A központosított gazdaságirányítás kiépítése: az Országos Tervhivatal - RETÖRKI KRONOLÓGIA

Az MDP megalakulása előtti időszakban, a gyakran csak fordulat évének nevezett periódusban (1947. június–1948. június) a kommunista párt előbb ellenzékét, majd koalíciós partnereit zúzta szét és a bel- és külpolitika mellett törekedett a gazdaságot is kíméletlenül uralma alá hajtani. A gazdaságpolitika „szovjetizálásának” sarkalatos pontja volt a tervgazdaság és intézményrendszerének kiépítése.

A tervgazdálkodás gondolata nem volt idegen sem az MKP-tól, sem a szociáldemokratákról, de más baloldali partnereiktől sem. E gondolat mentén – a koalíciós partnerek beleegyezésével – már 1945 márciusában kezdeményezték a gazdaság irányítására az állami kontroll alatt álló, ugyanakkor csak véleményező és javaslattevő szerv, az Országos Gazdasági Tanács létrehozását. Az 1945-ös nemzetgyűlési választások kisgazdapárti többségét ellensúlyozandó a kommunisták a belügyi tárca, valamint a Közlekedési és Iparügyi Minisztérium elfoglalása mellett a Gazdasági Főtanácsot is megszerezték. Ezzel a kulcsfontosságú politikai pozíciók mellett a rendeletkibocsátás jogával felruházott Főtanács – a gazdaság első számú irányító szerve – birtoklásával a hazai gazdaság irányítása is az ő kezükbe csúszott. Nagy Ferenc miniszterelnök szavaival a Főtanács „[…] állam lett az államban, s amelyhez később oly sok panasz és átok fűződött.” A Gazdasági Főtanács csak 1949-ben, a totális államhatalom kiépülésekor szűnt meg, feladatköre a különböző szaktárcák, az Országos Tervhivatal és a Népgazdasági Tanács között oszlott szét - írja Rapali Vivien Regina a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár tudományos munkatársa az intézet honlapjának kronológia rovatában.


A párt 1946 elején elfogadott gazdaságpolitikai irányelvét Gerő Ernő így fogalmazta meg: „[…] Azért kell irányt vennünk a kötött gazdálkodásra, mert jelenleg úgyszólván mindenben hiányt szenvedünk, s mert ez még meglehetősen sokáig így lesz… [sic!] De van más ok is, ami emellett szól. Mikor erre a kérdésre válaszolni akarunk, azt is figyelembe kell vennünk, hogy jelenleg Magyarországon a termelésben a tőkés gazdasági alakulatok vannak túlsúlyban. A demokráciának nem lehet érdeke, hogy visszaállítsa a tőkés termelés korlátlan szabadságát s ezzel együtt a korlátlan kizsákmányolás lehetőségét. Ellenkezőleg! A magyar demokráciának és minden igazi demokráciának érdeke, hogy legalább korlátok közé szorítsa a tőkét, visszaszorítsa gyengébb pozíciókba; érdeke a demokráciának, hogy befolyást gyakoroljon a termelésre és befolyást gyakoroljon az elosztásra is. Ezt pedig csakis kötött gazdálkodás útján lehet megvalósítani.”

Az erőltetett szovjet típusú gazdasági átalakítás folyamatának következő lépcsőfoka – a Szociáldemokrata Párt támogatásával – a tervgazdálkodás bevezetése lett. Az 1947 februárjától rendszeressé váló SZDP–MKP tervgazdasági egyeztető bizottsági ülések az 1947. február 28-i ülésén állapodtak meg egy állami tervhivatal felállításáról. A tervgazdálkodásra való átállás keresztülvitele a koalíción belül azonban csak Nagy Ferenc lemondatása után valósult meg. Az új miniszterelnök, Dinnyés Lajos MKP−SZDP-hez való igazodását jelezte e téren, hogy teljesen azonosult a hároméves terv gondolatával, azt legfontosabb belpolitikai céljának nevezve.

1947 júliusában, a kékcédulás választásokkal egyidőben született meg az 1947. évi XVII. törvény, mely előirányozta a hároméves tervet: „1. §. Magyarország gazdasági és szellemi felemelkedésének meggyorsítása, valamint demokratikus rendjének megszilárdítása céljából és a lakosság életszínvonalának javítására […] hároméves gazdasági tervet kell alkalmazni, amely a termelőerők fokozását, okszerű felhasználását és a különböző termelési ágak összhangját a nép egyeteme érdekében biztosítja.” A törvény elsősorban elméleti síkon körvonalazta a tervutasításos gazdasági rendszer alapjait és magáról a tervről nem, csak végrehajtási feltételrendszeréről rendelkezett.

A Hivatal felállításáról végül a XVII. törvény mentén kiadott 8530/1947. kormányrendelet rendelkezett, mely kimondta: a hároméves terv kidolgozására és végrehajtásának ellenőrzésére a Tervgazdasági Tanácsot és az Országos Tervhivatalt (OT) kell létrehozni. A rendeletet a Minisztertanács nem tárgyalta meg, s bár a kormány jegyezte, voltaképpen a Gazdasági Főtanács állt mögötte. A miniszterelnök felügyelete alatt működő OT feladata lett a hároméves terv kidolgozása és végrehajtásának ellenőrzése, a szakminiszterekkel és az érintett gazdasági és érdekképviseleti szervekkel való közlése, valamint az eredményes végrehajtása érdekében teendő egyéb intézkedések előkészítése. A Tervgazdasági Tanáccsal történő egyeztetés és jelentéstétel, valamint az állami és önkormányzati hatóságokkal, hivatalokkal, intézetekkel, üzemekkel, intézményekkel való közvetlen érintkezés és szakértők megbízása meghatározott szakkérdések megvizsgálásával vagy feldolgozásával kapcsolatban is a feladatkörébe tartozott. A Tervhivatal élén a miniszterekével voltaképpen azonos jogállású elnök állt, személyét – akárcsak az alelnökét és főtitkárét – a miniszterelnök előterjesztésére a köztársasági elnök, ügyvezető titkárát pedig az OT elnökének előterjesztésére a miniszterelnök nevezte ki. Az elnök munkakapcsolatban állt a miniszterekkel és a különböző szakigazgatási szervek és vállalatok vezetőivel, továbbá nemzetközi szintéren is képviselte a hivatalt. Az Országos Tervhivatal elnökévé 1947 júliusában Vajda Imre államtitkárt, alelnökké Harmathy Lajos nemzetgyűlési képviselőt, főtitkárává Berei Andort nevezték ki. 1949-ben, a Gazdasági Főtanács megszűnése után a Tervhivatal új elnöke Vas Zoltán lett. Bár a Tervhivatal továbbította és terjesztette fel a részletterveket és a javaslatokat a Tervgazdasági Tanácsnak, valamint a Gazdasági Főtanácsnak, a hivatali vezetés nem dönthetett a tervekről.

1947–1948 között az OT hatásköre fokozatosan bővült, a tervgazdasági rendszer intézményesítése pedig folytatódott: előbb a nagyobb összegű beruházások megvalósításához szükséges építési engedélyek kiadásával, majd 1948-ban a zár alá vett kincstári eredetű vagy a kincstár által beszerzett anyagok, felszerelések, kész- és félgyártmányok kiutalási és vállalati számvitel jogával. 1948 novemberéig összesen 780 üzemet államosítottak, s az intézkedés következtében a foglalkoztatottaknak immár háromnegyed része dolgozott az állami szektorban. Az év végéig – a mezőgazdasági szektor kivételével, melynek erőszakos kollektivizálására csak később kerül sor – a hatalom a gazdasági élet minden területén túlsúlyba került. 1948 folyamán tehát a Tervhivatal feladat- és hatásköre a rendeleteknek köszönhetően bővült, új feladatainak nagy része már csak közvetve kapcsolódott az eredeti fő feladathoz, a népgazdasági tervezés felügyeletéhez, szervezéséhez.

Az 1949-es választások után az új kormány június 11-én kiadott 4083/1949. számú rendelete megszüntette a Gazdasági Főtanácsot. Ugyanazon a napon hirdették ki az 1949. évi XVI. törvényt, mely kimondta: „A magyar köztársaság kormánya a népgazdaság tervszerű irányításáról a jelen törvény értelmében szervezeti Népgazdasági Tanács útján gondoskodik”. A törvény a tervgazdálkodást, a gazdaságszervezés legfelső szintű szervezését a Népgazdasági Tanács (NT) feladatkörébe utalta. A jogszabály azt is kimondta, hogy a Tanács gyakorolja a felügyeletet a Központi Statisztikai Hivatal, az Állami Ellenőrző Központ, az Országos Munkaerőgazdálkodási Hivatal és az Országos Tervhivatal felett is.

Az Országos Tervhivatal 1947-ben, mint a tervutasításos gazdaságot felügyelő, de a lényegi döntésekből kimaradó szerv jött létre és első három éve szerepkörének folyamatos bővüléséről szólt. Az 1947–1990 között fennálló szervezet lényegében 1949 után működött a központi gazdaságpolitika irányító, elit szerveként. A Hivatal 1990 májusában, az 1990. évi XXX. törvény hatálybalépésével szűnt meg, feladat- és hatáskörét ezt követően a Pénzügyminisztérium látta el.


Fotó: Fortepan, 78742/Berkó Pál
Hősök tere, május 1-i ünnepség (1947)

Forrás: retorki.hu
(2024.07.15.)