MI VAN MÁR MEGINT?
Össztűz az operatív törzsre

Ugyanakkor aggasztott az eső közeledte, de nem volt idő az aggodalomra, mert pillanatok alatt leszakadt az ég. Kimondottan örültem, hogy szinte helyettem figyelmeztet az operatív törzs vezetője: mindenki vonuljon fedezékbe! Egy órával elhalasztják a kezdést! Távolról persze észrevétlenül sasoltam. Láttam, ügyesen helyezkednek az enyéim, de egyébként meglepően nyugodtan, intelligensen mozgott a tömeg is.
A rendezők remekül terelték az embereket, sok készenléti rendőr, közlekedési rendőr segített a rend megőrzésében, abszolute sikerrel. Az óra elteltével, ahogy jött, éppoly hirtelen távozott a zuhé. A gyerekek pedig élvezték a tematikus, értelmes, nemcsak látványban gazdag műsort.
Na, most lehet - utólag persze - fanyalogni, vészmadárkodni, a pumának drukkolni, demagóg áriákat előadni, hülyén okoskodni is, de kár a gőzért, itt és most, ebben a témában nem lehet fogást találni a kormányon.
Papolczy Gizella