Olimpiai történetek – Kádas Géza, a bajnok, akit elkerült a szerencse

A párizsi olimpia július 31-ei versenynapján Németh Nándor 100m-es gyorsúszásban, a medencék „klasszikus számában” óriási teljesítménnyel a negyedik helyezést szerezte meg – csupán egy századmásodperccel maradt le a bronzéremről. Ahogy a tudósítások némelyikében elhangzott: ennél jobb eredményt utoljára az 1948-as londoni olimpián ért el Magyarország, Kádas Géza jóvoltából. Az évtizedeken keresztül feledésre ítélt nagyszerű (sport)ember 1956-ban találkozott a Történelemmel, szülővárosában, Egerben állva helyt a forradalom eseményeiben. Alakját a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár munkatársa, Nagymihály Zoltán idézi fel.

„Smith két másodperccel jobbat úszott, mint azt várták. És – előbb indult! Ezt mindenki látta, csak azok nem, akiknek látniok kellett volna. Nem kétséges, hogy hasonló esetben, például a magyar váltót diszkvalifikálták volna. Most azonban nem ez történt. Az erkölcsi győztes azonban Magyarország volt és az uszoda közönsége is a négy magyar fiút ünnepelte. Kádas volt az úszóolimpia magyar hőse. […] 100 gyorson még ő maga sem számított ilyen előkelő helyezésre. És Kádas nem harmadik, hanem második volt. Az erről készült filmet azonban a »feledékeny« rendezők nem mutatták be.” A századmásodpercnél is pontosabb gépi időmérés és az azonnal jelzett reakcióidők korszakában furcsán hat e megállapítás a Népsport rovatvezetőjétől, Várszegi Jánostól. Azon túl, hogy összehasonlíthatatlanul másféle korszakot éltünk, persze azt is nehéz szétszálazni, hogy a már éppen éleződő hidegháború vagy a valós tényrögzítés vezette az újságíró tollát – a korszak különböző sporteseményeit ismerve (lásd a számunkra legfájdalmasabb nyugatnémet–magyar labdarúgó világbajnoki döntő játékvezetői tévedéseit) utóbbi sem lenne meglepő. Az egri úszóberkekben mindenesetre évtizedekkel később is így maradt meg a történet. Kádas Géza útját azonban nem csak ebben a két esetben nem kísérte a szerencse.

1942-ben, tizenhatévesen kezdett úszni, 1946-ban került be a válogatott csapatba. Ebben az évben 100m-es gyorsúszásban (is) magyar bajnokságot nyert, ezt 1953-ig még hatszor megismételte. A londoni bronzérem után 1952-ben Helsinkiben ötödik helyen végzett. Még 1956-ban is tagja volt a magyar válogatottnak, de egy korábbi komoly sérülés után az olimpiai csapatba nem került be. Miután az Eger elsőosztályú vízilabda-csapatában játszott – két 1951-es moszkvai, nem hivatalos szovjet-magyar válogatott meccsen is vízbe szállhatott –, Rajki Béla olimpiai bajnok szövetségi kapitány elmondása szerint a válogatott ajtaja is nyitva állt (volna) előtte. A Történelem azonban máshová szólította.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei Egerben is az ország más településeihez hasonló mederben folytak. A társadalom mélyrétegeiből előtörő, legjobb értelemben vett nemzeti szabadságharcos-demokratikus hagyomány a nép döntő többsége által elfogadott, köztiszteletben álló személyiségeket emelt a helyi közigazgatási szervek vezetésére. Ezek az emberek fő feladatuknak a béke és a rend fenntartását, a népítéletek kiküszöbölését, az igazság helyreállítását tartották. Kádas – mint híres úszó, valamint az egri Vízmű- és Gyógyfürdő Vállalat igazgató-helyettese – köztük volt. (Ahogy Martinkó Károly egykori úszó, a rendszerváltás idején a Magyar Rádió munkatársa, az elhallgatott, megalázott vagy meggyilkolt sportemberekért kiálló újságíró fogalmazott: „az 1956-os magyar forradalom idején az egriek az ő kezében látták legszívetdobogtatóbban lengedezni a nemzetiszínű zászlót”.) Részt vett az egri forradalmi nemzeti tanács vezetésében, a Nemzeti Forradalmi Tanács Védelmi Bizottságát vezető Joób László főhadnagy egyik legközelebbi munkatársaként. Tőrös Károly, a későbbi kiváló úszóedző – akinek édesapja az egri munkástanács tagja volt – tizennégy évesen, naplójában így idézte fel a „nagy napokat”: „Kádas Géza, mivel nem került ki az olimpiára, nyakig benne van. Én vagyok a fullajtár. Viszem a híreket Apu és Géza között. Megakadályozzák a vérontást, megmentenek egy pár komcsit a lincseléstől… […] A főiskolások fegyverrel jönnek-mennek. Apu csillapítja őket, imádják. Géza is nagyon népszerű. Hallgatnak rá, szerencsére. Aztán mindennek vége…”. Az ÁVH épületének békés elfoglalása után az állambiztonság által képzett iratok vizsgálata is Kádas feladatai közé tartozott, mint ahogy november 4-én is ő kereste fel a verpeléti páncélos ezredet, hogy Eger város védelmére kérje fel. E két cselekedet – amelyet a forradalmi tanács tagjai általi közbizalom megnyilvánulása tett lehetővé – nyilván főbenjáró bűn volt az újra berendezkedő hatalom számára.

A Magyar Szocialista Munkáspárt propagandáját közvetítő Népszabadság-számok megvétele és teátrális széttépése a Fő utcai strandon, majd a december 10-ei egri tüntetés szervezésében való részvétel a szabadságharc értékei melletti kiállását jelképezte. December 13-án tartóztatták le. 1957 júniusában a Budapesti Katonai Bíróság Jancsó János hadbíró százados vezette tanácsa – a Joób László és társai per negyedrendű vádlottjaként – nyolc év börtönbüntetésre ítélte, a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság mindezt helyben hagyta. Az akkor Új Úton nevet viselő megyei lap természetesen ellene is megkezdte a forradalom résztvevőinek szánt gyűlöletkeltést: „Visszaélve népszerűségével, előnyös helyzetével, mint a forradalmi tanács politikai csoportvezetője ténykedett az ellenforradalom idején.” Kádas több mint négy évet töltött a váci börtönben, rabtársai – akik között volt Bibó István – a legszebb szavakkal méltatták emberségét, elveihez való következetességét.

Hiába szabadult 1961-ben, élete már semmilyen módon nem emlékeztethetett a korábbiakra. A közmű, amelynek korábban igazgatóhelyettese volt, csupán segédmunkásként alkalmazta. Gyermekeknek természetesen nem adhatta tovább tudását úszóoktatóként, régi barátai sem keresték vele a kapcsolatot. Hiába kérte, nem rehabilitálták, útlevelet nem kapott, sőt még az egri olimpikonok találkozójára sem hívhatták el. Bátorságáért, magyarsághoz való hűségéért megaláztatások sorát szenvedte el – 1967-ben bár Budapestre költözött, folyamatos betegségei miatt 1974-ben rokkantnyugdíjazták. Nem sokkal egykori rabtársa, Bibó István előtt hunyt el, 1979 márciusában. A rendszerváltásig természetesen csend övezte életét és pályafutását – ahogy fia, ifj. Kádas Géza fogalmazott: „kimosták apámat a magyar sport emlékezetéből”. Leghűségesebben talán edzője, Bakó Jenő őrizte az emlékét: minden évben egy csokor virágot helyezett el sírjánál. Ő volt az is, aki az első visszaemlékezést közölte róla 1989 júniusában, a Képes7 hasábjain. Emlékezetét őrzi az egri Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola tornaterme. 2008 óta szülővárosában emlékmű, 2014 óta pedig utca hirdeti nevét.

Felhasznált irodalom

Bakó Jenő–Pethes Sándor: In memoriam Kádas Géza. Miért ítélték nyolcévi börtönbüntetésre Magyarország örökös úszóbajnokát? Képes7, 1989. 06. 10. 58–61.

Célunk, hogy a város minden magyar állampolgára biztonságban érezze magát. Beszélgetés Joób László főhadnaggyal, a Nemzeti Forradalmi Tanács Védelmi Bizottsága vezetőjével. Heti Hírnök, 1989. 10. 18.

https://www.dszuk.hu/archiv/a20/kadas_geza.pdf (Utolsó letöltés: 2024. 08. 02.)

Feledték hivatásukat, elárulták a népet. Elkészült a vádirat Joób László és Kádas Géza ügyében. Új Úton, 1957. 03. 30. 3.

Ivanics Tibor: Kádas Géza. In: A Magyar Olimpiai Akadémia Évkönyve, 2001. Szerk. Krasovec Ferenc. Budapest, Magyar Olimpiai Akadémia, 2002.

Juhász Henrietta: Iván is beszolgáltatta fegyverét. Nehéz volt megértetni: törvényes úton kell számon kérni. Heves Megyei Hírlap, 2016. 10. 22. 4.

Magyarország úszóbajnokai. Úszósport, 1965/6, 11.

Malonyai Péter: Ki emlékszik Kádas Gézára? Gyorsúszó volt, öt betű… Magyar Nemzet, 1991. 03. 09. 13.

Martinkó Károly: Olimpikonokat az utcára… Ring, 1992. 11. 11. 3–4.

Nagymarosi László: „Öreg”-e már Kádár Géza? Népsport, 1956. 02. 28. 4.

Sugár István: Az egri Líceum védelme 1956. november 4-én és 5-én. Adatok a forradalom hadtörténetéhez II/1. Heves Megyei Hírlap, 1991. 10. 30. 4.

Szabó Gábor: A börtön hírvivője és a többiek. Kádas Géza (1926–1979). Nemzeti Sport, 2016. 11. 05. II.

Szecskó Károly: Emberi sorsok, 1956. Eger, Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár, 2016.

Vad Dezső: Őrizzék meg emlékét,  Nemzeti Sport, 1994. 01. 18. 16.

Várszegi János: Megőrizték úszóink az európai hegemóniát. Mérlegen a magyar úszósport londoni eredménye. Népsport, 1948. 08. 12. 4.

Fotó:  Fortepan / Kovács Márton Ernő, 54989

Szilárd Zoltán és Kádas Géza (jobbra) 1949-ben, a Ferencváros ötvenedik születésnapja alkalmából rendezett versenyen a margitszigeti Hajós Alfréd uszodában. Egy évvel korábban mindketten olimpiai döntőt úsztak 100m gyorson, és 1956 mindkettőjük életében fordulópont volt

Forrás: retorki.hu
(2024.08.03.)