A POLITIKAI FOGLYOK SZABADON BOCSÁTÁSÁT KÖVETELTÉK - SORTÜZET KAPTAK

A SZABADSZÁLLÁSI SORTŰZ

1956. október 24-én a budapesti események hatására a Szabadszálláson állomásozó katonai alakulatoknál készültséget rendeltek el. A MN. 44. Tüzérezrednél a laktanya védelmét és a szolgálatot megerősítették, valamint járőröket küldtek a településre, és a mozgósítási terv alapján biztosították a vasútállomást. Október 25-én a településre vezető utakat lezárta a hadsereg és igazoltatásokat végeztek, valamint lezárták az 51-es főutat Budapest és Baja között.
1956. október 28-án küldöttség járt a szabadszállási kommendáns parancsnoknál (Angyal Károly őrnagy) és kérvényezték a településen lévő szovjet emlékmű elbontását, és tüntetés engedélyezését a lakosság számára. Az engedélyt a parancsnok megtagadta. Még ugyanezen a napon éjjel Füredi Kálmán, Gubacsi Sándor, Pintér Géza, Bocskai Zsigmond, Kővári Andor, Szűcs Gábor és Kővári Károly ledöntötte a szovjet emlékművet, és a község határában lévő csatornába helyezték.

1956. október 29-én tüntetés kezdődött a Petőfi-szobornál, majd a tömeg kis kitérővel a tanácsháza elé vonult. Megalakult az ideiglenes nemzeti bizottság, aminek elnökévé Bognár Pált választották, majd követelték, hogy a szabadszállási párttitkár mondjon le. Eközben a begyűjtési versenytáblát Csaplár Károly összetörte, Latz Károly elszavalta a tömegnek a Szózatot és Lutz Péter kidobott a tanácsháza ablakán egy vörös drapériát, amit a tömeg széttépett. Ekkorra, a mintegy 1200 fős tömegben elterjedt a hír, hogy a kommendánsi hivatalban politikai foglyok vannak. Mintegy 100-150 fő a kommendánsi hivatalhoz vonult a foglyok kiszabadítására. Angyal Károly őrnagy két tankot és 12 katonát vezényelt az épület védelmére, és felszólították a jelenlévőket a terület elhagyására. A tömeg azonban nem oszlott fel, a katonáktól követelték, hogy ne lépjenek fel a tüntetőkkel szemben, valamint a foglyok elengedését. Ekkor a nemzeti bizottság egyik tagja és Karikó János, a kórház gondnoka, egy tankra felmászva kérte a tömeget, hogy oszoljanak, ám azok nem tettek eleget a kérésnek. Ekkor Angyal Károly őrnagy kiadta a tűzparancsot. A tankok géppuskáival a tömegbe lőttek, és Fekécs József százados több kézigránátot az emberek közé dobott. A sortűzben két személy azonnal meghalt (Szálai István és Péter Imréné). A sérültek száma 40-60 között volt, egyes források szerint elérte a 100-at.
Ezzel egyidőben a tüntetők, Vizinger Károly párttag és tanácstag lakására mentek, hogy felelősségre vonják tettei miatt. A szintén ott tartózkodó Polgár László községi párttitkár, lábon lőtte az egyik tüntetőt.

Forrás:  Szabadszállás (Bács-Kiskun megye), 1956. október 28.. Társadalmi Konfliktusok Kutatóközpont, ​ A forradalom “kis”történetei (53. oldal). Berki Mihály.