Rákosi nem bízott a „reakciós tudósokban”, a Kodály vezette Magyar Tudományos Akadémiát sem szerette

Politika a tudományban: a Magyar Tudományos Akadémia átalakítása - RETÖRKI KRONOLÓGIA

A tájékozódás és egyeztetés céljából Moszkvába utazó Gerőnek egyértelműen tudtára adták: a kommunista mintaállam ragaszkodik a tudományirányítás szovjet típusú szervezeti rendszeréhez.

Az 1949-re teljesen kiépült egypártrendszerben a sztalinizálás, az erőltetett szovjettípusú átalakítás folyamatából nem maradhatott ki a kulturális és tudományos élet sem. Az MDP nem bízott a „reakciós tudósokban”, a Kodály Zoltán vezette Magyar Tudományos Akadémiát pedig alkalmatlannak tartotta az új – szovjet – tudománypolitika hirdetésére. Így a szakfolyóiratok megszüntetése, a felekezeti iskolák államosítása és a felsőoktatás átalakítása mellett el kívánta sorvasztani a tudomány Pantheonját, az MTA-t. 1948 és 1949 között előbb a Magyar Tudományos Tanács (MTT) létrehozásával, majd moszkvai utasításra, némi irányváltoztatással a Tanács és az Akadémia egybeolvasztásával a pártideológiának és politikai irányvonalának megfelelően szervezték újjá a magyar tudományos életet - írta Rapali Vivien Regina, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár tudományos munkatársa.

A kommunista és a szociáldemokrata párt egyesüléséből létrejött Magyar Dolgozók Pártja (MDP) már 1948-as programnyilatkozatában megfogalmazta az akadémiával kapcsolatos irányvonalát, miszerint: „Meg kell teremteni a magyar tudomány legfelsőbb irányító szervét.” A kijelentés nem a tudósok köztestületeként működő, de a tudományos kutatást nem szervező és nem irányító Akadémiára, hanem egy, a termelés szolgálatába állított, központilag irányított tervező-szervező-ellenőrző intézmény létesítésére értendő.

E célok mentén fogadott el egy jogszabálytervezetet az 1948. július 1-jén megtartott MDP titkársági ülés. A törvényjavaslatot Dinnyés Lajos miniszterelnök Törvényjavaslat a Magyar Tudományos Tanács létesítése tárgyában címmel 1948. augusztusában adta át az Országgyűlés közoktatásügyi bizottságának.

A tervezetet az Országgyűlés augusztusban fogadta el, az 1948. évi XXXVIII. törvény a Magyar Tudományos Tanács létesítése tárgyában pedig szeptember 8-án lépett jogerőre. Az új szerv miniszterelnök közvetlen felügyelete alá tartozott, de egy hattagú pártkollégium vezette, fő célja a tudományos élet tervszerű irányítása, valamint a gyakorlati élettel való kapcsolatának erősítése volt.

A Magyar Tudományos Tanács hatáskörébe tartozott 1. a tudományos munkát végző személyekre, a tudományos munkához szükséges és arra alkalmas eszközökre és berendezésekre, valamint a folyamatban lévő tudományos kutatásokra vonatkozó adatok összegyűjtése; 2. az országos érdekű tudományos feladatok kijelölése a gazdasági, műszaki, társadalmi szervek adatai és közlései alapján; 3. az országos érdekű tudományos kutatások munkatervének elkészítése a bel- és külföldi tudományos intézetek eredményeinek figyelembevételével (országos tudományos terv), a terv végrehajtásának ellenőrzése és a tudományos munkák elvégzéséhez szükséges munkaerők tervszerű biztosítása; 4. az egyéni tudományos kutatások támogatása és véleménynyilvánítás mindennemű tudományos munka támogatása tekintetében; 5. az egyetemi és főiskolai tanári kinevezések esetében véleménynyilvánítás, a tudományos intézetek vezetői állásainak betöltése esetében javaslattétel és véleménynyilvánítás; 6. a közcélú és állami támogatást élvező kiadóvállalatok tudományos kiadványaira vonatkozó tervek felülvizsgálata és összeegyeztetése az országos tudományos tervvel; 7. a kormányfőhatóságok vagy más állami szervek részéről felvetett tudományos kérdésekben való véleménynyilvánítás; 8. amit jogszabály vagy kormánymegbízás a hatáskörébe utal. Az MTT feladatköre tehát nem pusztán a tudományos kutatások irányvonalának meghatározására, a munkatervek összeállítására, de azok ellenőrzésére is kiterjedt. Az akadémiai élet ellenőrzése azonban nem merült ki az irányvonalak és munkatervek kontrolljában, a kutatóintézeti vezetők kijelölésében: az utánpótlás, a jövő tudományos szakembereinek képzésében kiemelkedő szerepet játszó egyetemi tanárokat is csak a Tanács véleménynyilvánítása után nevezhettek ki.

Az MTT elnökévé Gerő Ernőt nevezték ki, noha a gyakorlatban a Tanács tényleges vezetését nem a felügyeleti joggal rendelkező miniszterelnök, még csak nem is az elnökség, hanem a korábban említett hattagú pártkollégium – Gerő Ernő, Révai József, Kossa István, Hevesi Gyula, Lukács György, Alexits György – látta el, melynek élén úgyszintén Gerő állt.

Bár a Tanács létesítéséről szóló törvény még az ősz folyamán hatályba lépett, annak megalakítására csak 1949. február 4-én, az első plenáris ülésére pedig február 25-én került sor. A Magyar Tudományos Tanács még ugyanabban az évben megalkotta az egyetemektől függetlenül működő kutatóintézeti hálózatot.

Az MDP a sztálini politika revízió nélküli átvételének szellemében eredetileg az MTA elsorvasztása mellett döntött, ám alig egy évvel az MTT létrehozása után, 1949 nyarán kiderült, hogy ez a megoldás – ti. a névlegesen ugyan meg nem szűnő, de lényegét tekintve súlytalan Akadémia és mellette az MTT, mint tényleges akadémiai funkciót betöltő intézmény – nem felel meg a szovjet elvárásoknak, s nem is kapcsolható rá a szovjet irányítási rendszerre. A tájékozódás és egyeztetés céljából Moszkvába utazó Gerőnek egyértelműen tudtára adták: a kommunista mintaállam ragaszkodik a tudományirányítás szovjet típusú szervezeti rendszeréhez. Így Gerő hazaérkezését követően – revideálva a korábbi elképzeléseket – immár az Akadémia megtartásának szükségességét hangsúlyozta: „ […] Szerintem megérett a helyzet arra, hogy ősszel vagy az év végére az MTT az Akadémiával egybeolvadjon oly módon, hogy az Akadémia kimondaná az alapszabály-módosítást és egyben maga kérné az egybeolvadást a MTT-vel. Politikailag a jelen helyzetben biztosítani lehet, hogy az ily módon újjászervezendő Akadémiának a vezetése a mi kezünkben legyen. […] mert bár az Akadémia elhalatására vettünk irányt, az Akadémia halódva ugyan, de mégis létezik és esetenként bizonyos aktivitást fejt ki, amit kívülről nehéz irányítani.”

A tudománypolitika ilyetén fordulatával az elsorvasztás tehát lekerült a napirendről, és az új, szovjet nyomásra módosított irány a nemzeti gondolkodásban fontos szerepet betöltő, autonómiájához ragaszkodó Akadémia totális állami kontroll melletti „újjászervezése” lett.

A „reakciós” elemek eltávolításával, visszaminősítésekkel és tagcserékkel, a politikai kívánalmaknak megfelelően megrostált, új összetételű Akadémia 1949. október 31-i alapszabály-módosításával de facto maga kérte a Tudományos Tanáccsal való összeolvadását. A módosítást a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1949. november 14-én hagyta jóvá. A „megújított” Akadémia – még a törvényjavaslat elfogadása előtt – 1949. november 29-én tartotta első közgyűlését, az elnöki tisztségbe – 43 szavazatból – 42 szavazattal Rusznyák Istvánt választották, a főtitkári pozícióval pedig Alexits Györgyöt bízták meg. Az elnökség tagjainak választották továbbá Lukács Györgyöt, Novobátzky Károlyt, Molnár Eriket, Erdey-Grúz Tibort és Straub Brúnót.

Az Akadémia újjáalakításáról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés december 13-án tárgyalta, megvitatásakor Andics Erzsébet – a törvényjavaslat beterjesztője – felszólalásában ekképp minősítette a „régi” Akadémiát: „[…] a Magyar Tudományos Akadémiának egy tespedő, reakciós, népellenes politikai és társadalmi rendszer volt a stupid támasza, ez okozta azt, hogy tudományos színvonala is annyira süllyedt, hogy tudománytalansága szinte közmondásszerű volt. […]” A törvényjavaslatot az Országgyűlés – módosító indítvány nélkül – elfogadta. Az összeolvadás „kérését” az 1949. évi XXVII. törvény teljesítette: „5. §. (1) A Magyar Tudományos Tanács e jelen törvény hatálybalépésével megszűnik, egyidejűleg hatályát veszti az 1948: XXXVIII. tv. Ahol valamely egyéb jogszabály a Magyar Tudományos Tanácsról rendelkezik, ott ahelyett a Magyar Tudományos Akadémiát kell érteni.”

Az Akadémia működésének átalakításával immáron megfelelt az elvárásoknak, készen állt az új tudományos irányvonal mentén kibontakozó tudományszervezés koordinálására. Az Intézmény autonómiájának elvesztését és pártállami érdekeknek megfelelő átszervezését követően kezdődött el – számos más tudománypolitikai intézkedéssel együtt – az aspirantúra létrehozása és tudományos fokozatszerzési rendszer átalakítása is.

Forrás: retorki.hu
(2024.09.08.)