Az Omega első koncertje – 1962. szeptember 23.

Halmy Keve Kund, a RETÖRKI tudományos segédmunkatársának írása

1962. A „fagyos” Kádár-korszak utolsó éve. Az 1956-os forradalom és szabadságharc eltiprása dermesztő légköre változatlan súllyal nehezedik Magyarországra. A forradalmárok kivégzése ebben az évben is még folyamatos volt, az elnyomó rendszer – vélt vagy valós „ellenforradalmi” bűnökért – tízezreket tartott fogva börtönökben. Sok fiatal ennek ellenére fekete ruhában, szakállal demonstrált a szabadságharc mellett, súlyos rendőri atrocitásoknak kitéve magukat. De az ország, bármilyen fájdalommal járt is, élni akart. Az új generációk, tinédzserek – legtöbbször a lázadás attitűdjét magukra öltve – az új, legtöbbször nyugatról érkező könnyűzenei stílusokat érezték magukénak, és beépítették a szórakozási, kikapcsolódási és művelődési szokásaik közé.

Az 1950-es évek swing-korszaka a hazai fojtott levegőtlenség ellenére hatást gyakorolt, de még szigorúan a jazz-zene adta keretek között. Az ötvenes évek végére saját klubja is létrejött a műfajnak, ez volt a „Dália” a budapesti Bajcsy-Zsilinszky úton. Itt már valódinak tekinthető „éjszakai élet” zajlott, lüktető, vitális „bulikkal”, változatos zenei fellépőkkel. Ez még határozottan nem a beat korszak volt (ekkor még a Beatles is csak bontogatta a szárnyait Németországban és Angliában), korfestően inkább a „délelőtti házibulik” időszakának nevezhetjük ezt az időszakot. (Általában szombat délelőtt lesötétítették a lakásokat a fiatalok, és táncmulatságot rendeztek, elsősorban az éjszakát sújtó szigorú csendrendeletek és a hatóságokkal történő atrocitások elkerülése végett.)          

De valami volt már a levegőben… A nyugati székhelyű, a honi hatóságok által „bomlasztónak” kikiáltott rádióállomások – a Szabad Európa és a Luxemburg – meghatározott időközönként a hatvanas évek elejétől kezdve sugározni kezdték kifejezetten fiataloknak szánt programként az aktuális slágerlisták dalait, ezzel a nyugaton kibontakozó beat-hullám szinte ugyanabban az időben elérte a „forradalmi” zenei újdonságra éhes magyar ifjúságot - olvasható Halmy Keve Kund, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár tudományos segédmunkatársának az Inézet honlapján, az Olvasószoba menüpontra kattintva megjelenő dolgozatában.

A szellemet kiengedték a palackból… és nem volt hajlandó visszatérni az üvegbe. A gyerekek gitárt kértek a szüleiktől, vagy maguknak fabrikáltak (elektromosat!), dobolni és énekelni, egyszóval zajt csapni szerettek volna… Kiengedni a tinédzserekben amúgy is túltöltött gőzt, mely a korai Kádár-kor zárt, súlyosan kontrolált világában eruptív erővel tört elő. A középiskolákban, főiskolákon-egyetemeken szó szerint gombamód szaporodtak a kezdetleges, amatőr zenekarok, sokszor két taggal, de gyakran többel. (A „gomba” frizura nagyon gyakran előfordult, melyet rossz szemmel néztek a hivatalos személyek, de gyakran a szülők is, mint később a fiúk hosszú haját is.)

Az 1960-as évek egyik legsikeresebb magyar beatzenekara, az Omega budapesti gimnáziumi zenekarok fúzióját követően alakult meg. Az alapítók száma vitatott, az bizonyos, hogy Benkő László, Kóbor János, Kovacsics János, Künsztler Tamás, Varsányi István már az elején ott voltak. A névadás is a feledés homályába vész. Egyesek szerint egy gimnáziumi gondnok adta a nevüket, mások szerint az első koncert plakátján volt először olvasható az Omega név…

Ezt az első nagy koncertet tekintik az együttes születésnapjának. 1962. szeptember 23-án, a nyári szünet után újra egymásra talált, felfokozott hangulatú fiatalok előtt a műegyetem Hess András téri kollégiumában lépett fel az Omega. A koncertet a magyar beat-korszak nyitányának is szokták tekinteni. Kóbor János szerint itt szembesültek előszőr ők is az Omega névvel, minthogy a türelmetlen szervezők ezt a nevet írták a plakátokra. Kóbor és Benkő összenéztek, rácsodálkoztak (kicsit fanyalogtak), majd elfogadták, és később rájöttek, mekkora telitalálat ez a név. (Később, a nyugat-európai fellépéseiken is jól csengő, könnyen kiejthető, nemzetközi szempontból is remekül használható név lett.) A koncert óriási siker volt, egyben mérföldkő lett: mivel a Műegyetemre járó fiatal zenekari tagok állandó hétvégi fellépési lehetőséget kaptak az egyetemtől, a minden együttes által vágyott állandó koncerthely is megszületett az Omega számára. Ettől kezdve a zenekar számára nem volt megállás, robogni kezdett a beat-expressz, hamarosan felnőtt melléjük az Illés, a Metró és számos más előadó is, akikkel együtt az Omega az 1960-as évek végére a magyar könnyűzenei élet meghatározó szereplőjévé vált. 1962 egy majdnem hatvanéves utazás kezdete volt, mely során a zenekar szinte minden sikert elért, amiről egy közép-európai rockegyüttes álmodhat: számos nagylemez, sikerlisták vezető helyei, zsúfolt arénakoncertek, sok nemzetközi (nyugati!) fellépés, sőt lemezfelvétel, és természetesen a  rajongók töretlen kitartása és lelkesedése.

Irodalom:

Csatári Bence: Az ész a fontos, nem a haj. Budapest, Jaffa, 2015.

Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János: A magyarock története 2. Budapest, Kossuth, 2019.

Majnik László: Mindörökké Omega. Budapest, Grundrecords Kft., 2023.

Mihályi Tamás: Basszus! Omega! Budapest, Kossuth, 2014.

Kóbor János utolsó interjúja, Duna televízió, 2021. Elérhető: https://www.facebook.com/watch/?v=338780791321751 (Utolsó letöltés: 2024.08.21.)

Forrás: retorki.hu
(2024.09.22.)