KIK SZAVAZNAK AZ EURÓPAI PARLAMENTBEN?

Az elfogását követően kiderült, hogy a hírhedett, Antifa néven ismert szervezethez kötődik. Annak rendje módja szerint az ámokfutó bűnelkövetőt a magyar hatóságok lefülelték. A banda Ilaria Salis nevű tagjáról van szó, akiről a törvényes eljárás során beszerzett dokumentumok bizonyították, hogy korábban legalább négy alkalommal már összeütközésbe került a törvénnyel. Ezért is, meg az elkövetés súlyosságára tekintettel, végül is dutyiba került.
És ezzel útjára indult az őrület. Az olasz igazságügy minisztériumig nyúlt be a nemlétező globális háttérhatalom nagy szőrös mancsa. Kurz um gut: ki lett mentve a nő a magyar börtönből, és be lett ültetve az Európai Parlamentbe, mint a zöldek és kommunisták listájának a vezetője! És ott szavazgat, teljes jogú tagként! De ez nem elég.
Plusz polgárjogi harcosként és a demokrácia legfőbb védelmezőjeként tart sajtótájékoztatókat, mert a magyar hatóságok az EP-ben ilyen módon megszerzett mentelmi jogának felfüggesztését kérték. A Brussels Signal ír az ügyről, felteszi a kérdést: Ilaria Salis Orbán önkényuralmi rezsimjének céltáblája vagy közönséges bűnöző? Idézi Salis szövegét, mely szerint Magyarország a tekintélyelvűség felé sodródik, őt pedig üldözik.
Ilaria Salis a globalista zöld kommunista megjátssza a politikai elítéltet, pedig csupán egy elítélt politikus. És addig örüljön, amíg az elítélt politikus lehet a státusza. Mert aki úgy gondolkodik, úgy él, úgy cselekszik, mint egy terrorista, az terrorista, a mentelmi jog mögé bújva is.
Papolczy Gizella