Harc a „klerikális reakció” ellen: a békepapi mozgalom - kalendárium

RETÖRKI KRONOLÓGIA

Az egyházellenes politikai intézkedések dacára a társadalom egy jelentős része továbbra is szimpatizált felekezeteivel és ellenszenvvel viseltetett a fordulat évére már valóban hatalmi elsőséggel, de minimális társadalmi támogatottsággal bíró kommunista párttal szemben. A társadalom vallásos összetartó szövetének bomlasztása és a katolikus egyházvezetés egyezségre való rábírásának érdekében hozta létre a pártállam 1950. augusztus 1-jén a Katolikus Papok Országos Békebizottságát. A szovjet mintát követő mozgalom legfőbb célja a katolikus egyház és tagjai ellenőrzés alatt tartása, továbbá a hívek elbizonytalanítása és a „béke papjai” által történő politikai befolyásolása lett.

A hatalom részéről a békemozgalom iránti igény és szükség 1950 nyarán már időszerű volt, legfőképpen azért, mert az egyház megtörését célzó intézkedések ellenére – a protestáns felekezetekre ekkor már ráerőszakolták az eskütételt – a katolikus egyházat továbbra sem sikerült rákényszeríteni a megállapodásra.

Az előkészítő munkálatok a mozgalomhoz, melynek vezetésével Kádár Jánost bízták meg, 1950. július közepén kezdődtek egy katolikus papok által közzétett felhívással, melyben a kormány politikájának támogatására és az egyház új útkeresésére buzdították paptársaikat: „[…] kifejezzük az egyház és állam megegyezésére irányuló akaratunkat. Kifejezzük egyházunk és a népi demokratikus állam iránti hűségünket. Kifejezzük azt a készségünket, hogy támogatjuk kormányzatunkat és népünket a békefront megszilárdítására, ötéves Népgazdasági Tervünk megvalósítására és az életszínvonal emelésére irányuló törekvéseiben.” Ezt megerősítendő az 1950. július 21-én P. Gábris Grácián budai ferences plébános elnöklete alatt lezajló katolikus papi értekezlet augusztus 1-jére hirdetett gyűlést: „[…] az értekezlet résztvevői számos hozzászólás után egyhangúlag elhatározták, hogy […] országos értekezletre hívják össze a katolikus papságot […] Az értekezlet résztvevői továbbá kijelentették hogy a dolgozó magyar néppel együtt hívei a tartós békének, elítélik a háborús uszítást, követelik az atombomba törvényen kívül helyezését és betiltását. Támogatják a magyar állam és a nép békeharcát, a tartós békéért világszerte folyó mozgalmat.” Az országos értekezlet egyik felhívásában sem esett szó békepapságról vagy mozgalomalapításáról, maga az alapítási szándék is csak az augusztusi értekezlet végén lett nyilvános - írja Rapali Vivien Regina a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár tudományos munkatársa az intézet honlapjának kronológia rovatában.

Az 1950. augusztus 1-jén, a Pázmány Péter Tudományegyetem dísztermében összeülő értekezletet Szécsi Antal nyitotta meg. Az esperesplébános megnyitója után Horváth Richárd szólalt fel: „Különbséget kell azonban tennünk hit és erkölcs és politika, a Vatikán tanító tekintélye és a Vatikán politikája és a Vatikán bizonyos szervei, emberei, rádiója, lapja között. Népünk boldogulását, ezt mi nem nézhetjük egyoldalú szemüvegen keresztül, nem nézhetjük a nyugati kapitalizmus és amerikai imperializmus érdekei szerint. A jövő útja, mint mondottuk már, a szocializmus. A szocializmus nagyon sokban érintkezik, sőt azonos az evangéliummal.”

Horváth beszédét követően felszólalt Faddy Ottmár volt ferences szerzetes, Freész József, Pozsgai Pelbárt szegedi minorita, továbbá papok, szerzetesek, hittanárok és Darvas József vallás- és közoktatásügyi miniszter. Az azonos szólamot fújó, a népi demokrácia védelme és támogatása mellett állást foglaló beszédeket követően az értekezlet tagjai elhatározták a Katolikus Papok Országos Békebizottsága létrehozását. Ezzel együtt pedig elfogadtak egy felhívást az állam és az egyház közötti megállapodás sürgetéséről.

Az értekezletet követően a résztvevők este közös vacsorán vettek részt a Békeszállóban, melyen Darvas József mellett a többi, az állammal már egyezséget kötött református és evangélikus felekezetek képviselői is megjelentek.

Az Országos Választmány Titkársága által választott papi békemozgalom elnökségének tagjai a korábban letartóztatott, megkínzott és elítélt Beresztóczy Miklós, valamint a katolikus békemozgalom elveinek megfogalmazója, Horváth Richárd lettek.

Az előre megtervezett sajtókampány részeként az írott sajtó – a Szabad Nép, a Magyar Nemzet és a Kis Újság is több oldalas cikket hozott le az értekezletről és eredményeiről –, a rádió, de még a filmhíradó is tudósított a gyűlésről és a mozgalom megalapításáról. Bár a hivatalos tudósítások szerint a találkozón tömegek képviseltették magukat – „[…] az ország különböző részeiből nagyszámban gyűltek össze katolikus papok, szerzetesek” – a magyarországi papság több ezres létszámának pusztán csekély hányada, összesen 273 fő jelent meg.

A földosztás révén gazdaságilag megingott, a felekezeti iskolák államosításával oktatási-nevelői funkcióját vesztett, az egyházi vezetők ellen indított koncepciós perekkel és a szerzetesrendek működési jogának megszüntetésével meggyengített katolikus egyház alig néhány héttel a békemozgalom megalakulása után végül egyezséget kötött az állammal. Czapik Gyula érsek vezetésével „1951. július 21-én az összes szabadlábon lévő püspök, helynök és rendfőnök letette az esküt”, mellyel állást foglalt az egyházakat is a maga arculatára formáló Magyar Népköztársaság mellett és erre szólított fel minden papot.

A békebizottság elnöksége a hivatalos irányvonalat illetően az egyes pártállami szervek mellett az 1951-ben megalakult Állami Egyházügyi Hivatal Katolikus Főosztályával egyeztetett. Utóbbi a jelentős egyházi pozíciókba – úgy a püspöki székekbe, mint a megyei vezetésbe – békepapokat ültetett. A fontos egyházi stallumokba helyezett papok útján a rendszerellenes, vagy a hivatalos irányvonaltól eltérő legkisebb politikai aktivitás is retorziót vont maga után. Az 1950-es megegyezést és a békepapi mozgalom megalapítását követően a politikai irányítás immár könnyedén zajlott a kulcspozíciókat birtokló békepapokon, az aktivistákon és a besúgóhálózaton keresztül. A papi békemozgalom jól demonstrálja a pártállam egyházpolitikáját, amelynek lényegi tétele volt, hogy csak abban az esetben tűrte a felekezeteket és a hitélet gyakorlását, ha az teljes mértékben alávetett formában, a kommunista rendszer abszolút támogatásában nyilvánult meg.

A Vatikánnal ellentétben – XIII. Pius pápai dekrétuma alapján mindenki, aki együttműködik a kommunistákkal automatikusan kiközösíttetik az Egyházból – a hazai egyházi vezetés intézményesen sosem ítélte el, vagy bírálta a mozgalmat, mégis úgy tekintett rá mint az egyház egységének megbontójára. Nem csak a katolikus egyház, de a társadalom is ellenszenvvel viseltetett iránta, mely ellenérzések az 1956-os forradalom idején markánsan érvényre jutottak.


FOTÓN: A bal szélen Horváth Richárd ciszterci szerzetes, a békepapi mozgalom alapító vezetője, 1957

Forrás: retorki.hu
(2024.08.01.)