URMÁNCZY NÁNDOR-DÍJJAL TÜNTETTÉK KI LEZSÁK SÁNDORT, A MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS ALELNÖKÉT
A LAKITELEK NÉPFŐISKOLA ALAPÍTÓJA SZEPTEMBER 14-ÉN VETTE ÁT A KITÜNTETÉST
Dr. Urmánczy Nándor politikus, író nevéhez fűződik többek között a Székely Nemzeti Tanács megalapítása, az ő kezdeményezésére készültek el a budapesti Szabadság téren az Észak, Dél, Kelet és Nyugat szobrok, melyeket 1945 februárjában a betörő szovjet csapatok pusztítottak el. 16 éven át volt képviselő az Országházban. A trianoni területelcsatolásokat követően csak két évtized után, 1940. október 23-án térhetett vissza szeretett szülőföldjére, Erdélybe, ahol aztán néhány nap múlva elragadta a halál. Sírjánál József főherceg Országzászlót avatott, és Maroshévíz díszpolgárává avatták.
XVII. alkalommal szervezték meg a Dr. Urmánczy Nándor Emléknapot Maroshévízen, idén 2024. szeptember 14-én szombaton, a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület szervezésében.A programok sorát reggel igeliturgiával kezdték a római katolikus templomban, amelyet László Áron atya celebrált, majd Szabó Erzsébet saját versét szavalta el a jelenlévőknek. Himnuszaink eléneklése után, a szép számban meghívott vendégek, a helyi lakosokkal közösen Urmánczy Nándor szobornál egy perces néma csenddel tisztelegtek a település legnagyobb magyarja emlékére, majd a család sírboltjánál elhelyezték a megemlékezés koszorúit.
Amint a nepfolakitelek.hu honlapon olvashatjuk, a Közösségi Ház előtti téren Kolcsár Béla bemutatta az „In Eternum Gyergyószéki templomok” szabadtéri kiállítást, majd Czirják Károly, a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület elnöke köszöntötte a jelenlevőket a Közösségi Házban, ahol az idei Urmánczy Nándor Díjak átadása került sor.
Elsőként Lezsák Sándor a Magyar Országgyűlés alelnöke vehetett át a díjat, akiről Czirják Károly az egyesület elnöke, valamint Dr. Sáska Zoltán Attila, a Magyarország Bukaresti Nagykövetség tanácsadója mondott méltatást, aki Lezsák Sándor életútja mellett a nemzetünk örökségéért tett fáradhatatlan munkájára is kitért.
Ez követően Szebeni Zsuzsa, a Liszt Intézet igazgatója vehette át a díjat, őt Brendus Réka a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője méltatta.
A díjak átadása után Németh Szilárd kormánybiztos többek között szólt a díjazottak nemzetünkért való munkásságának és a Dr. Urmánczy Nándor egyesület munkájának fontosságáról, kiemelve a szórványban végzett magyar tevékenységüket.
Kántor Boglárka megyei tanácsos ünnepi beszéde után, Mihály János történész „Székely szimbólumok régen és ma” című kötetét mutatta be.
Délután is folytatódott az ünnepségsorozat, hisz a helyi Művelődési Házban Szebeni Zsuzsanna „Bánffy Miklós 150” című dokumentum kiállítását és Bajkó István festmény kiállítását tekinthették meg a jelenlevők. A nap „Magyar Bál” elnevezésű mulatsággal zárult.
(2024.09.21.)