A lakiteleki Antológia-est évfordulója

RETÖRKI KRONOLÓGIA

Az 1985-ös est már nem egy nemzedék, inkább egy értékrend – a nemzeti sorskérdések és 1956 emléke iránt egyaránt elkötelezettek – képviselőinek összegyülekezését jelentette, a megszólalók pedig azok a költők lettek, akik verseikkel az addig nyíltan kimondhatatlan, sokakban égő gondolatokat öntötték művészi formába.

1979 májusában, szintén Lakiteleken, Lezsák Sándor költő volt a házigazdája annak a rendezvénynek, ahol sor került egy nemzedék, a „fiatal írók” közösségének találkozójára – számol be a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár honlapjának Kronológia rovatának munkatársa a jelentős eseményről.
 
Az 1985-ös est már nem egy nemzedék, inkább egy értékrend – a nemzeti sorskérdések és 1956 emléke iránt egyaránt elkötelezettek – képviselőinek összegyülekezését jelentette, a megszólalók pedig azok a költők lettek, akik verseikkel az addig nyíltan kimondhatatlan, sokakban égő gondolatokat öntötték művészi formába. Az eltelt hat év alatt a kommunista rendszerrel szemben kritikus értelmiség is egyre határozottabban nyilvánult meg: 1985 októberében budapesti magánlakásokon ’56-os megemlékezésekre és az Európai Kulturális Fórummal egy időben megtartott ellenzéki ellenfórumra is sor került.
 
A rendezvény ötlete Lezsák Sándortól származott: az akkor a lakiteleki Művelődési Ház népművelőjeként dolgozó költő fiatal képzőművészeket (Tábori Aranka, Gyöngyösi Gyöngyi, Gulyás Géza) kért fel versek illusztrálására. Az ártatlannak látszó, ugyanakkor rendkívül merész ötlet folytán olyan elhallgatott vagy/és a rendszerrel szembenálló – Magyarországon, a Kárpát-medencében vagy akár a nyugati magyar emigrációban élő – szerzők művei jelentek meg képzőművészeti alkotásként, mint Balaskó Jenő, Bari Károly, Buda Ferenc, Cs. Szabó László, Csoóri Sándor, Farkas Árpád, Gömöri György, Határ Győző, Hervay Gizella, Kányádi Sándor, Kibédi Varga Áron, Markó Béla, Márai Sándor, Nagy Gáspár, Saáry Éva, Szőcs Géza, Tollas Tibor, Tűz Tamás vagy Utassy József. E kiállítás köré szerveződött maga az est, amelyen tizennégy költő olvasta fel saját versét.
 
Az est előtti délután Lezsák Sándor lakásán gyülekezett 85-90 fős baráti kör: az előtanácskozáson – „Ipoly” ügynök jelentése szerint – többek között aláírásokat gyűjtöttek a bős-nagymarosi vízlépcsőről szóló népszavazás kiírásához, de szót ejtettek a kiállítás esetleges későbbi, nagyvárosokban történő megrendezésének lehetőségéről is. A 19 órakor kezdődő, csaknem félezer ember előtt megtartott est bevezetőjeként Pap Gábor művészettörténész nyitotta meg az Antológia képzőművészeti kiállítást. Lezsák Sándor ezt követően – a forradalom kitörésének évfordulója előtt egy nappal – az „októberi erdőre” ráereszkedő „novemberről” beszélt, majd – még tovább egyértelműsítve a merész képet – Petőfi Európa csendes című versének sorait idézte az elzúgott forradalmakról. A magyarság szétszakítottságára utaló mondatai egyben a honi kultúrpolitika visszásságait is kritizálták: „Különös idő visel bennünket: innen mehet a magyar nyelvű könyv Bécsbe, Párizsba, Clevelandbe, de onnan nem érkezhet; s jöhet a könyv Nagyváradról, Csíkszeredából, de innen oda szabadon nem utazhat.” Magnókazettáról elhangzott Illyés Gyula addig Magyarországon nyomtatásban csupán egyszer, 1956. november 2-án közölt Egy mondat a zsarnokságról című legendás, az ’50-es évek közállapotait soha nem látott határozottsággal kritizáló verse, majd Erdélyből Kányádi Sándor „szólt”, szintén hangszalagról. Ezután sorrendben Zalán Tibor, Tóth Erzsébet, Szervác József, Nagy Gáspár, Baka István, Kovács István, Aczél Géza, Veress Miklós, Serfőző Simon, Ratkó József, Buda Ferenc, Tornai József, Szécsi Margit és Csoóri Sándor következett. Többen megidézték a „nagy előd”, Nagy László emlékét – Szervác József Némaság Napja, 1985. július 17., Csoóri Sándor pedig a költő halálára írt Furulya-csonk a szánkon című verssel. Nagy Gáspár – aki az előző évben az Öröknyár: elmúltam 9 éves című, az Új Forrásban megjelent, nyíltan Nagy Imrének és ’56-nak emléket állító versével kivívta a hatalom retorzióját – ezúttal a „hódoltsági létről” és a janicsársors keserveiről elmélkedett (Két nyárfa a Hódoltságban). Szó esett a nép kiskorúságban tartásáról (Serfőző Simon: Elsötétült arcom), a magyarságban való tudatos bűntudatkeltésről (Ratkó József: Tánc), a magyarság és a költők feladatairól (Tornai József: Vannak magyarok, Buda Ferenc: Roham). Csoóri Sándor az először a nyugati emigrációban a hadiállapot bevezetése idején közölt, Senkid, barátod című, Lengyelországot méltató versét mondta el. A legszuggesztívebb és a legnagyobb ünneplést kiváltó előadás Ratkó Józsefé volt, aki Fábry Zoltánnak ajánlott versét adta elő. „Magyarország temetőföld, / posztumusz humusz. / Történelme soha el nem / évülő priusz. […] // Bűnjel itt minden – halotti / anyakönyve a rög. / Írva benne jó magyar, vad / tatár és török, […] // Életet aki ha itt vet, / húsba vet magot. / Holtból bú elő a kisded, / jövendő halott. // Mégis: hogyha szülni már egy / ringyó sem akad, / hónom alatt költöm ki a / fiacskáimat.”
 
Lezsák Sándor zárszavában – a bevezetőjének gondolatait is továbbfűzve – joggal mondhatta az estről: „Virrasztott benne a történelem, a költő szava, ragyog az októberi erdő… Őrizze meg jól az emlékezetünk!” Az est nem csak a sokakat lelkesítő, egyben dermesztő nyíltság miatt maradt emlékezetes. Az országos médiában egyedüliként tudósító Kovács Júlia – akit a cikk után eltávolítottak a Népszava kulturális rovatától – nem véletlenül írta: „Ilyet még sosem éltem át: vastapsot, igazi, ütemes vastapsot kapott Buda Ferenc és Ratkó József. Mint a rocksztárok. Ahogy körülnéztem, a széksorokban jobbára huszonéves fiatalok ültek.” A megyei hatalom reakciói is dermesztőek voltak: Lezsák Sándort a lakiteleki művelődési házi állásából, a vele szorosan együttműködő Kozma Hubát – aki a kiállítást Kiskunmajsán kívánta megrendezni – a Kiskunmajsai Helytörténeti Gyűjtemény éléről bocsátották el. Az eseményről készült, a Magyar Televízió Szegedi Stúdiója által készített felvétel megsemmisítését Kornidesz Mihály, az MSZMP KB tagja és tv-elnök elrendelte, ám arról a szegedi stúdió munkatársa, Regős Sándor másolatot készített. Lezsák Sándor érdekében Nagy Gáspár szervezett aláírásgyűjtést – megszólítva az esten szavaló költőket is. Szintén beszámolt az eseményről a Szabad Európa Rádió és a Tollas Tibor szerkesztette Nemzetőr is.
 
Az Antológia-estnek nemcsak rövidtávú, negatív hatásai, de hosszabb távú következményei voltak: az 1987. szeptember 27-én ugyanott összegyűlők alighanem erre az őszre és az „októberi erdő” hangjaira is emlékeztek.

 
Fotón: Lezsák Sándor, Pap Gábor és a meghívott képzőművészek az 1985-ös Antológia-esten
 
Forrás: kronologia-archivum.retorki.hu
 

 
(2024.10.22.)