MATEUSZ MORAWIECKI: VON DER LEYEN, TUSK, MACRON ÉS SCHOLZ TASZÍTOTTÁK EURÓPÁT A MÉLYBE
Az Európai Konzervatívok és Reformerek pártcsalád új elnökét kérdezte a nemzeti ellenzéki Telewizja wPolsce24 szerkesztője.

Minden olyan probléma, amivel naponta szembesülünk, az egyre jobban emelkedő áram-és gázárak, a magas élelmiszerárak az Európai Bizottság és fő szövetségeseik: Tusk, Scholz és Macron elnök hibás döntéseinek következménye. Miattuk került Európa ennyire tragikus helyzetbe - nyilatkozta Mateusz Morawiecki, az Európai Konzervatívok és Reformerek pártcsalád új elnöke, a Lengyel Köztársaság korábbi miniszterelnöke Michał Karnowskinak, a Telewizja wPolsce24 szerkesztőjének.
Arra a kérdésre, hogyan lehet Európát kihúzni a gödörből, a volt miniszterelnök így válaszolt:
Köszönöm szépen, hogy úgy gondolja, hogy erre megvan a biztos receptem, de először nagyon jó diagnózisra van szükségünk. Aztán egy pontos tervet vázolunk fel, ami után következik, az abban foglaltak végrehajtása. Reméljük, hpgy a Patrióták is támogatnak minket ebben, mert ők is meg akarják menteni a kontinenst.
Természetesen vannak elképzeléseim, ezek, nagy vonalakban Európa újraiparosítása, és fontos, hogy valóban az európai termékekre összpontosítsunk. Ha mi olcsóbban tudunk előállítani egy bizonyos terméket, és az árú megfelel az elvárt minőségnek, akkor ne egy harmadik országból vásároljunk. Ehhez kell újra versenyképesnek lennünk.
(…) Mi, Európai Konzervatívok és Reformerek a szólásszabadság bajnokai akarunk lenni. Elegünk van a brüsszeli cenzúrából.
Lehetséges a kolalíció a PiS és a nemzeti radikális Konföderáció között?
A Tusk-kormány rombolásának megállítása. Ez otthon a legfontosabb feladatunk. Ennek eléréséhez Karol Nawrockinak, a PiS jelöltjének meg kell nyernie a májusi választásokat. Ha ő lesz az államelnök, akkor 90 százalék az esélye a jelenlegi lengyel kormánykoalíció szétmálásának. Hogy miért? Csak egyetlen dolog tartja őket össze: az ellenzék elleni támadás, és az ellenzékhez köthető személyek letartóztatása. Természetesen nem zárjuk ki a Konföderációval való szövetséget, mert ők is érdekeltek a rendcsinálásban.
Forrás:https://wpolityce.pl/