"Milyen nyelven beszélnek a székelyek?"

A Zsellér, a Költő és a Szerkesztő – A „Nagy Népi Hurál” működése

1968-as év a kommunista blokk történelmében a prágai tavasznak elnevezett eseményről ismert. A Varsói Szerződés államai – köztük Magyarország is – katonai támadást indítottak Csehszlovákia ellen, amely éppen az ún. emberarcú szocializmus létrehozásán fáradozott. Az Alexander Dubček – a kezdeményezés főszereplője – által ígért reformok (szabad választás, lazítás a cenzúrán, kapitalista elemek a gazdaságban) alapjaiban rengették volna meg a kommunista berendezkedést, így a szovjet birodalom – tartva egy újabb 1956-oshoz hasonló kataklizmától – a reformok eltiprása mellett döntött. Augusztus 20-án a szocialista katonai szövetség alakulatai bevonultak az országba. Dubcek hatalma ezzel megdőlt, de kísérlete, illetve annak elfojtása hazánkban is megtette hatását. A különböző, népi gyökerekhez kötődő csoportok korai önszerveződéséről a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár munkatársának, Néméth Máthénak írását olvashatják.

„A mi baráti társaságunkat a prágai tavasz hívta életre, s nyilvánvaló, hogy kudarca még jobban összehozott bennünket. Úgy gondoltuk, hogy befulladása csak átmeneti lehet, s előbb-utóbb utat törnek azok az erők, amelyek ezt a végtelenül merev világot lebontják, s felszámolják a gondolkodásban is a nemzetpusztító internacionalizmust.” Az alábbi idézet Für Lajostól származik és az 1968–1969-ben megalakuló „Nagy Népi Hurálnak” nevezett társaságról szól, amelyre a népi-nemzeti ellenzéki csoportosulás egyik első fórumaként tekinthetünk.

Szerveződés - Az öreg és a fiatal hajdúk

A Hurál  központi alakja Kiss Ferenc irodalomtörténész volt (a név is tőle származik), mellette Száraz György író és Für Lajos történész, illetve főleg Csoóri Sándor (akit „Költő”, vagy „Csókás” fedőnéven illettek az állambiztonság szervei) és Czine Mihály tartoztak az öreg hajdúk köréhez, míg az eggyel fiatalabb generációból Bakos István, Bíró Zoltán, Kiss Gy. Csaba, Kósa László, illetve Varga Lajos Márton vettek részt benne.  Az általában 8–10 főből álló találkozásokhoz olykor csatlakoztak a „Hetek” és a „Kilencek” nevű költőcsoportosulások egyes tagjai is, de megfordult a körben Csurka István és Kormos István is.

A hetente, kéthetente összejáró társaság a könnyedebb témák mellett olykor műhelyjellegű munkát is folytatott Kiss Ferenc koordinálása mellett. Ilyenkor a kör tagjaitól megjelent írásokról, illetve megnyíló lehetőségekről volt szó, valamint arról, hogy az állampárti offenzívákkal szemben milyen stratégiát érdemes folytatni. A Budapesten (Ádám söröző, Opera étterem, Góbé vendéglő) működő csoport tagjait a személyes ismertségen felül összekapcsolta az, hogy hasonló gyökerekből táplálkoztak és az általuk fontosnak tartott ügyek is fedték egymást. Szellemi forrásait tekintve egységesek voltak, hiszen a népi írókhoz – mindenekelőtt Illyés Gyulához, Németh Lászlóhoz, Veres Péterhez és Bibó Istvánhoz – való kapcsolódás, valamint a nemzeti ügy jelentősége, a határon túli magyarság sorsáért való aggódás és tenni akarás meghatározó volt számukra.

„Mi tudományosan, illetve a szépirodalom normáival közelítettünk ügyeinkhez.”

A baráti társaság célja volt, hogy megtalálja azokat a fórumokat, ahol az előbb említett témákért szót tud emelni. Ebben nagy jelentőséggel bírt Kósa László, aki az asztaltársaság fiatalabb tagjai közé tartozott. A határon túli magyarság helyzete kapcsán ugyanis Kósa bekerült abba a munkacsoportba, amely a Hazafias Népfront égisze alatt működve vizsgálta a kisebbségek helyzetét. Az erre készült anyagot a Hurál egyes tagjai készítették, és bár a HN által rendelt többezer oldalas felmérést titkosan kezelték, a téma mégis a korábbiakhoz képest nagyobb publicitást tudott nyerni.

Ebben a témában nagy visszhangot váltott ki Für Lajos 1972-ben megjelent írása, a Milyen nyelven beszélnek a székelyek? című tanulmány, amely Aczél György ingerküszöbét is elérte. A hazai kisebbségpolitikát bíráló írás egy szegedi folyóiratban, a Tiszatájban jelent meg, amely – tekintve, hogy a körnek természetesen nem állt rendelkezésére saját orgánum, és tagjai fontosnak tartották, hogy nézeteik ne szamizdat kiadványokban jelenjenek meg – ebben az időszakban a csoportosulás talán legfontosabb fórumának számított.

A Tiszatáj életében mérföldkőnek számított Ilia Mihály főszerkesztőnek (az állambiztonság „Szerkesztő” címmel nyitott dossziét a tevékenysége megfigyelésére) és helyettesének, Annus Józsefnek az 1972-es kinevezése. A két szerkesztő is megjelent a Hurál találkozókon, így amikor „pozícióba” kerültek, adott volt, hogy a kör tagjai számára publikálási lehetőséget biztosítanak. A helyzetre Für Lajos így emlékezett: „Egyik első útja a Hurálba vezetett: támogassuk minden lehetséges módon a folyóiratot. Írjunk oda mindent, amit lehet. Vonjunk be másokat is. Ilia jókor jött gesztusa – aki ettől kezdve, ha Pesten járt és tehette, mindig beugrott a Hurál üléseire – valósággal szárnyakat adott a társaságnak.” A Tiszatáj számára kétségkívül a Hurál-kör volt a fővárosi bázis, és bár Ilia Mihály 1974-ben végül lemondott főszerkesztői pozíciójáról, a folyóirat arculata a következő főszerkesztő, Vörös László alatt sem változott.

Vidéki folyóiratok

A Tiszatáj mellett – amelybe Kiss Ferenc, Für Lajos, Csoóri Sándor, Kósa László vagy Kiss Gy. Csaba is sűrűn írt – akadtak más vidéki folyóiratok is, amelyek nyitottak voltak arra, hogy közöljék a Hurál-körhöz is kapcsolódó, sok esetben hasonlóan gondolkodó humán értelmiségiek gondolatait. Ilyen folyóirat volt a pécsi Jelenkor, ahol többek között Czine Mihály, illetve Kiss Ferenc is publikált. Ez az irodalmi és művészeti lap a Politikai Bizottság ingérküszöbét is elérte. A testület szerint a közéletet negatívan befolyásoló ellenzéki tevékenységeknek jelentős teret ad az irodalmi élet, közte több folyóirat is, mint például a Jelenkor.  Az alapvetően irodalomcentrikus lap mellett szintén megnyilvánulási lehetőséget adott a szociográfiai és egyéb társadalomtörténeti munkákat is közlő kecskeméti Forrás,, valamint a tatabányai illetőségű Új Forrás, melyben még az első generációs népi írók, Illyés Gyula és Féja Géza is publikáltak, de munkatárs volt Csoóri Sándor, illetve kritikát írt bele Kiss Ferenc is.  Utóbbi a Tiszatájhoz hasonlóan az 1970-es évek elejétől határon túli költőket, írókat is megszólaltatott.  A Debrecenben megjelenő Alföld már az 1960-as évektől a népi-nemzeti ellenzékiek egyik fontos „szócsöve” volt, nép- és közművelődési írásokat, vitákat is megjelentetett, de zajlott a lap hasábjain eszmecsere a tanyakérdésről és a tulajdonviszonyokról is.  A folyóiratban publikált Csoóri Sándor, Csurka István, Für Lajos, illetve Kiss Ferenc, tehát a Hurál-kör számos tagja.

Az említett orgánumok nagy jelentőséggel bírtak abban, hogy a népi írók nyomvonalán haladó fiatalabb nemzedék is nyilvános fórumhoz jusson. Már ekkor felmerült bennük a saját lap indításának gondolata, – tekintve, hogy a meglévő országos folyóiratok nem adtak teret nekik –, de Aczél György az elképzelésre nem volt nyitott. Utóbbi egyre inkább nehezményezte, hogy amíg az első generációs népi írókkal – így például Illyés Gyulával vagy Németh Lászlóval – megtalálta a hangot, addig a „fiatalokkal” sokkal kevésbé.

Subások az állambiztonság látókörében

„Összejöveteleink nem mondhatók illegálisnak, […] Ügyeinket nyilvánosan intéztük s beszéltük meg, étteremben, kocsmában gyűltünk össze, ahol bármikor lehallgathatták – s bizonyosan meg is tették – beszélgetéseinket.”  Azóta már ismert, hogy a csoportot az állambiztonság valóban megfigyelte. Subások néven van említve az anyag, amelyet „Sziklai Barna” fn. ügynök készített, többek között a Hurálról.

Egy 1972. márciusi jelentésben említi meg a társaságot „Sziklai”, aki kitér az összejövetelek helyszínére (Góbé, majd Ádám söröző), a szervezőre (Kiss Ferenc), illetve a csoport céljára, amely „…a népi írók mozgalmának modern továbbfejlesztése”.  A későbbi beszámolók szerint a kör egyes tagjai (Kiss Ferenc, Kormos István, Száraz György, Für Lajos) igyekeznek megteremteni a publikálási lehetőséget, hogy az elnyomott népi irány hangja a közéletben felerősödhessen. A Hurál első jelentősebb politikai megnyilvánulásaként Für Lajos – aki „Zsellér” fedőnevű célszemélyként „futott” – írását említi, amely 1514 és 1526 címmel jelent meg az akkor már Ilia Mihály által szerkesztett Tiszatáj Dózsa-különszámában. Az asztaltársaság a hetvenes évek közepén átalakult, törzshelye a Rózsadomb étterem lett és más emberekkel is kiegészült, így például Gombár Csaba vagy Bihari Mihály is látogatta az összejöveteleket.

A „Nagy Népi Hurál” néven emlegetett társaság az egyik első, laza csoportosulása volt a Kádár-korszak népi-nemzeti értékrend szerint álló gondolkodóinak. Az olykor műhelyszerűen, máskor kevésbé irányítottan működő („Söröztünk, boroztunk, vaskos tréfákkal ugrattuk, csipkedtük, gúnyoltuk egymást”) asztaltársaság tagjait a nemzeti ügyekért való tenniakarás kötötte össze, ezen belül is a magyar nép romló közállapota és a határon túli magyarok helyzete felett érzett aggodalom.


Forrás: retorki.hu
(2025.02.16.)