hu
(2024.06.25.)