A Népköztársaság Elnöki Tanácsát a Magyar Dolgozók Pártja irányította

Az Elnöki Tanács Rákosi döntéseit a törvényerejű rendeletek formájában gyorsan legalizálta

A törvényhozói hatalom eljelentéktelenedését mutatja, hogy az országgyűlés 1951-ben négy, 1952-ben és 1953-ban mindössze hat-hat törvényt alkotott. Az 1982-es esztendőben például csak két törvényt fogadott el, melyek közül az egyik a zárszámadásról, a másik pedig a költségvetésről rendelkezett - RETÖRKI KRONOLÓGA

Az 1949. augusztus 20-án hatályba lépett, a Magyar Népköztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény beteljesítette a szovjet típusú diktatúra kiépítését Magyarországon: „[…] országépítő munka már megvalósult eredményeit, országunk gazdasági és társadalmi szerkezetében végbement alapvető változásokat fejezi ki és a további fejlődés útját jelöli meg: a Magyar Népköztársaság Alkotmánya.” Az 1936-os szovjet alkotmányt alapul véve számos, az addigi közjogi hagyományoktól gyökeresen eltérő változtatást eszközölt a jogszabály, így többek között létrehozta a köztársasági elnök tisztsége helyett a kollektív államfői testületet, a Népköztársaság Elnöki Tanácsát - olvasható Juhász-Pintér Pál dolgozatában, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár honlapján.

Az új alkotmány bevezetésének szándékát, illetve szükségességét már 1948-ban leszögezte a Magyar Dolgozók Pártja: „A párt szükségesnek tartja a népi demokrácia alaptörvényeinek megalkotását, hogy az állampolgárok jogait és kötelességeit, az állami, gazdasági, és társadalmi rend alapvető változásait, a magyar köztársaság népi jellegét a törvény erejével, alkotmányban szentesítsük.” Az Országgyűlés által „egyhangú lelkesedéssel” 1949. augusztus 18-án elfogadott törvény gyökeres szakítást eredményezett az addigi magyar és európai közjogi hagyományokkal. A szabályozás érintette többek között Magyarország államformáját, az Országgyűlés működését, a bírói és ügyészi szervezetet, az államigazgatás legfőbb szervét és nem utolsósorban újraszabályozta az államfői hatalmi funkciót.

Az alkotmány értelmében megszűnt a köztársasági elnöki funkció, és helyét a kollektív államfői testület, az Elnöki Tanács vette át. Az addigi rövid ideig létező köztársasági államformát a Magyarország államformájáról szóló 1946. évi I. törvénycikk vezette be, megszüntetve a királyság több évszázados intézményét, egyúttal bevezetve a magyar közjogi rendszerbe a köztársasági elnöki – egyszemélyes – tisztséget is. Nemzetközi összehasonlításban elmondható, hogy a tisztséggel járó jogkörök alapvetően szűkebb mozgásteret eredményeztek, illetve később is egyre inkább vesztett jelentőségéből a pozíció, amelynek hátterében elsősorban a kommunista párt célkitűzései álltak.

Ez a funkció – melyet így utolsóként 1949. augusztus 20-ig Szakasits Árpád töltött be – szűnt meg az új alkotmány bevezetésével, átadva helyét tehát egy kollektív testületnek, az Elnöki Tanácsnak. Bár gyakorlatilag a szovjet mintára bevezetett kollektív államfői testület szokatlan volt a magyar jogrendben, felállítására egy ízben már sor került a Tanácsköztársaság ideje alatt. Mindenképp megemlítendő, hogy a köztársasági elnöki funkció átalakítása, így a kollektív államfői testületek létrehozására szovjet mintára valamennyi kommunista berendezkedésű országban elterjedté vált került.

Magyarországon az Elnöki Tanács a köztársasági elnöki funkciót és az Országgyűlés Politikai Bizottságát „vonta össze”, ezzel az utóbbit is megszüntetve. Kezdetben a Politikai Bizottság fontos, politikai előkészítő szereppel bírt, utóbb azonban már csak törvényerejű rendeletek meghozatalára szorítkozott a szerepe. Az Elnöki Tanács létszámát az alkotmány 21 főben határozta meg: elnök, két helyettes elnök, titkár és tizenhét tag. A testület tagjait az Országgyűlés saját soraiból választotta, azzal a megszorítással, hogy a Minisztertanács elnöke, elnökhelyettesei és tagjai nem választhatóak. A testület tagjait először 1949. augusztus 23-án választották meg, elnökké Szakasits Árpádot, helyettesekké Kiss Károlyt és Nagy Dánielt, titkárrá pedig Olt Károlyt választották. További tagok lettek: Andics Erzsébet, Apró Antal, Balogh István, Donáth Ferenc, Erdei Mihály, Harustyák József, Horváth Márton, Katona Jenő, Kovács István, Mihályfi Ernő, Nánási László, Prieszol József, Rusznyák István, Seregélyesi József, Szabó Pál, Szabó Piroska és Vig Pál. A tagok személyére a Magyar Függetlenségi Népfront nevében Rákosi Mátyás tett javaslatot. A Tanács alakuló ülését 1949. augusztus 29-én tartották meg.

A Tanács testületként fejtette ki működését, a többségi elv alapján szavazással hozta meg határozatait. Határozatképességéhez az elnökön és titkáron kívül kilenc tag jelenléte volt szükséges. Míg az elnök a testületet képviselte, a titkár az apparátus vezetését vitte, ő állt a titkárság élén, amelynek létszámát 35 főben állapították meg. 

Az Elnöki Tanács nemcsak összetételében, de jogkörében is különbözőséget mutatott a korábbi köztársasági elnöki funkcióhoz képest. Klasszikus államfői jogkörök közé tartozott, hogy a testület jogosult volt kitűzni az országgyűlési választásokat, összehívni az országgyűlést, illetve országos jelentőségű kérdésekben népszavazást rendelhetett el. Nemzetközi viszonylatban a testület jogkörébe tartozott megerősíteni a nemzetközi szerződéseket, fogadni és megbízni a követeket, a megbízatású állami alkalmazottak, valamint a fegyveres erők magasabb rangú tisztjeinek kinevezése. Az Elnöki Tanácsnak jogában állt az államigazgatási és a helyi államhatalmi szervek által meghozott minden olyan jogszabályt, határozatot vagy intézkedést megsemmisíteni, vagy megváltoztatni, amely az alkotmányba ütközött, vagy sértette a dolgozó nép érdekeit.

Bár az Alkotmány értelmében a legfőbb államhatalmi szerv az országgyűlés volt, a gyakorlatban háttérbe szorult, amelyben szerepet kapott az Elnöki Tanács létrehozása is. Utóbbi ugyanis a fent felsorolt jogkörök mellett jogosultságot szerzett törvényerejű rendeletek megalkotására, azaz az alkotmány kimondta, ha „[…] az országgyűlés nem ülésezik, az országgyűlés jogkörét a Népköztársaság Elnöki Tanácsa gyakorolja; az alkotmányt azonban nem változtathatja meg.” Ennek alapján tehát majdhogynem korlátlanul helyettesíthette az országgyűlés törvényhozói funkcióját törvényerejű rendeletek kibocsátásával, azzal a megszorítással, hogy az alkotmányt nem változtathatta meg. Ezzel a szervezet a pártvezetés politikai döntéseit a törvényerejű rendeletek formájában gyorsan legalizálta, hiszen nem kellett bevárnia az Országgyűlés ülésszakát, és nem volt szükség nyilvános vitákra sem. Ez mindenképp a parlamentarizmus kiüresítését és a párt kezében lévő hatalom koncentrációját segítette elő. A törvényhozói hatalom eljelentéktelenedését mutatja, hogy az országgyűlés 1951-ben négy, 1952-ben és 1953-ban mindössze hat-hat törvényt alkotott. Az 1982-es esztendőben például csak két törvényt fogadott el, melyek közül az egyik a zárszámadásról, a másik pedig a költségvetésről rendelkezett. Viszonyításként érdemes megemlíteni, hogy az azt megelőző évtizedekben átlagosan mintegy félszáz törvényt alkotott az országgyűlés.

A Népköztársaság Elnöki Tanácsának a működése is a hatalmi ágak szétválasztásának és a parlamentáris demokrácia elveinek mondott ellent, még ha „törvényhozói” funkcióját a népi demokrácia vívmányaként is próbálták értelmezni azzal, hogy ez „meggyorsítja törvényalkotásunk munkáját és közelebb viszi a törvényhozást a dolgozó nép mindennapi életéhez, fejlődésének napról napra felvetett kérdéseihez.” Olyan államszervezet alakult ki, amelynek szerves részét képezte az Elnöki Tanács is, amelyet a Magyar Dolgozók Pártja irányított és ellenőrzött. Az országgyűlés szerepe formálissá vált, amely az évi csekély ülésezési számában és az elhanyagolható számú törvény meghozatalában is megmutatkozott. Az esetek többségében az MDP Központi Vezetőségén és a Politikai Bizottságán keresztül zajlott az előkészítő munka, innen került elfogadási javaslattal kisebb számban az országgyűlés, vagy túlnyomórészt az Elnöki Tanács elé. Bár jogilag a kollektív államfői testület az országgyűléstől, valójában azonban a mindenkori állampárttól függött.

Az Elnöki Tanács effajta „törvényhozási” funkciója egészen a rendszerváltás hajnaláig megmaradt, jogállását az 1972-es alkotmánymódosítás sem érintette. Változás csak 1987-ben következett be. Ekkortól kezdve ugyanis már az országgyűlés hatáskörébe tartozó tárgykörben nem bocsáthatott ki jogszabályt. Mintegy két évvel, 1989. október 23-án, a köztársaság kikiáltásának napján szűnt meg.

Forrás: retorki.hu
(2024.08.31.)