KÖZEL EGYMILLIÓ MAGYAR ÁLDOZAT - A GULAGRA HURCOLTAKRA EMLÉKEZÜNK

Ma emlékezünk az 1944–45-ben a Szovjetunióba hurcolt magyarokra. Az Országgyűlés 2012. május 21-én nyilvánította november 25-ét a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjának, annak emlékére, hogy 1953-ban ezen a napon léphetett Nyíregyháza-Sóstón ismét magyar földre a Gulag borzalmait túlélő rabok első csoportja.

A Vörös Hadsereg, amely 1944 szeptemberében lépett Magyarország területére, december 22-én adta ki 0060 számú parancsát, ez rendelte el a 17–45 év közötti munkaképes német származású férfiak és a 18–30 év közötti munkaképes német származású nők mozgósítását. Eszerint hadbíróság elé kerülnek, akik kivonják magukat a mozgósítás alól, és családtagjaikra, továbbá „bűntársaikra” is szigorú megtorlás vár. Az utasítást végrehajtó szovjet belügyi katonák – bár a létszámot kizárólag német nemzetiségűekkel kellett volna feltölteniük – válogatás nélkül elvittek mindenkit, számukra csak az volt fontos, hogy összetereljék és a Szovjetunióba hurcolják a parancsnokaik által meghatározott számú embert.
.
 
A  szovjet katonák megnyugtatásul azt ismételgették: „malenkaja rabot”, azaz kis munka. Az oroszul nem tudó érintettek ezt „málenkij robotnak” értették, s a kifejezés így honosodott meg. A katonák nemegyszer igazoltatás címén állították meg a járókelőket, akiket aztán teherautókra ültettek és elvittek, sorsukról hozzátartozóik semmit sem tudtak meg. A „kis munka” évekig tartó kényszermunka – romeltakarítás, építkezés, bányászat stb. – volt a Szovjetunióban.

 
Az elhurcoltak növekvő száma miatt az Ideiglenes Nemzeti Kormányhoz érkezett kérelmek hatására a Fegyverszüneti Ellenőrző Bizottság már 1945. március 18-án rendeletet adott ki a „Vörös Hadsereg által elszállított” emberek összeírására. A foglyok szabadon bocsátását azonban csak akkor lehetett volna kezdeményezni, ha a családtagok megadják a fogoly pontos szovjetunióbeli címét, ami persze egyenlő volt a lehetetlennel.
 
A foglyok, akiktől minden használható tárgyat elvettek, a zömmel a vasúti csomópontok közelében felállított gyűjtőtáborokba kerültek. A zsúfoltság, a hideg, a járványok, az éhezés már itt megtizedelte őket, a szovjet táborokban aztán még többen haltak meg. A magyar foglyok zöme a donyeci iparvidéken, a Krím félszigeten és az Urálban végzett kényszermunkát, de sokakat irányítottak Grúziába és Azerbajdzsánba, illetve Dél-Szibériába.
 
A szovjet Belügyi Népbiztosság Hadifogoly- és Internáltügyek Igazgatóságának 1949. december 20-i összefoglaló jelentése a magyar foglyok számát 534 539 főben adta meg, akiknek egyharmada volt civil. Mivel nyilvántartásba vételükre a szovjet táborokban került sor, ebben nincsenek benne azok, akik még a gyűjtő- és tranzittáborokban, valamint a kiszállítás közben haltak meg, miként a Don mentén 1943 januárjában fogságba esett és elpusztult több tízezer magyar katona sem.
 
A foglyok száma így 600–700 ezer lehetett, más becslések szerint elérhette akár a 900 ezret is; a kivégzettek, az elpusztultak száma mai ismereteink szerint legalább 300 ezerre tehető.


Forrás: https://karpatalja.ma/kitekinto/magyarorszag/kozel-egymillio-magyar-aldozat-a-gulagra-hurcoltakra-emlekezunk/