AZ ENSZ-TAGSÁGGAL KAPCSOLATOS FELHŐTLEN ÖRÖM MAGYARORSZÁGON CSAK HÓNAPOKIG TARTOTT

Magyarország felvétele az ENSZ-be - RETÖRKI OLVASÓSZOBA

A második világháború európai befejezését követően 1945. június 26-án San Franciscóban alakították meg az Egyesült Nemzetek Szervezetét. Hazánk nem volt az 51 alapító ország között, de 1947 áprilisában, a "békeszerződés" aláírása után felvételét kérte. A taggá válás folyamatát mutatja be írásában a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár munkatársa, Marschal Adrienn.

Az ENSZ elődje a Népszövetség, vagy másnéven Nemzetek Szövetsége 1919-ben jött létre. Ez volt az első nemzetközi szervezet, amelyet a globális konfliktuskezelés, s így a béke fenntartása érdekében hoztak létre. A genfi székhelyű szervezet azonban nem tudta teljesíteni célját, nem tudta megakadályozni a második világháború kitörését. Ezt mutatta, hogy folyamatosan csökkent tagjai létszáma, a korábbi 57 helyett 1939-re már csak 42 tagja maradt, (hazánk is ebben az évben lépett ki belőle).[1]
 
Annak igénye, hogy egy hasonló nemzetközi szervezetet hozzanak létre, már a második világháború első éveiben felmerült. A háború utáni együttműködés szándékát több nyilatkozat tartalmazta, az Egyesült Nemzetek elnevezés először az 1942. januári washingtoni nyilatkozatban volt olvasható. Létrehozásának szándékát egy moszkvai találkozón, majd a teheráni és jaltai konferencián is megerősítették. Utóbbin állapodtak meg arról is, hogy 1945. április 25-én konferenciát rendeznek San Franciscóban az alapító okirat kidolgozása érdekében. Ez több mint kilenc hétig tartott, ahol a nagyhatalmak az Amerikai Egyesült Államok, Szovjetunió, Kína és az Egyesült Királyság megegyezett a vitás kérdésekben, valamint megtárgyalták a közel 1200 módosító indítványt. Így kerülhetett sor június 26-án az alapokmány aláírására. Az ebben foglaltak azonban csak október 24-én léptek életbe, amikor az aláíró országok letétbe helyezték azt az Amerikai Egyesült Államok kormányánál.[2]
 
A szervezet létrejöttéről néhány nap múlva röviden a magyar sajtó is beszámolt,[3] s kezdetben a potsdami értekezleten történt megállapodás fényében[4] reménnyel telve várhatta az ország, hogy a békeszerződés aláírása után Magyarország is csatlakozhat. „Az Egyesült Nemzetek közé való felvételünk most már nemsokára bekövetkezik és hamarosan véget ér a győztesek és a legyőzöttek között való különbségtétel.”[5]
 
Így a békeszerződés 1947. február 10-ei aláírása után áprilisban a külügyminiszter már a Minisztertanács elé terjesztette a csatlakozás kérelmének benyújtását, amit el is fogadtak.[6] Április 26-án hivatalosan is felvételünket kértük az ENSZ-be. „Befogadásunk azt jelentené, hogy levezekeltük a régi országvesztő rendszer bűneit és a világ békeszerető, szabad nemzetei ezután egyenjogúnak tekintenek bennünket. Erkölcsi rehabilitációnk mellett megnyílnának számunkra a kölcsönös segítségnek azok a forrásai is, amelyeket a nemzeteknek ez a testvéri közössége a rászorulók számára készenlétben tart. […] remélhetjük, hogy a határainkon kívül rekedt magyarok a nemzetközi jog védőpajzsa alá kerülnek.”[7] Felvételünk érdekében Szegedi-Maszák Aladár washingtoni magyar követ levelet írt Trygve Lie-nek, az Egyesült Nemzetek főtitkárának,[8] valamint az Amerikában tartózkodó Tildy Zoltánné is megjelent a tanácskozás nyitóülésén.
 
Tagfelvételi kérelmünket először a Biztonsági Tanács tárgyalta meg, ahol úgy határoztak, hogy azt külön bizottság elé utalják.[9] Felvételünket a Szovjetunió küldöttje támogatta, míg az USA és Nagy Britannia – a fokozódó szovjet befolyás miatt – ellenezte.[10] Emiatt végül augusztusban más szocialista országokéval (Albánia, Románia, Bulgária és a Mongol Népköztársaság) együtt Magyarország felvételét is elutasították. Ebben az évben a tizenegy jelentkező közül végül csak Jement és Pakisztánt vették fel.[11]
 
A hidegháború évekre befagyasztotta a szervezet bővítését, 1948 és 1950 között csak Burmát, Izraelt és Indonéziát vették fel, majd évekig egyetlen országot sem. Ezen évek alatt több, az ENSZ által kezdeményezett nemzetközi szerződéshez csatlakozott Magyarország.[12] A tagság felé a következő lépést 1954-ben tehette meg hazánk, amikor az ENSZ Baráti Társaságok Világszövetségének közgyűlésén, Genfben, Molnár Erik vezetésével magyar küldöttség vehetett részt. Ezután jelen voltunk az Interparlamentáris Unió bécsi ülésén is. Mindezek után 1955 szeptemberében már megfigyelőt küldhettünk az ENSZ IX. ülésszakára Szarka Károly washingtoni magyar követ személyében.[13]
 
Végül – kilenc másik európai országgal együtt – 1955. december 14-én vették fel hazánkat az ENSZ-be. Ekkor lett a nemzetközi szervezet tagja Ausztria, Albánia, Bulgária, Finnország, Írország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, és hat Európán kívüli ország (Jordánia, Kambodzsa, Laosz, Líbia, Nepál és Srí Lanka). Teljes jogú tagságunkról a Szabad Nép 1955. december 16-ai számának első oldalán számolt be, Dag Hammarskjöld hivatalos értesítését is közölve: „Van szerencsém önt értesíteni, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése 1955. december 14-én tartott 555. teljes ülésén a Biztonsági Tanács ajánlására megtárgyalta Magyarország felvételi kérelmét és úgy határozott, hogy az ön országát […] felveszi az Egyesült Nemzetek tagjai sorába.” A lakosság reakcióját a lap a következőképpen mutatta be: „A magyar közvélemény osztatlan megelégedéssel fogadta a Biztonsági Tanács döntését […]. Népünk úgy érzi: jogos igénye, régi kívánsága teljesült ezzel.”[14]
 
Néhány nappal később Szarka Károly, a magyar ENSZ-küldöttség vezetője megtartotta bemutatkozó beszédét a közgyűlésben. Majd záróaktusként 1956. február 9-én a Magyar Országgyűlés egyhangú szavazással elfogadta az ENSZ Alapokmányáról szóló javaslatot, ami 1956. évi I. törvényként került beiktatásra.[15]
 
A tagsággal kapcsolatos felhőtlen öröm azonban csak hónapokig tartott. A lakosságnak az okozott hatalmas csalódást, amikor az 1956-os forradalom során hiába várták a felszabadító ENSZ csapatokat, a politikai vezetésnek pedig a november 4-ei szovjet bevonulást követően vált kényelmetlenné a friss ENSZ tagság, mivel 1963-ig a közgyűlés napirendjén szerepelt a „magyar kérdés”.[16]

 
[1] Zeidler Miklós: A Nemzetek Szövetsége és Magyarország. Századok, 2024/6, 1119–1177. Csáky Magyarországnak a Népszövetségből való kilépéséről, Népszava, 1939.04.14. 5.
 
[2] Hárs Ernő: A nemzetközi szervezetek világa. Budapest, Gondolat, 1982, 43–49.
 
[3] Nagy Vince: Nemzetek világszövetsége. Magyar Nemzet, 1945. 07. 03. 1.
 
[4] „A potsdami értekezleten a három nagyhatalom megállapodott abban, hogy a békeszerződések megkötése után támogatni fogja Olaszország, Finnország, Románia, Bulgária és Magyarország felvételét az Egyesült Nemzetek tagjai közé.” A nagyhatalmak a békekötés táján támogatják Magyarország felvételét az Egyesült Nemzetek szervezetébe. Magyar Nemzet, 1946. 05. 19. 1.
 
[5] Mikes Imre: Magyar szempontból befejeződött a párisi békekonferencia. Magyar Nemzet, 1946. 10. 15. 1.
 
[6] Fontos rendeleteket fogadott el a minisztertanács. Kis Újság, 1947. 04. 12.
 
[7] Magyarország felvételét kérte az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. Új Magyarország, 1947. 04. 18. 3.
 
[8] Magyarország felvételét kérte az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. Szabad Nép, 1947. 04. 27. 4.
 
[9] Magyarország felvételéről tárgyal az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa. Délmagyarország, 1947. 05. 03. 3.
 
[10] Truman gazdasági tanácsadói az elhatalmasodó amerikai válságról. Magyar Nemzet, 1949. 07. 14. 1.
 
[11] Egyelőre nem veszik fel Magyarországot az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. Kis Újság, 1947. 08. 12. 1.
 
[12] Sós Endre: Magyarország békepolitikája és a nemzetközi szervezetek. Magyar Nemzet, 1954. 10. 17. 5.
 
[13] Gömbös Ervin: Magyarok az ENSZ apparátusában. Külügyi Szemle, 2008/2. 224. A Magyar Népköztársaság megfigyelőt küld az ENSZ IX. ülésszakára. Magyar Nemzet, 1954. 09. 03. 3
 
[14] Magyarország az ENSZ tagja, Szabad Nép, 1955.12.16. 1.
 
[15] 1956. évi I. törvény az Egyesült Nemzetek Alapokmányának törvénybeiktatásáról. Magyar Közlöny, 1956. 02. 16. 67-82.
 
[16] A forradalom és a magyar kérdés az ENSZ-ben, 1956-1963. Szerk. Békés Csaba–Kecskés D. Gusztáv. Magyar ENSZ Társaság, Budapest, 2006.

Forrás: retorki.hu
(2025.04.04.)