Harc a „klerikális reakció” ellen: Mindszenty József letartóztatása és pere

A vallást a nép ópiumának tartó kommunista ideológia ateista volt, ezért a fokozatosan kiépülő kommunista egypártrendszer Magyarországon is egyre több intézkedést vezetett be a hazai egyházak hatalmának és befolyásának korlátozására. A katolikus egyház különösen nagy szálka volt a párt szemében, mivel az elfogadta a római pápa – egy külföldi, idegen hatalom – fennhatóságát. A kapcsolatok gyengítése céljából a Szövetséges Ellenőrző Bizottság már 1945. április 4-én kiutasította a pápa magyarországi küldöttét, Angelo Rotta nunciust. Ezt követően több szinten is felléptek katolikus egyház ellen, elvették földjeinek nagy részét, feloszlatták egyesületeiket, fakultatívvá tették a hitoktatást, majd államosították az iskolákat, továbbá sok papot és szerzetest bebörtönöztek vagy internáltak.

Az 1945. évi földreform során az egyház 862 ezer hold földjéből 765 ezret osztottak fel az igénylők között mindenféle kárpótlás nélkül. Ezt követően 1946 júliusában Rajk László belügyminiszter rendeleti úton feloszlatta a Magyar Cserkészszövetséget, a KALOT-ot, majd megszüntetett további közel 1500, államtól független szervezetet, melyek közül sok egyházi volt. Mindemellett egyre több egyházi személyt fogtak perbe, elsőként 1946-ban Páter Kiss Szaléz ferences szerzetes és társai ellen indítottak pert, de elítélték 1948-ban Ordass Lajos evangélikus püspököt is. Az 1946 és 1960 közötti időszakban összesen 14 püspök, 1300 pap, 1140 férfi szerzetes pap, illetve testvér és 2200 szerzetes nővér volt börtönben vagy internálva.

Az egyházak tagjait ért támadások mellett a pócspetri lakosok ellen indított koncepciós per nyomán az 1948. évi 33. törvénycikkel államosították az egyházi iskolákat is. A katolikus egyháztól ezzel összesen 3148 iskolát vettek el, az 5/1949. sz. törvényerejű rendelettel pedig fakultatívvá tették a hitoktatást. Felszámolták a vallásos emberek politikai képviseletére alakított pártokat is, a Demokrata Néppártot vezető Barankovics Istvánt, és a Keresztény Női Tábor vezetőjét, Slachta Margitot is emigrációba kényszerítették.

Az 1915-ben felszentelt Mindszenty József kezdetben felsőpatyi káplánként, majd zalaegerszegi hitoktatóként, adminisztrátorként, 1921-től pedig ugyanitt plébánosként szolgálta híveit. 1944-ben nevezték ki veszprémi püspökké, majd 1945. augusztus 16-án esztergomi érsekké. Ilyen minőségében természetesen nem tűrte szó nélkül a katolikus egyházat ért támadásokat. Elsőként 1945. október 18-ai körlevelében fogalmazta meg a kiépülő rendszerrel szembeni kritikáját, valamint a közelgő országgyűlési választásokra is iránymutatást adott, ami felháborította a kommunistákat. 

Ezután is minden egyházat ért támadás ellen felemelte szavát: 1946. július 10-én a SZEB-nek, majd Nagy Ferenc miniszterelnöknek írt levelet a vallásos egyesületek feloszlatása miatt. 1947. március 13-án a miniszterelnökhöz írt levelében azt kérte, hogy foglaljon állást a hitoktatás kötelező jellege és a vallás szabadsága mellett. 1948. június 4-én pedig az iskolák államosítása ellen tiltakozott. Mindezen kiállása egyértelművé tette a hatalom számára, hogy eltávolítása nélkül nem fogják tudni irányításuk alá kényszeríteni a katolikus egyházat és híveit sem.

Ezért már letartóztatása előtt nyílt támadást indítottak ellene, melynek keretében tüntetéseket tartottak, valóságos sajtóhadjárat folyt, valamint kiadványokat is készítettek: 1948-ban adták ki a Mindszenty, a nép ellensége című brosúrát, majd egy évvel később jelentették meg A Mindszenty bűnügy okmányai című könyvet. Mindezek mellett még az országgyűlésben is nyíltan támadták. Dobi István miniszterelnök már a letartóztatása előtt kijelentette, hogy Mindszenty „a reakciósok, a fasiszták, a háborús bűnösök legfőbb patrónusa és szervezője”, valamint, hogy „mindaddig, amíg a katolikus egyház élén Mindszenty áll, minden megegyezés kilátástalan.”

Természetesen állambiztonsági megfigyelése is zajlott, azt szerették volna elérni, hogy emigráljon, vagy a pápa rendelje maga mellé. Mindszenty – bár tudta, hogy le fogják tartóztatni – nem hagyta el az országot. A rá váró nehézségek, kegyetlenségek tudatában, már előre megírta, hogy „Semmiféle összeesküvésnek nem voltam és nem vagyok részese. Mindenféle lemondás, térítvény stb. kizárva. Ha hírül adják, az vagy megtévesztés, vagy az emberi erőt felülmúló erőszak miatt eleve érvénytelen.”

Először titkárát, Zakar Andrást vették őrizetbe november 19-én, majd további 13 egyházi vagy az egyházhoz közel álló személyt. Így Nagy Miklóst, az Actio Catholica országos titkárát, Beresztóczy Miklóst, az Actio Catholica budapesti igazgatóját, Ispánki Bélát, a Szent Imre Kollégium prefektusát, Várady János és Vid József jezsuitákat, dr. Baranyay Jusztin ciszterci szerzetest, Endrédy Zoltán hittanárt, Fábián János és Bóka Imre lelkészeket, herceg Esterházy Pált, a prímási pénztár kezelőjét, valamint dr. Horváth Gábort és Wydler Tivadart. Majd január közepéig további hat embert.

Bár letartóztatását már az MDP KV Politikai Bizottságának november 25-ei ülésén elhatározták, arra csak 1948. december 26-án, Décsi Gyula végrehajtásával került sor. A vád hűtlenség, a köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés, kémkedés és valutaüzérkedés volt. Az előre elkészített koncepció jegyében a hazai lapok már három nappal később arról írtak, hogy beismerte bűnösségét, holott erről szó sem volt.

Előzetes letartóztatása 39 napig tartott, melynek során verésekkel és éjszakai kihallgatásokkal kínozták. Ezek során Décsi Gyula többször egyértelműen közölte vele, hogy „ezen a helyen nem azt vallják a vádlottak, amit akarnak, hanem amit a rendőrség megparancsol nekik.” De magának Rákosinak is konkrét elképzelése volt arról, hogy mit kellene vallania. Elvárásait egy 1949. január 9. utáni bizalmas feljegyzésében írta le: „ő maga szögezze le, hogy tisztában volt vele, hogy jelentései és adatszolgáltatásai lényegében széleskörű kémkedést jelentettek és a kémkedés […] a harmadik világháború meggyorsítását szolgálta”. Továbbá: „a jegyzőkönyv Mindszentyt annak mutassa, ami, egy reakciós, korlátolt, szűklátókörű, cinikus politikai kalandornak.”

Közben nemzetközi tiltakozás kezdődött a hercegprímás letartóztatása, később elítélése ellen. Többek között Párizsban, később New Yorkban is tüntetést tartottak, s Truman amerikai elnök is kiállt Mindszenty mellett. Természetesen a valóban demokratikus sajtó, így az olasz, osztrák, angol és amerikai lapok is elítélték a történteket. Az angol és amerikai kormányok jegyzékeket is küldtek, sőt az ügy 1949 tavaszán az ENSZ napirendjére is felkerült. Itt végül olyan javaslatot fogadtak el, hogy a perben meghozott ítéletet nemzetközi sérelemnek tekintik és az ügyet napirenden tartják. A magyar állam ez ellen a belügyeibe való beavatkozás indokával tiltakozott. Végül 1950. október 5-én az ENSZ Közgyűlése határozatban ítélte el Magyarországot, és mellette Bulgáriát, valamint Romániát is az emberi jogok megsértése miatt. A Szentszék pedig kiközösítette a bíboros letartóztatóit, és azokat, akik megakadályozzák feladatai ellátásában.

A kihallgatások közben tovább folytak az Andrássy út 60-ban, végül a 21 letartóztatott közül hetet választottak ki a Mindszenty és társai ellen indított koncepciós per vádlottjának: Mindszenty József mellett Baranyay Jusztint, Esterházy Pált, Ispánki Bélát, Nagy Miklóst, Tóth László újságírót és Zakar Andrást.

A per február 3-án kezdődött, a Budapesti Népbíróság Olti Vilmos vezette különtanácsa előtt. A tárgyalás néhány napig tartott csak, s bár hivatalosan nyilvános volt, a nyugati újságírók mégsem kaptak belépőt. A meggyötört bíboros részben beismerő vallomást tett, ami miatt később azt feltételezték, hogy valamilyen pszichikai szer befolyása alatt állhatott. Nem vonta vissza a tőle kicsikart beismerő vallomásokat és nem beszélt bántalmazásáról sem. A koncepciós per során meglepő módon védőügyvédje dr. Kiczkó Kálmán egyetlen személyt sem idézett be tanúnak. Mindszenty az utolsó szó jogán elmondta, hogy: „Nem voltam és nem vagyok a magyar népnek ellensége. Nem volt és nincs bajom a magyar munkássággal, a magyar földműves társadalommal, amelyhez családommal együtt tartozom.”

Az ítélet kihirdetésére 1949. február 8-án került sor. Mindszentyt természetesen bűnösnek találták mind a hét ellene felhozott vádpontban, így a köztársaság megdöntésére irányuló, folytatólagosan elkövetett szervezkedés vezetésében, folytatólagosan elkövetett hazaárulásban, külföldi fizetőeszköz bejelentésének elmulasztásában, jelentős külföldi összegekre vonatkozó követelés bejelentésének elmulasztásában, külföldi valutával való üzérkedésben, külföldi fizetőeszköz kivitelének folytatólagosan elkövetett bűntettében és bejelentés alá eső értékes tárggyal való engedély nélküli rendelkezésben. Mindezek után, hogy véletlenül se legyen belőle mártír, nem halálra, hanem „csak” életfogytiglani börtönbüntetésre, továbbá politikai jogaitól való megfosztásra és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Szintén életfogytiglani börötönbüntetést kapott Ispánki Béla, 15 évet Baranyay Jusztin és Esterházy Pál, 10 évet Tóth László, 6 évet Zakar András, Nagy Miklós pedig 3 évet. Az ítélet rögtön másnap megjelent a sajtóban.

Az első- és másodfokú ítélet közötti időben Mindszenty lelkileg még jobban megtört, s majdnem száz levelet írt. A legtöbbet Péter Gábornak, Ries István igazságügy-miniszternek, Décsi Gyulának és Dobi István miniszterelnöknek címezte. Ekkor kezdte szorgalmazni az állammal való megegyezést is, amit Grősz József kalocsai és Czapik Gyula egri érsekeknek írt levelében fejtett ki.

A per másodfokú tárgyalását már a vádlottak részvétele nélkül tartották meg. A bíróság vezetője Jankó Péter, míg a népfőügyész Borbély János volt. Az immár jogerős ítéletet július 9-én hirdették ki. Bár Mindszentyét és további három társáét helyben hagyták, de Ispánki Béláét 15 évre, Baranyay Jusztinét 12 évre, Zakar Andrásét pedig 4 évre csökkentették. Ehhez valószínűleg a nemzetközi visszhang és az ügy ENSZ napirendre kerülése is hozzájárult. Mindszenty a Gyűjtőfogházban csak 1949. augusztus 16-án értesült a másodfokú ítéletéről.

Bár Mindszenty elítélése ellenére is a magyar katolikus egyház feje maradt, de elítélésének és ezzel félreállításának súlyos következménye lett, hogy az egyház az eddigieknél is erősebb állami kontroll alá került. Gyakorlati szempontból azonban akadályoztatása miatt valakinek el kellett látnia a feladatokat. Erre ő már korábban Grősz József kalocsai érseket jelölte ki. A hercegprímás elítélését követően tovább folytatódott az egyház jogainak megnyirbálása és tagjainak üldözése. Az 1950. évi 34. számú törvényerejű rendelettel – a bencések, piaristák, ferencesek és a Szegény Iskolanővérek kivételével – minden szerzetesrend működését betiltották. Így 23 férfi és 40 női szerzetesrendet oszlattak fel, ami 2582 férfi szerzetest és 8956 apácát érintett. Továbbá 1950. augusztus 1-jén megtartották a Katolikus Papok Országos Békebizottságának alakuló ülését is.

Végül 1950. augusztus 30-án Darvas József vallás- és közoktatásügyi miniszter és Grősz József aláírta az egyház és állam közötti megállapodást. Ebben rögzítették, hogy a püspöki kar elismeri az alkotmányt, amire 1951. július 21-én hivatalosan is felesküdtek. A teljes állami kontroll megteremtését pedig a május 19-én kihirdetett 1951. évi I. törvény biztosította, ami létrehozta az Állami Egyházügyi Hivatalt. Ezzel a lépéssel minden egyházi döntést és jogkört állami jóváhagyáshoz kötöttek. Mindez azonban nem szüntette meg az egyháziak bebörtönzését, sőt 1951 májusában Grősz Józsefet is őrizetbe vették és több mellékperrel kísért koncepciós eljárásban őt is elítélték. Feladatait Czapik Gyula egri érsek vette át.

Mindszenty József a másodfokú ítélet után még 1949. szeptember 27-éig maradt a Gyűjtőfogházban, amikor a Conti utcai Állambiztonsági Büntetőintézetbe szállították át. Itt töltötte tovább börtönbüntetését, amíg egészségi állapotára való tekintettel 1955. július 17-én a Püspökszentlászlón lévő püspöki nyaralóba nem vitték. A tél átvészelésére alkalmatlan épületből 1955. november 2-án a felsőpetényi Almássy-kastélyba szállították át és ezután itt őrizték.

Innen az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt Pálinkás Antal vezetésével szabadították ki, és október 31-én térhetett vissza Budapestre. Aznap reggel, az akkor már szabad Magyar Rádióban beolvasták a hercegprímás rehabilitációját. „A Magyar Nemzeti Kormány megállapítja, hogy Mindszenty József bíboros hercegprímás ellen 1948-ban indított eljárás minden törvényes alapot nélkülözött, az akkori rendszer által ellene emelt vádak alaptalanok voltak. […] A jogfosztó intézkedések érvénytelenek, ennek következtében a hercegprímás minden állampolgári és egyházi jogát korlátozás nélkül gyakorolhatja.” Ezt követően Mindszenty kétszer is szólt rádión keresztül híveihez. November 4-én hajnalban azonban a szovjet tankok bevonulása véget vetett a kibontakozásnak. Ekkor a hercegprímás az amerikai követségen kért és kapott menedéket, a Szabadság téri épület pedig utána 15 évig otthonául szolgált.

Ezt az épületet csak a Szentszék és a magyar kormány között 1971. szeptember 9-én aláírt megállapodást követően, szeptember 28-án hagyhatta el. Ezután Rómába ment, ahol fogadta őt VI. Pál pápa, majd letelepedési helyéül a bécsi Pázmáneumot választotta. Utolsó éveiben járt az USA-ban, Ausztráliában, majd utoljára Dél-Amerikában is. Időközben, 1973 decemberében VI. Pál pápa megüresedettnek nyilvánította az esztergomi érseki széket, amit Mindszenty keserűen vett tudomásul. Ennek kihirdetésére és így hatályba lépésére is azonban csak később került sor. Még megérte emlékiratainak megjelenését, de nem sokkal ezután, 1975. május 6-án elhunyt. Temetésére május 15-én, Mariazellben került sor. Utódát, Lékai Lászlót csak ekkor nevezték ki, bár apostoli kormányzóként már 1974 februárjától ő vezette az esztergomi érsekséget.

1990-ben szándékosan csak ítélete semmisségét mondták ki, megelőzve a perújítás vagy a törvényességi óvás nagyobb erkölcsi elismerést nyújtó lehetőségét. Ünnepélyes újratemetésére ezt követően, 1991. május 4-én, Esztergomban került sor. Teljes körű jogi, erkölcsi és politikai rehabilitálását végül csak 2012-ben nyilvánította ki a Legfőbb Ügyészség.

A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár munkatársának, Marschal Adriennek írása.

Forrás: https://retorki.hu/

(2025.02.03.)