Olimpiai történetek II. – Öttusa: lovak és emberek - Benedek Gábor és Szondy István sorsa

Nagymihály Zoltán, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár munkatársának írása

A következő rövid írás az 1956-os eseménysor kapcsán nem elsősorban egy ló, inkább két nagyszerű sportember történetét és életsorsuk többszöri találkozását idézi meg.

A párizsi olimpián egy korszak véget ér az öttusában: hosszú viták után ezen a játékokon búcsúzik a sportágtól a lovaglás versenyszáma.  A számunkra katartikus melbourne-i ötkarikás játékok lebonyolításának egyenesen a középpontjába kerültek a lovak – illetve tulajdonképpen a vonatkozó ausztráliai karanténszabályok. A következő rövid írás az 1956-os eseménysor kapcsán nem elsősorban egy ló, inkább két nagyszerű sportember történetét és életsorsuk többszöri találkozását idézi meg. 


„Megint baj van a lovakkal” – a hírhedt sportvezető, az Magyar Távirati Iroda vezérigazgatója, a Magyar Labdarúgó-Szövetség (MLSZ) korábbi elnöke, egyben befolyásos politikai tisztségek betöltője, Barcs Sándor fogalmazott így A modern olimpiák regénye című kötetében, a melbourne-i olimpiáról szóló összefoglalójában. A korábbi szellemi olimpiai bajnok, ekkor már a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagjaként dolgozó kiváló sporttörténész, Mező Ferenc már egy 1953-as írásának címében feltette a kérdést a Népsport hasábjain: „Lesz-e Melbourne-ben olimpia?” A komoly késések és pénzügyi hiányosságok mellett a szerző utalt az állatokra vonatkozó ausztráliai karanténszabályokra, egyben egy Avery Brundage NOB-elnökkel folytatott beszélgetését is felidézte. Az Ausztráliában hatályos jogszabályok szerint ugyanis az országba való belépés előtt a lovakra egy Nagy-Britanniában, Írországban vagy Új-Zélandon letöltendő féléves vesztegzár-időszak vonatkozott. „– Sajnos, úgy fest a helyzet – válaszolt Brundage –, hogy a tilalmat nem tudják felfüggeszteni, úgyhogy foglalkozunk a kérdéssel, hogy akarva, nem akarva más városra bízzuk az olimpiai lovasversenyek megrendezését.” Mező – az olimpiai mozgalom régi híveként – a következő ellenvetésének adott hangot: „Én bizony minden erőmmel küzdenék az ilyen megoldás ellen! Veszedelmes példa lenne ez a jövőre. […] Az olimpiát vagy teljes műsorral kell megrendezni, vagy sehogy! Ettől nem lehet tágítani.”

Mező véleményével ellentétben 1955 elejére már világossá vált: a NOB ugyan helyben hagyta az első, déli féltekén rendezett olimpiai játékok helyszíneként Melbourne-t, a lovaglás versenyeinek lebonyolításával – június 10-e és 17-e között – Stockholmot bízta meg. A svéd fővárosban magyar színekben többek között egy, az öttusától az előző évben visszavonult bajnokunk, Szondy István indult. A Sport év végi összegzésében szűkszavúan így összegezte a díjugratás eseményeit: „Szatola Albert Aranyos nevű lovon 24 hibaponttal tizenegyedik lett. Somlay Lajost Dobos nevű lovon és Szondy Istvánt Higany nevű lovon az első fordulóban lova háromszori ellenszegülése miatt a versenyből kizárták.” Higanynak persze szintén – az öttusához (is) kötődő – története van. A ló ugyanis Benedek Gábor Helsinkiben olimpiai-, majd a következő évben, a chilei San Domingóban világbajnoki címet nyert öttusázónk tulajdonát képezte. Pontosan utóbbi eredményéért kapta ajándékként a honvédelmi minisztériumtól. Szondy lesántult Arab nevű lovát pótolta Higany – a fent idézett eredménnyel.

Benedek és Szondy útja nem először és nem is utoljára kereszteződött. Mindketten – ahogy sokan az 1945 utáni magyar öttusázók közül – hadapródiskolások voltak, 1952-ben olimpiát, 1954-ben világbajnokságot nyertek együtt, csapatban. Mint láttuk, Szondy úgy lett az 1956-os ötkarikás játékok résztvevője, hogy nem is járt Melbourne-ben. Benedek Gábor ugyanakkor nemcsak elutazott Ausztráliába, de ha nem is a játékok, de az odavezető út egyik meghatározó szereplője volt. Az olimpiai csapat forradalmi bizottságának egyik szervezőjeként fontos szerepet vállalt annak az ajánlásnak a megfogalmazásban, mely szerint a magyar sportolók – azokban a sportágakban, ahol erre lehetőség van – mellőzzék a kézfogást a szovjetekkel. Melbourne ugyanakkor nem a magyar öttusázók teljesítményétől lett hangos – és ebben a lovaglásnak és a lovaknak szintén meghatározó szerep jutott. „Akkoriban minden öttusaverseny legalább egy kulcscsontot követelt” – fogalmazott többek között a lovak megbízhatatlanságára is utaló csapattag, ám megbetegedése miatt szerepet nem kapó Ferdinandy Géza. A lovaglás Benedeknek sikerült a legjobban: és bár ő ebben a tusában a második helyet szerezte meg, Bódy János tizenötödik, Moldrich Antal a harmincadik helyen állt, a csapat pedig nagy hátránnyal negyedik volt. „Sosem felejtem el, nem tudtam lóra szállni, mert amolyan vadlovak voltak ezek, és akkor [Ferdinandy] Géza jött, és fölvette a lovam lábát, hogy föl tudjak szállni, abban a pillanatban a ló megindult, mint az őrült” – idézte fel a körülményeket Benedek. A magyar öttusázók egyéniben hatodik, tizedik és huszonegyedik helyet szereztek, a csapat maradt a negyedik helyen.

Benedek Gáborban – elmondása szerint – meg sem fordult a kinnmaradás gondolata. Itthon a versenyzéstől – a forradalom melletti szerepvállalása miatt – örökre eltiltották, munkahelyéről elbocsátották. Az iparengedély kiváltásához szükséges pénzt Higany eladásából fedezte volna – ez azonban nem volt egyszerű, mivel – ahogy visszaemlékezett minderre – „magyar és külföldi magánszemélyek között nem volt engedélyezve az adásvétel, csak az ezt lebonyolító cégen keresztül, ehhez pedig kellett a sporthivatal engedélye”. A MOB-ot (is) vezető Hegyi Gyula által adott összeg a szikvízgyártás beindítására volt éppen elegendő, az állam ugyanakkor jókora többlettel adott túl a lovon, aki a következő, római olimpián már az osztrák csapatot „szolgálta ki” – Szondyéhoz hasonló sikerrel. Utóbbi ekkor már – 1956 októbere óta – emigrációját töltötte. A forradalom híre egy bécsi családi „kiruccanáson” érte – a Magyar Rádió kiérkező tudósítójának, Vad Dezsőnek tett felhevült és még az eufóriában született nyilatkozata – mely szerint csak a szovjet megszállók kivonulása után jön haza – tulajdonképpen kijelölte élete következő néhány évtizedének menetét is. Az életsorsok végül még egyszer keresztezték egymást: a német öttusaszövetséget vezető Szondy az országot 1969-ben szintén elhagyó Benedeknek adta tovább tisztségét.

Pécsi Gábor, az öttusaszövetség egykori technikai igazgatója fogalmazta meg e gondolatot 2011-ben: „A magyar öttusának van forradalmi áldozata és hőse is, akikhez akkor leszünk méltóak, ha soha nem feledjük és örök példának állítjuk őket.” A gondolat a papír húszforintos „megformálójáról”, Hegedűs Istvánról és a börtönben költővé érett Gérecz Attiláról szól. A 97 éves Benedek Gábor és a 2017-ben, 91 évesen elhunyt Szondy István sorsa szerencsésebben, de számos nehézség által keresztezve alakult: bár a forradalom napjaiban, a meg nem erősített információk – Hegedűssel összetévesztve – mindkettőjük halálhírét keltették, a Jóisten hosszú, küzdelmes élettel áldotta meg őket. Két bajnok egymást is gyakran keresztező életútja a magyar öttusa első aranykorából két olyan sors története, amelyet a maga teljességében csak a diktatúra bukása után ismerhettünk meg.

Felhasznált irodalom

A XVI. Nyári Olimpiai Játékok részletes eredményei. Sport, 1956. 12. 24. 5–6.

Barcs Sándor: A modern olimpiák regénye. Budapest, Sport, 1968, 153–171.

Benedek Gábor fényképalbumából. Képes Sport, 1954. 12. 07. 8–9.

Deák Zsigmond: Ünnepek a braunschweigi manzárdban. Ötnapos bécsi turistaútból bő négy évtized németországi tartózkodás: Szondy István élete. Magyar Nemzet, 2006. 12. 23. 23.

Deák Zsigmond: 1956 sportoló hősei és áldozatai. Ötvenöt éve, a forradalom során több kiváló versenyző harcolt, illetve hunyt el Magyarországon, Budapest utcáin. Magyar Nemzet Sport7fő, 2011. 10. 24. III.

Dobor Dezső: Olimpiának indult… Melbourne ’56. Budapest, Aréna 2000, 2006.

Hajnal Géza: A Gérecz-hagyaték. Előmunkálatok a nagymonográfiához. Budapest, Kortárs, 2016.

Hivatalos: lezárul egy korszak az öttusában, elkaszálták a lovaglást. Eurosport Magyarország, 2022. 11. 12.

Kő András: Melbourne, 1956. Budapest, Magyar Nemzet Könyvek, 2006.

L. Pap István – Arday Attila – Thury Gábor: Vér és aranyak. Sport – forradalom – olimpia – emigráció. Budapest, Ringier, 2006.

Mező Ferenc: Lesz-e Melbourne-ben olimpia? Népsport, 1953. 09. 25. 3.

Salánki Miklós: Hercegnő pincére is volt Németországban. Szondy István a hazaköltözéssel megvárta, amíg kimennek az oroszok. Magyar Hírlap, 2011. 05. 07. 19.

Thury Gábor: Kalandos úton. [Interjú Benedek Gáborral]. Nemzeti Sport, 2016. 09. 10. II–III.

Vad Dezső: „Jó érzés, hogy nem felejtettek el”. Negyven kérdés Szondy Istvánhoz – a negyvenedik jubileumon. Nemzeti Sport, 1994. 08. 16. 16.


Fotón: Kovácsi Aladár, Szondy István és Benedek Gábor az 1952-es helsinki olimpián. Megnyerték a csapatversenyt, a magyar öttusa első olimpiai bajnoki címét megszerezve.

Forrás: retorki.hu

(2024.08.09.)