1956 AZ ÚJ ALAPTÖRVÉNYBEN

Jelenkori szabadságunk kiinduló pontjának tekinti a Nemzeti hitvallás Szent István államalkotó tevékenysége mellett az 1956-os forradalmat.

A 2010-ben megválasztott és kormányra került politikai pártok június 14-én fogadták el a Nemzeti Együttműködés politikai nyilatkozatát, ahol már kifejeződött, hogy „A magyar nemzet önrendelkezésért vívott küzdelme 1956-ban egy dicsőséges, de végül vérbe fojtott forradalommal kezdődött. A küzdelem a rendszerváltás politikai paktumaival folytatódott, és végül szabadság helyett kiszolgáltatottságba, önállóság helyett eladósodásba, felemelkedés helyett szegénységbe, remény, bizakodás és testvériség helyett mély lelki, politikai és gazdasági válságba torkollott. A magyar nemzet 2010 tavaszán még egyszer összegyűjtötte maradék életerejét, és a szavazófülkékben sikeres forradalmat vitt véghez.”Magyarország Alaptörvénye a legjelentősebb és legfelsőbb szintű jogforrás, amely 2012. január 1-jén lépett hatályba, ezáltal felváltva a rendszerváltás során jelentősen átszövegezett és demokratikus normákra átszabott, eredetileg mégis a kommunizmus időszakában keletkezett 1949. évi XX. törvényt - olvassuk a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár kronológia oldalán.
 
Az Alaptörvény bevezető és eszmeileg megalapozó szakasza a preambulum, amely Nemzeti hitvallás címen Európában a leghosszabbnak számít. Ebben a fejezetben kerülnek lefektetésre a magyar állam és nemzet történelmi és identifikációs csomópontjai, amelyekből a mai magyar demokrácia történelmileg származtatja önmagát. „A történelmi magyar közjogban és jogászi kultúrában mindig, az önálló állami lét elvesztése vagy korlátozása idején pedig különösen élt az a gondolat, hogy Magyarországnak önálló alkotmánya van. Ezt az alkotmányos öntudatot erősítették nemzeti jelképeink, szimbólumaink, nemzeti ünnepeink, amelyek a mai magyar alkotmányos rendszernek is a legtradicionálisabb összetevői… A nemzeti jelképekben az alkotmányos öntudat, a szuverén magyar államiság jelenik meg, amit legösszetettebben a Szent Korona fejez ki. A 2011-es Alaptörvény Preambuluma szerint a Szent Korona megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzeti egységét.”
 
Az Alaptörvény preambuluma kimondja, hogy a magyar történeti alkotmány az idegen hatalmak által való megszállások (német és szovjet) következtében hatályon kívülre, azaz felfüggesztésre került a nemzeti önrendelkezés megszűnésének pillanatában. A felfüggesztést követően az élő és organikusan fejlődő történeti alkotmány évtizedekkel későbbi visszaállítására már nem kínálkozott lehetőség, ugyanakkor az Alaptörvény jelképesen megtagadja a diszkontinuitás tényét, hogy az írott és történeti alkotmány közötti jogfolytonosságot formálisan deklarálja. A történeti alkotmány felfüggesztését és az állami önrendelkezés lehetőségének a megszűnését 1944. március 19.-i dátumhoz köti, amelyet az önrendelkezés visszaállításáig, tehát 1990. május 2-ig datál. Jogi következményként tartja számon a megszállások megszűnése következtében, hogy az ebben az időszakban elkövetett (embertelen) bűnök elévülését nem teszi lehetségessé a Nemzeti Hitvallás. Az „[…]említett teljes cselekményi kör, továbbá az Alaptörvény U) cikkében megfogalmazott célok azonban csak az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről szóló 2011. évi CCX. törvénnyel teljesedtek ki.”
 
A preambulum sok vitát kiváltó szövegrésze nem ismeri el az 1949. évi (kommunista) alkotmányt, egy mondatban kifejezve annak érvénytelenségét. Ennek magyarázata a szöveg műfaja, amely nem pusztán jogi kodifikációs célokat szolgál, hanem egy nemzeti közösség polgárainak számára próbál közérthető módon alapértékeket közvetíteni, célja a nemzeti egyetértés megteremtése világnézeti alapon. Vitatott a szóban forgó mondat vonatkoztatási pontja abban az értelemben, hogy az eredeti intenciója szerint az 1949-ben elfogadott és beiktatott, a regnáló hatalom jogi alapdokumentumára vonatkozik, és explicite nem az 1989-ben a demokratikus normáknak megfelelően átalakított, de 2012. január 1-ig érvényben hagyott alkotmányra. Ezáltal kimondva azt, hogy az állami önrendelkezéstől megfosztott időszakban íródott alkotmány illegitim, hiszen a kommunista diktatúra zsarnoki uralma képezte az alapját, és nem rendelkezett semmilyen demokratikus vagy történelmi legitimitással és a nép általi felhatalmazással. Egyértelmű tehát, hogy nem illeszthető be a magyar alkotmányos hagyományba és „azt tartalmi értelemben kell figyelmen kívül hagyni, hétköznapi értelemben pedig érvénytelennek tekinteni”.
 
A nemzettudat és összetartozás történelmi-szimbolikus eseményei a nemzeti ünnepek, amelyek fő identifikációs csomópontok egy közösség önértelmezésében, ezáltal nemzeti jelképekké válnak az évről-évre való megemlékezések során, amelyek keretében bevésődnek, továbbhagyományozódnak. Az Alaptörvényben való rögzítés tükrözi a közgondolkodás témával kapcsolatos álláspontját és a magyar nemzet történelmének konszenzusos történelmi „csúcspontjait”. Ilyennek mondja Szent István király államalapító tevékenységét és uralkodását, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharcot és az 1956-os forradalom és szabadságharcot. Ezen eseményekhez kötött ünnepek és emléknapok a nemzeti közösségi identitás megőrzésének és kifejezésének megkerülhetetlen elemei. Jelenkori szabadságunk kiinduló pontjának tekinti a Nemzeti hitvallás Szent István államalkotó tevékenysége mellett az 1956-os forradalmat.
 
A Nemzeti hitvallás két időszakot ismer el az 1949. évi XX. tv. hivatalos érvényessége alatt a szabadság fennállására: előszőr is az 1956-os forradalmat, amelyet a rendszerváltás utáni, szabad magyar demokratikus köztársaság előzményeként kezel, továbbá idesorolja az első szabad Országgyűlést, amelyet 1990-ben választottak meg. Ezáltal elismeri a rendszerváltás utáni alkotmányos rendszert. Az alkotmányozó 1956-ot belehelyezi egy alkotmánytörténeti kontextusba, annak ellenére, hogy ekkor nem történt alkotmánymódosítás vagy alkotmányozó tevékenység, ugyanakkor demokratikus politikai elvek szerinti társadalmi működés indult el. 1956 alkotmányozó szempontból előzményként felbukkan az 1990. évi XXVIII. törvény, amely szerint „Az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy 1956 szellemének megfelelően mindent megtesz a többpártrendszerű demokrácia, az emberi jogok és a nemzet függetlenségének védelme érdekében.” Így a törvény értelmezése szerint a forradalom demokratikus hagyományát az új alkotmányos berendezkedéssel az „első szabad Országgyűlés” valósíthatta meg.
 
Az Alaptörvény az október 23.-i dátumhoz történelmileg kizárólag az 1956. évi forradalom és szabadságharc kitörését köti, ezáltal elvonatkoztatva az 1989. október 23-i naptól, a köztársaság kikiáltásának dátumától. Ennek magyarázata, hogy az utolsó nem legitim, kommunista rezsim alatt formálódott kormány október 23-át munkaszüneti nappá nyilvánította mint „A köztársaság kikiáltásának napját”. Ezzel zárójelbe tette az 1956-os forradalom szabadságért kifejtett, demokratikus értékekért véghezvitt eredményeit. Az alkotmánymódosítással a legfőbb probléma, hogy azt nem demokratikus választások útján működő Országgyűlés foganatosította, hanem egy olyan hatalom törvényalkotó szerve, amely önmagát az 1956-os eszmékkel szemben fogalmazta meg, és amely a Kádár-rendszer pártképviseleti szerveként funkcionált, nyíltan nem ismerve el 1956-ot mint forradalmat. Az alkotmánymódosítás a rendszerváltás folyamatának köszönhetően került beiktatásra, részben az ellenzéki pártok és a kerekasztal-tárgyalások szimbolikus eredményeként, annak elfogadása azonban nem egy szabadon megválasztott és legitim demokratikus testületben ment végbe, tehát a ratifikálás legitimitása erősen megkérdőjelezhető. Az elnevezésből az is látható, hogy a regnáló hatalom a változtatások ellenére sem volt hajlandó október 23-án a forradalmat ünnepelni. Az Alaptörvényben megfogalmazott alkotmányozó szándék ezáltal az, hogy az október 23-i dátumnak visszaadja annak eredeti jelentését, és függetlenítse a kommunista rezsim törvényhozó és kormányzó szerveitől, és egyértelműen az 1956-os eszmékhez kösse azt, kizárólag a forradalom és szabadságharc eseményeivel összekapcsolva október 23-át.
 
A rendszerváltás utáni első szabadon választott Országgyűlés legelőször is törvénybe iktatta október 23-át mint nemzeti ünnepet, amely ekkortól az „1956. évi forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának napjaként” volt számon tartva. Az új Alaptörvény ugyanakkor morális és erkölcsi okokból kíván nyíltan elszakadni ettől a szabályozástól, hiszen annak demokratikus, legitim volta kérdésesnek tekinthető.
 
Forrás: kronologia-archivum.retorki.hu
 

 
 
(2025.01.01.)